Nem játszunk elődöntőt sem

A négy közé jutás volt tehát tét az új helyszínen, a Helliniko-sportcsarnokban - ami biztos, a magyar szurkolóknak nem okozott gondot megtalálni a kieséses szakasznak otthont adó létesítményt, s bár azt lehetett volna hinni, hogy nem lehet fokozni azt a lelkesedést és buzdítást, melyet korábban bemutattak, nekik sikerült, újra káprázatos hangulatot varázsoltak a terembe, mintha ismét csak odahaza lennénk. Hasonló bravúrra volt szüksége Mocsai Lajos tanítványainak is, mert a világbajnoki címvédő francia válogatott bizony lényegesen erősebb, mint az eddigi ellenfeleink.

Balszerecsésen kezdtünk, előbb Radulovics rontott hétméterest, majd Kirsner dobott csattanó kapufát, s közben a franciák vezetést szereztek, de ez nem szegte kedvünket. Gyorsan jött két újabb büntető, melyet Görbicz értékesített, s innentől már egyértelműen mi irányítottunk. Lendületes, gyors volt a találkozó eleje, támadásban kiválóak voltunk, hátul is stabilan álltunk, s Pálinger is fantasztikusan védett (57 százalék volt a mutatója az első játékrészben!), így lépésről lépésre nőtt az előny. 11-8-as vezetésünknél kaptak egy gólt ajándékba a franciák, legalábbis az egyik eredményjelzőn 11-9 jelent meg, a másikon maradt az "igazi" állás, és a góllövőket mutató táblán is csak nyolc gall gólszerző volt. A zsűri rövid vita után korrigálta a hibát, ennek örömére nemsokára már 13-8, az addigi legnagyobb különbségű volt az eredmény. Nyugodtan, higgadtan igyekezett ekkor játszani a magyar csapat, kerülve a rohanást - éppen elégszer megtanultuk már ezt a leckét, s a franciáknál jobb emlékeztető nem is kell. Az utolsó percekben azért feljöttek a kékek, s 13-10-zel zártuk a félidőt.

A második játékrész is rosszul kezdődött, szinte rögtön feljöttek egy gólra a franciák, visszajutottunk a fél órával ezelőtti állapothoz - 14-14-nél hosszú idő után először egyenlített is az ellenfél. Közben egy ziccer hárításánál megsérült a francia kapus: a horvátoszági vb legjobbjának választott Valerie Nicolas rosszul ért földet, s a térde természetellenes szögben hajlott meg. Nem sokára az is megtörtént, ami 0-1 óta nem: 15-16-nál vezettek a franciák. Kapkodóvá, zilálttá, s helyenként durvává vált ekkor a meccs, Görbicz kapott például egy kisebb (?) pofont Lejeune-től, Mocsai toporzékolt a kispad és a zsűriasztal között, egyszerre pörölve játékosaival és a bírókkal. Radulovicsot is ápolni kellett, ő egy lövésnél húzódott meg, s fájdalmas arccal próbálgatta a lábát a kispad mögött. A csapat a pályán ezalatt fogát összeszorítva küzdött, a játékot okosan lassítva újra átvettük a vezetést, s bár rövidesen ismét három gól volt az előny (17-20), a védekezésben hiányzott a koncentráció, így egyenlítettek a franciák. Radulovics visszatért, be is lőtt egy hetest, de aztán újra elkövetkezett a női csapatnál már-már megszokott, de megszokhatatalan rövidzárlat.

