A Valenciáé lett a trófea

A franciák aggódtak éppen eleget, hogy játszhat-e a kisebb csípősérüléssel kínlódó gólzsák – nos, ahogyan várható volt, felépült az év legfontosabb meccsére, nyitásként kapott is a fejére egy tekintélyt követelő könyököst a Valencia védelmének egyik erős emberétől, Ayalától.
Noha többnyire a szürke-kékben feszítő marseille-iek lábán járt a labda, az első lehetőség a fehér mezben és fekete nadrágban játszó spanyol bajnok előtt adódott (7. perc). A szél támogatását élvező Valencia szép összjátékot követően kavarodást idézett elő az ellenfél 16-osán belül, a rövid felszabadítás után Albelda mintegy 19 méterről lőtt, és az egyik védőn megpattanó labdát Barthez vetődve szögletre ütötte. Rafa Benítez csapata egy két finoman felfűzött támadással ízelítőt adott a spanyol bajnoki címet eredményező műhelymunkából, de aztán ennyi, a már-már elszabaduló támadóösztönökre bilincset kattintott az óvatosság, másképpen a taktikai fegyelem.

Az OM szép lassan átvette az irányítást, és Meriem jobbról beívelt, a földről felpattanó labdájából Marlet akár gólt is szerezhetett volna, de kicsit lemaradt, így fejéről messze a kapu fölé szállt a labda (15. perc). Nem sokkal később megint Meriem villant: a könnyelműen a 16-os sarkáig kalandozó Canizares és védőtársai nem voltak képesek menteni, a marseille-i középpályás lőtt, de nem elég erősen – és főleg nem elég pontosan. ---- Egy szabadrúgást követő lapos összjáték végén Ndiaye lőtt a tömörülő védőfalba, majd egy előreívelésből Beye fejelt mellé. Mint feltűnhetett, Drogba nevét nem írhattuk le az első félidő érdemi eseményei kapcsán – mégpedig azért, mert a marseille-i csodafegyvert nagyon őrizték, és ha fújt is a játékvezető, jobbára a magának szabálytalanul helyet csináló elefántcsontparti ellen.
Aztán jött a félidő és a meccs kulcspillanata (45. perc): a végig aktívabb spanyol jobb oldal labdaeladásba hajszolta bele a francia védelmet, Curro Torres zavartalanul ívelhetett középre, Mista viszonylag nyugodtan mellre vehette a védők fölött átszálló labdát, még egy csel is belefért – volna, ha a kivetődő Barthez nem söpri ki a támadó lábát. Egyértelmű tizenegyes és kiállítás! Majd némi huzavona után az igazi büntetés, a gól: Vicente a kapu jobb oldalába küldte a labdát a frissen beálló, a bal oldalra dőlő Gavanon mellett.
Nem hinnénk, hogy a marseille-i csapat létszámcsökkenése ösztönözte azt a dús testű fiatalembert, aki a második játékrész megkezdése előtt a pályára rontott, de tény, hogy néhány másodpercig ott nyargalászott – természetesen nem szállhatott be Barthez megüresedett helyére. ---- Pedig nagyon hiányzott az OM-nek az a bizonyos 11. ember, ez hamar egyértelművé vált. A spanyolok magabiztosan adogattak, minden mozdulatukon látszott, hogy nyeregben érzik magukat, és lássuk be, ott is voltak. Ha bárkinek is kétsége lett volna ezt illetően, azt az 58. percben megkomponált nagyszerű ellencsapás meggyőzhette: a marseille-iek nagy létszámban vonultak előre egy szabadrúgáshoz, de eladták a labdát, és Vicente máris vágtathatott vele a bal oldalon. A meccs addigi egyetlen góljának szerzője felnézett, majd mesterien ívelt a középen egyedül érkező Mistához, aki a már megszokott módon mellel maga elé tette a labdát, majd néhány lépés után, 14 méterről bal külsővel a kapu jobb oldalába kanyarított.
Innen már nem lehetett viszszaút, még ha a franciák talán nem is adták fel. A 65. percben például Drogba a balösszekötő helyéről, 25 méterről tüzelt kapura szabadrúgásból, Canizares szerencsétlenül középre öklözte ki a szél által is meglökött labdát, de szerencséjére Marlet a nem tökéletes labdalevétel után az égbe lőtt az embergyűrűből.
Egyszer még N’Diaye is kihasználta a szél segítő erejét, távoli, magas lövésével meg is lepte az újfent bizonytalan Canizarest, de odaát is voltak lehetőségek, az egyre könnyedebben futballozó valenciaiak is bevághatták volna a harmadikat, ha egy kicsit jobban odafigyelnek a kontráik végén. De ki tud ilyenkor úgy istenigazából összpontosítani, meg minek is? A bajnoki cím után az UEFA-kupa is zsebben volt, az elveszített BL-döntők emléke már a múlté – lehet ünnepelni a jól megérdemelt duplát!

