Nemcsik ezüstérmes!

A sorsolás úgy hozta, hogy Ferjancsik Domonkos és Nemcsik Zsolt közül csak egyikük juthatott a legjobb nyolc közé az olimpia első napján a Helliniko-vívócsarnokban, s amit a verseny előtt nem szerették volna, a sorsolás ismeretében viszont már igen, az teljesült: ők ketten vívtak a nyolcaddöntőben. Nemcsik a kínai Huangot, Ferjancsik a kanadai Boulost verte előtte (az első fordulóban mindketten erőnyerők voltak), egmás elleni csatájukat pedig Nemcsik nyerte, az első tust leszámítva végig vezetve. Furcsa hangulatú asszó volt, a magyar nézők és csapattársak nem szurkoltak egyikőjüknek sem (ellentétben a többi magyar érdekeltségű összecsapással), s a végén sem volt kitörő öröm, hiszen bármelyik ujjunkat harapjuk is meg, az bizony fáj.

A selejtezők utolsó felvonásában (a korábbiaktól eltérően nema legjobb nyolc, hanem a legjobb négy között végzők vívtak a nap végén egy blokkban) Nemcsik a címvédő román Mihai Covaliut verte biztosan, s máris a négyes döntőben volt! A fináléért Nemcsiknek azzal az ukrán Vladiszlav Tretyakkal kellett megküzdenie, aki a harmadik magyart, Lengyel Balázs búcsúztatta a 16 közé jutásért. Átszellemült arccal érkezett mindkét versenyző, mindkettejük számára az első egyéni olimpiai érem és döntő volt a tét. Az asszó elején 5-0-ra elhúzott Zsolt, aztán Tretyak is elkezdett találni, de Nemcsik tartotta az előnyét, egyenletesen haladtak tovább. 8-4-gyel érkeztek az első pihenőig, majd legközelebb 11-7-nél kellett az ukránnak megigazítani a felszerelését. Innen 13-7-re ellépett Nemcsik, Tretyak azonban visszajött 13-10-re. De nem lett belőle gond: még egy tusváltás után, amikor 14-11-nél már csak egy találatra volt a finálé, Nemcsik volt a gyorsabb. Jöhet az aranycsata, egy roppant magabiztosan megnyert ütközet után!

A másik elődöntő még simább (15-6) volt, mint a mienk: az olasz Aldo Montano végig legalább hat-hét tussal vezetve lépte le a fehérorosz Dmitrij Lapkeszt. A semleges nézőknek (nem sokan voltak) ez azért lehetett örömteli, mert a talján ugyanolyan dübörgő szurkolói támogatás segítette az asszó során, mint Nemcsiket - aki hirtelen a lelátóra nézett, talán össze is keverhette az egyaránt piros-fehér-zöld színeket lobogtató, egymás mellett helyet foglaló két tábort. Micsoda hangpárbaj lesz itt a döntőben!

Nos, a buzdítással nem is volt gond, olimpiai döntőhöz méltó hangulatban vonult be a két kadvívó, előbb Nemcsik, majd Montano. 1912 és 1964 között (az 1920-as, nélkülünk rendezett játékokat leszámítva) mindig a magyar himnusz csendült fel a kard egyéni eredményhirdetésekor, de legutóbb a mostani szövetségi kapitny, Szabó Bence szúrt arayat Barcelonában, 1992-ben. Most vajon sikerül-e a bravúr Nemcsik Zsoltnak? Ez az asszó is úgy indult, mint az előző, Nemcsik 3-0-ra elhúzott, s bár Montano itt "közbeszúrt", rövidesen 5-1 állt az eredményjelzőn, de az olasz elkezdett feljönni, Nemcsik azonban tartotta a minimális előnyt. 8-6 volt a technikai szünetnél, s Montanónak sokkal hevesebben magyaráztak a sarokban, mint amilyen instrukciókat Nemcsik kapott a nyugodt Szabó Bencétől. A nézők már nem voltak ilyen nyugodtak, a hangosbemondó kétszer is figyelmeztette a szrukolókat a szünetben, hogy maradjanak csendben. Mindhiába... A szünet kissé megtörte Nemcsik lendületét, Montano egyenlített. Innentől fej-fej mellett haladtak 10-9-ig, amikor is az olasz magának érzett egy tust, melyet azonban a bírók Nemcsiknek adtak, s Montano sárga lapot kapott reklamálásért. Ez azonban őt tüzelte fel, 11-9-ről 12-11-re fordított, de a heves vérmérsékletű olasszal szemben végig higgadtan viselkedő Nemcsik egyenlített: 12-12, ennél jobban eddig csak Ferjancsik tudta megszorítani a magyart. Mienk volt a következő tus, Montano újra reklamált, hiába, de a következő, vitatható találatot megkapta. Nemcsik újra talált - egy tusra az aranytól! Montano rosszul lépett, fájlalta a lábát, újra állt az asszó - aztán mikor az olasz egyenlített, már gond nélkül tudott ugrálni. Hát még az újabb találat után... mert hogy "hirtelen halál" következett: aki talál, az az olimpiai bajnok! Montano volt az... s kezdődhetett az olasz örömünnep, de Nemcsiknek sincsen szégyenkeznivalója, mert remek versenyzéssel nyert (igen, nyert) ezüstérmet. Az eredményhirdetésnél már kicsit mosolyogni is tudott (Schmitt áltól vehette át a medáliát), s a magyar tábor őt is győztesnek kijáró ünneplésben részesítette. ---- N ---- &