Másodszor első

Bár Kovács Zoltán a tizedik fordulóban megsérült, addigi produkciója – kilenc mérkőzésen nyújtott értékelhető teljesítményt, így szabályaink szerint számításba vehettük – elegendő volt ahhoz, a játékosrangsorunkban 6.556-os átlaggal az első helyen zárjon. Az újpestiek támadója így – 2003 után ismét – az ősz játékosa lett.

– Ahhoz, hogy ön első lehessen, kellett a csapat is, amely az élen áll a bajnokságban. Számított ilyen sikeres szezonra?
– Én mindig optimista vagyok, de őszintén szólva, a nyáron még eszembe sem jutott, hogy az első helyen telelhetünk majd – mondta a támadó. – Azért voltam bizonytalan, mert több jó játékos is elment tőlünk a nyáron, a helyükre fiatalok jöttek, és átalakult az edzői stáb is, szóval sok minden megváltozott körülöttünk.

– Az ön által említett változás markáns jeleként hét játékos került az ifjúsági csapatból a felnőttek közé. Milyen volt a viszonyuk?
– Eleinte volt bennük egy kis félsz, de ez nem is csoda. Emlékszem, amikor én kerültem a felnőttek közé, nekem is tele volt a nadrágom, ráadásul nem is könnyítették meg a helyzetemet. Most viszont mi, rutinosabb játékosok igyekeztünk segíteni, megértőek és türelmesek voltunk velük. Igaz, előfordult, hogy nevelő célzattal fenéken kellett billenteni egyik vagy másik fiatal titánt, de ebből sosem volt sértődés.

Szép emlék a győztes gól az ősi rivális ellen

– Milyen hatással voltak önre az újoncok?
– Éreztem, hogy számítanak rám, ami nagyon feldobott, de nemcsak ők, hanem Valére Billen is nagyon jó hatással volt rám: a belga pályaedző az első pillanattól kezdve éreztette velem, hogy bízik bennem. Egy futballista számára ez rendkívül fontos.

– Ebben az idényben más poszton futballozott. Hogyan került a csatársorból a középpálya jobb oldalára?
– A harmadik forduló előtt Valére Billen és Mészöly Géza állt elő ezzel az ötlettel. Azt mondták, szerintük nekem való ez a poszt. Ugyan magamban egy kicsit kétkedve fogadtam a módosítást, de a REAC ellen, a szélről indulva, két gólt szereztem, és ez engem is meggyőzött. Jobb oldali középpályásként hétszer találtam a kapuba.

– Olyannyira jól játszott, hogy Lothar Matthäus, másfél évnyi mellőzés után, meghívta a válogatottba, mi több, a sérülése után azt nyilatkozta: egyik alapembere esett ki.
– Ez utóbbi megállapítása nagyon jólesett, büszke vagyok rá, hogy a kapitány ezt gondolja rólam. Két vébéselejtező mérkőzésen játszhattam, ráadásul a horvátok ellen, a Szusza Ferenc Stadionban kezdőként léphettem pályára. A válogatottnál is éreztem a bizalmat, de aztán sajnos bekövetkezett a sérülés…

Nem vágyik külföldre, jól érzi magát Újpesten

– Még mielőtt erről beszélnénk, árulja el, melyik őszi mérkőzésére emlékszik vissza a legszívesebben?
– Egyértelműen a Ferencváros elleni megnyert meccsre, azon belül is a hosszabbításban lőtt gólomra. Volt már szebb találatom, de fontosabb kevés: az ősi riválisnak rúgtam, s hosszú évek után először fordítottunk ellene.

– Aztán jött a sérülés. Nehezen dolgozta fel ?
– Két napig csalódott voltam, utána viszont megnyugodtam: ennek valamiért így kellett alakulnia. A tavasszal a csapattal együtt ott folytatjuk majd, ahol néhány hete abbahagytuk.

– Minden rosszban van valami jó, s ezt most a fia érzékelhette, akivel a sérülése óta sokkal több időt tölthetett együtt.
– Igen, de amióta futok és erősítek, ugyanúgy napi két tréningem van, mint amikor teljesen egészséges vagyok. Dominik egyébként fantasztikus gyerek. Minden mecscsen ott van, akkor is, ha én nem játszom. De azt be kell vallanom, hogy legjobban a lefújás utáni perceket élvezi, amikor bejön hozzám a pályára, majd az öltözőben beugorhat a nagy medencénkbe. Lassan el is kell vele beszélgetnem, hogy azért a meccsre is figyeljen. Egyébként amióta nős vagyok és megszületett a kisfiam, már tudom, hogy nemcsak a futball van a világon: családtagjaim nagyon sokat jelentenek nekem, és rengeteget segítenek abban, hogy folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt tudjak nyújtani.

– Már nem tartozik a fiatal labdarúgók közé, az idén volt harminckét éves. Meddig tud még ezen a szinten futballozni?
– Egyetértek a harmincnégy éves Erős Károllyal abban, hogy addig mindenképpen játszom, amíg az edzések és a meccsek örömöt jelentenek. Tisztában vagyok vele, hogy a pályafutásom nagyobb részén már túl vagyok, de reményeim szerint néhány jó évem lehet még a pályán. Külföldre viszont már nem akarok menni, jó nekem Újpesten.