VALENCIA (spanyol) - MARSEILLE (francia) 2–0 (1–0)
Göteborg, 52 000 néző
V: Collina (olasz). G: Vicente (45+3. – 11-esből), Mista (58.). K: Barthez (45.). S: Vicente (27.), Carboni (34.), ill. Marlet (10.), Drogba (60.)
VALENCIA: Canizares – Curro Torres, Ayala, Marchena (Pellegrino, 86.), Carboni – Rufete (Aimar, 64.), Albelda, Baraja, Vicente – Angulo (Sissoko, 83.), Mista. Vezetőedző: Rafa Benítez
MARSEILLE: Barthez – Ferreira, Beye, Hemdani, Meite, Dos Santos – Marlet, Flamini (Batlles, 72.), N’Diaye (Celestini, 85.), Meriem (Gavanon – kapus, 45+2.) – Drogba. Vezetőedző: José Anigo ---- Azt túlzás lenne állítani, hogy a statisztika a Marseille sikerét ígérte volna. Ha viszont spanyolra "fordítjuk" a számokat, azt mondhatjuk, a döntő előtt újabb érvet tudtunk letenni a Valencia diadala mellé.
Az európai kupák (BEK, majd BL, KEK, UEFA- kupa és jogelődei) történetében eddig háromszor párbajozott spanyol és francia csapat a trófeáért, és mindegyik ütközetből az ibériai résztvevő került ki győztesen. Először rögvest az első nemzetközi kupadöntőben, a Bajnokcsapatok Európa-kupája 1956-os fináléjában a Real Madrid és a Reims szaladt egymásba, és a madridiak 4:3-ra nyertek. A 67. percben még a gallok vezettek 3:2-re, a hátralévő időben azonban a királyi gárda berámolt két gólt, és megszerezte az első BEK-serlegét.
Akkor még alighanem senki sem gondolta, hogy a döntőbeli spanyol–francia csaták utolsó francia találatát ezen a párizsi összecsapáson jegyezhettük fel (a történeti hűség kedvéért: Hidalgo szerezte), a következő két alkalommal ugyanis "nulláztak" a spanyolok. 1959-ben a Real Madrid 2:0-ra győzött a Reims ellen, 1997-ben pedig a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Barcelona Ronaldo tizenegyesével szerezte meg a Paris Saint-Germain előtt az elsőséget.
A Marseille szerdán szerette volna megtörni ezt a sorozatot, azonban minden területen kudarcot vallott. Gólt sem tudott szerezni, és franciaként spanyol együttest sem tudott megverni európai kupadöntőben. ---- Ebben az idényben utoljára bonyolították le a hagyományos, kieséses rendszerben az UEFA-kupát, ugyanis az európai szövetség végrehajtó bizottságának tavaly júliusban meghozott döntése értelmében a következő évadban már csoportmérkőzésekre is sor kerül.
A jelenlegi rendszer szerint még 96 csapat szerepelt a főtáblán, de ez az idén 80-ra csökken. Az első fordulóban a szokásos oda-vissza vágós alapon döntik el a továbbjutást, ám a megmaradt 40 együttes már 8, egyenként ötös csoportban folytatja a szereplést. A kvintettek tagjai csak egyszer találkoznak egymással, s a kiemeléstől függ, hogy melyikük kivel játszik idegenben, illetve hazai pályán. A csoportokból az első három jut tovább, s hozzájuk csatlakozik a Bajnokok Ligája csoportkörének nyolc harmadik helyezettje. A 32 együttes újra egyenes kieséses rendszerben folytatja a küzdelmet. A finálénak 2005. május 18-án Lisszabon ad otthont.
A változás hátterében elsősorban az a törekvés áll, hogy a részt vevő együttesek több pénzhez jussanak. Egyes feltételezések szerint azok a gárdák, amelyek túljutnak az első fordulón, legalább öt-hat-millió euróval gazdagodnak. Ugyanez volt a célja a BL kilencvenes évek eleji létrehozásának, majd később felduzzasztásának. A pénzügyi siker ellenére a most véget érő évadban már nem rendeztek második csoportkört, mert túl sok lett volna a mérkőzés.