A cél: a biztonságos olimpia

Az csak természetes, hogy minden létesítménybe, legyen az versenyhelyszín, olimpiai vagy sajtófalu, csakis fémvizsgáló kapun keresztül lehet bejutni, a táskákat és gyanús fémtárgyakat (például mobiltelefonokat) pedig átvilágítják. Ugyanígy nem furcsa a sok rendőr és géppisztolyos katona jelenléte sem - összesen mintegy 75 ezren ügyelnek a görög fővárosra, ami több mint egymilliárd eurójába került a NATO segítségét is igénybe vevő szervezőknek. Egy-két meglepő dolog azért így is akad.

A helyszíneken például enni csakis műanyag vagy fából készült evőeszközzel lehet (a fa nem túl jó megoldás, hozzátapad az ember nyelvéhez...), s ezek a villák és kések szúrásra és vágásra szinte teljesen alkalmatlanok. Volt olyan újságíró, akinek bicskáját nem engedték bevinni a saját szálláshelyéül szolgáló, kizárólag zsurnalisztákat vendégül látó sajtófaluba, s e sorok írója is csak nagy nehézségek árán tudta magánál tartani lekerekített pengéjű kését.

Egyes helyszíneken a fogorvosi rendelőből ismert, hosszú nyélre erősített tükörrel (csak persze a doktorokénál kicsit nagyobbal) vizsgálják meg a behajtó járművek alját, nem rejtettek-e el ott valamit. Arra nem tudtunk rájönni, hogy miért éppen a standröplabda-stadionnál csinálják ezt, és más versenylétesítménynél nem, illetve az újságírók szállítását ellátó, az athéni szervezők által biztosított és üzemeltett, hivatalos buszt miért kell megnézni - aztán amikor az egyik sajtófaluban a katonák még a rendőrautó alját is ellenőrizték, akkor ezen már nem akadtunk fent.

A legszigorúbb a rend a sportolókat elszállásoló olimpiai faluban, hiszen a versenyzők vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. A faluba külső vendég - legyen az hozzátartozó, újságíró, bárki - csakis úgy léphet be, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egy nappal korábban leadja nevét, útlevélszámát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB), de "természetesen" a MOB-nak is véges kvótája van, amely igen hamar be is telik. Bent a faluban sem egyszerű a helyzet, a látogatók ugyanis nem járhatnak egyedül, mindig kell melléjük egy kísérő - ha például egy újságírót azon kapnak, hogy magában járkál a falu utcáin, akár bevonhatják az akkreditációs kártyáját is.

Apropó, kártya. Aki járt már nagyobb világversenyen, annak megszokott, hogy ilyenkor a nyakban lógó akkreditációs kártya az atyaúristen - azzal bármit, anélkül semmit. Tény, hogy a rendszer így működik a leghatékonyabban, bár azt kétségbe vonható, hogy ha egy kártyával nem a tulajdonosa menne be egy helyszínre, akkor a rendezők rájönnének-e a turpisságra, különösen az európai szemnek nehezen megkülönböztethető, s Athénban magukat hatalmas arányban képviseltető ázsiaiak esetében. Kis színes: jómagam egy tengerparti sajtófaluban lakom, s amikor egy esti úszás során egy szál fürdőgatyában kijöttem a vízből, három parti őr rontott rám: hol az akkreditációs kártyám...?

Biztonsági szakértők egyébként a megnyitó ünnepséget minősítették a legtámadásveszélyesebb eseménynek, mivel ott volt a legnagyobb a sportolók, politikusok és nézők koncentrációja, valamint arra figyelt legjobban a világ. Emiatt aztán a péntek, 13-án megtartott eseményen fokozták az amúgy is fokozott készültséget, gyakorlatilag megállt az élet az Olimpiai stadion környékén, az onnan induló buszokat áttelepítették, egyes járatokat töröltek, a fontosabbakat csak jelentősen ritkították. Nem a megnyitó látványosságának számítottak az aréna felett köröző fehér, klasszikus szivar alakú zeppelinek sem - a szervezők számos ilyen léghajóval figyelik fentről az eseményeket, elsősorban az olimpiai helyszínek környékén.

Egy dologban azonban mindenki egyetért: semmilyen óvintézkedés nem lehet zavaró vagy kellemetlen, ha erre van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák az olimpia és az olimpia résztvevői ellen irányuló terroristacselekményeket.