Ferlinget kiállították, és emberhátrányban kaptunk két gólt, majd egy buta harmadikat is, és két technikai hiba után egy negyediket - ekkor vezettünk utoljára... 21-20 után még egyenlítettünk, majd 22-21 után még egyszer, de ekkor Pigniczkit is kiküldték a bírók. Ebből a hátrányból is kaptunk még két gólt, és ekkora hátrányból már nem tudtunk felállni, nem is maradt időnk rá. A kemény, fizikálisan tökélketes felépítésű francia védelem a második félidőben felőrölte a mieinket, a csapat dinamikája megtört, így nem sikerült a győzelem. Két góllal maradtunk alul a világbajnok ellen, ami egyáltalán nem rossz eredmény - kivéve egyenes kieséses meccseken... ---- A lányok sírva hagyták el a játékteret, így csak Mocsai Lajost tudtuk megszólaltatni, aki a következőket mondta:
" Nagyon komoly csapatmunkával készültünk a mérkőzésre, a két csapat ismerte egymást, tudtuk, hogy a franciák mentálisan és fizikálisan is erősek. A megbeszélt taktikát 28 percig jól alkalmaztuk, de a félidő végén könnyen elkerülhető gólokat kaptunk, így a második félidő elejére elfogyott az ötgólos előny. A franciák kemény, konzekvens védekezéssel felőrölték Ferlinget, Radulovicsot és Görbiczet, elmentek addig a határig, ameddig a játékvezetők engedték őket. Cserékkel próbáltam frissíteni a csapaton, vissza is szereztük a vezetést, de a végén előjött a válogatott fő problémája, hogy támadó- és védekező-specialistákból áll, márpedig a mai, modern kézilabdában nem engedhető meg, hogy folyamatosan két-három embert kelljen cserélni. Ráadásul a második félidőben elsősorban a bal oldalon volt szükség a váltásra, a cserepad pedig a jobb oldalon volt. Összességében a franciák a végén éltek a felkínált lehetőséggel, mi pedig a nagy nyomás alatt a ziccereket is elrontottuk.
Hogy miért nem tudjuk feltenni a pontot az i-re? Ez nem csak a válogatott problémája, a klubcsapatoknak is ezzel kell küzdeniük, lásd a Dunaferr és a Győr utolsó nemzetközi kupadöntőit.
El kell ismerni, hogy mentálisan labilis a női válogatott és hosszú évek munkája kell, hogy ez a helyzet megváltozzon. Alkalmazunk pszichológust is és a fiatal játékosokat igyekszünk másképpúgy nevelni. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokat vár el a közvélemény a csapattól, de ez a gárda évek óta erején felül teljesít, s nagyon vékony jégen táncol. Pontosan ismerem a csapat erényeit és hibáit és sok olyan gyenge pontunk van, ami kívülről nem is látszik. Ugyanakkor nem tűzhetünk ki magunk elé alacsony célokat, amelyeket elérve látszólag sikeresek lennénk, mert akik ezt teszik azok vesztesek. Mi viszont igyekszünk sa legmagasabb színvonalon játszani és ehhez a kudarcok is hozzátartoznak."

Egy boldog magyar lány így is volt a csarnokban, a franciáknál játszó Jacques Szabó Melinda személyében. "A mérkőzés elején gyengén védekeztünk, nem voltunk elég agresszívak, a magyarok átlövései jól sikerültek. Akkor jöttünk fel, amikor Nicolas sérülése miatt kapust cseréltünk. Az edzőnk folyamatosan arra biztatott minket, hogy olyan keményen játsszunk, amennyire csak a bírók engedik.

Olivier Krumbholz: "A magyarokat szinte a mestereinknek tekintjük, amit bizonyít, hogy sokszor készülünk közösen egy-egy nagy világverseny előtt. Így volt ez ezúttal is. Annak, hogy az utóbbi időben felénk billen a mérleg nyelve, nincs jelentősége, biztos vagyok abban, hogy sok nehéz mérkőzést játszunk még egymással. A találkozót megelőző napon rendkívül komoly mentális felkészítést tartottunk, ami meghozta az eredményét. Ezt a mérkőzést elsősorban fejben veszítették el a magyarok." ---- Radulovics Bojana egyedül kevés

Sajnos nem lesz két magyar csapat a pénteki elődöntőkben... Pedig az olimpián egyedülálló lett volna, hogy a kézilabdatornán a férfiaknál és a nőknél egyaránt éremközelbe ér egy ország. Az első félidőben egymást múlták alul a csapatok, és a szünetig főleg Pálingernek, valamint Kulcsár egy-egy remek megmozdulásának köszönhetően vezettünk. A folytatásban sok gólt kaptunk betörésből és a beállós posztjáról. A támadásainkban alig lehetett felfedezni tudatosságot, leginkább az egyéni akciókat erőltettük. Ismét beigazolódott, hogy Radulovics kimagasló teljesítménye nélkül a többiek gyakran elbizonytalanodnak. Sokat mond: úgy kaptunk ki, hogy Pálinger volt a legjobbunk. A franciák kihasználták a hibáinkat, és megsérülő kapusuk kiválását is elbírták. A talpra állásukat ismét mi segítettük, holott már biztosan vezettünk. Hála a szurkolóknak, újra otthon érezhettük magunkat, de ez is kevés volt, mert nem okultunk korábbi botlásainkból.

Kovács Péter (vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik, BEK-győztes, világválogatott, az évszázad magyar kézilabdázója)