– Érthető, hiszen a sérülése után is éltették a szurkolók. Milyen érzés volt a távolból hallgatni?
– Ha rajtam múlt volna, azonnal berohanok a pályára. Nem is tudom szavakba önteni az érzéseimet, amikor a Zalaegerszeg–Újpest meccsen hallottam, hogy rólam énekelnek a drukkerek. Akkor éppen kórházban voltam, csak tévén néztem a meccset. Ezekért a pillanatokért éri meg futballistának lenni.

– Bizonyára tudja, de ha nem, elárulom: a játékosrangsorunkban a teljes mezőnyt maga mögé utasította. Figyeli, milyen osztályzatokat kap?
– Igen, és ezzel nem vagyok egyedül. Szerintem az a labdarúgó, aki azt mondja, nem nézi a jegyeket, nem mond igazat. Persze én sem mindig értek egyet a minősítéssel, megesik, hogy jobbnak érzem magam, mint az újságírók. De azt is be kell vallanom, hogy kaptam már jobbat is, mint amire saját magamat taksáltam.

A támadófutball eredményre vezethet

– Őszi első helyével az Újpest magasra tette a lécet, sokan meg is lepődtek ezen a produkción. Képes lesz állandósítani ezt a formáját az együttes?
– Az első felvetésére az a válaszom: inkább irigyeljenek minket, mint sajnáljanak. Az a csapat, amely a legtöbb gólt rúgja, közönségszórakoztató támadófutballal nyeri meg a meccseket, megérdemli a legjobb pozíciót? Talán a Debrecen kerete erősebb, mint a miénk, de csapatként nagyon jók vagyunk, a Mészöly Géza vezette szakmai munka kifogástalan, a tulajdonosok pedig nyugodt hátteret teremtenek, szóval minden rendben van. Miért ne lehetne a bajnokság végén is első az Újpest?

– A tavaszi rangsorunkban vajon ön is megismétli a mostani helyezését?
– Ez nem csupán rajtam, a csapaton is múlik. De higgye el, ez csak másodlagos, az egyéni sikereknél sokkal fontosabb, hogy az Újpest eredményes legyen.

A szeretnivaló csatár
Végh Zoltán (MTK)
"Rengeteg mérkőzést játszottunk egymás ellen. Volt úgy, hogy ő jött ki győztesen a párharcokból, máskor pedig én. Kovács Zoltán életveszélyes csatár."

Balog Zoltán (Ferencváros)
"Az agresszivitásának köszönheti sikereit. Évek óta változatlan a stílusa, igazi szívember. Pozitívan hatott rá a kínai szereplés, mentálisan előnyére változott."

Komlósi Ádám (Debrecen)
"Valószínűleg a góljainak köszönhetően került az első helyre. Sajnálom, hogy megsérült az ősszel, mert addig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott."

Tóth András (Vasas)
"Fizikailag nagyon erős, jól feltalálja magát a kapu előtt, kiválóan használja ki az adódó lehetőségeit. Egy biztos, nálunk is elkelne az ilyen csatár."

Horváth András (Sopron)
"Az egyik legkellemetlenebb stílusú csatár, aki ellen valaha játszottam. Ha a védő egy pillanatra nem figyel oda, máris helyzetbe kerül. Akkor pedig jaj az ellenfélnek."

László András (ZTE)
"Az egyik legjobb csatár Magyarországon. Nem ismer elveszett labdát, jobbal, ballal jól lő, hihetetlenül erőszakos, amit a pályán már többször is tapasztalhattam." ----
A kapusok között Végh Zoltán nyújtotta a legjobb teljesítményt

Ha a játékosok az ősszel a mezőnyben is olyan teljesítményt nyújtanak hétről hétre, mint a kapusok a gólvonal előtt, biztos, hogy még élvezetesebb mérkőzéseket láthattunk volna. A magyar futball kiváló kapusokban sosem állt rosszul, ami az elmúlt esztendőkben már számtalanszor beigazolódott. Nem volt ez másként most sem, ám a kiváló kapusok között is volt egy, akit a hagyományos kapusrangsorunk alapján a legjobbnak választhattunk: az őszi szezon legmegbízhatóbb és legkiegyesúlyozottabb teljesítményét az MTK rutinos kapusától, Végh Zoltántól láthattuk.

"Én is úgy érzem, hogy az ősz folyamán végig jól ment a védés – értékelte teljesítményét Végh Zoltán. – Szerintem egy kapusnál az számít igazán, milyen átlagot hoz egy-egy idény alatt. Fontos, hogy ne ússzanak el rajta mérkőzések, inkább tegyen hozzá valami pluszt csapata teljesítményéhez. Szerencsére ebben az évadban nekem ez sikerült, ami persze nagyrészt az előttem játszó védelemnek is köszönhető. Annak ellenére, hogy meglehetősen fiatal hátvédek futballoznak előttem, mégsem kellett folyamatosan irányítanom őket, mindegyikük tudta a dolgát, mikor hová kell helyezkednie. A Sopron ellen idegenben három nullára megnyert találkozónkra különösen szívesen emlékszem vissza, akkor ugyanis azt éreztem, hogy ha két napig játszunk, akkor sem tudnak gólt lőni nekem. Egy kapus életében meglehetősen ritkák az ilyen napok, pályafutásom alatt én legalábbis nem sokszor éreztem még ehhez hasonlót. Az ősszel a Fehérvár után mi kaptuk a legkevesebb gólt, szám szerint tizenötöt, ám Garami Józsi bácsi szerint ez is túl sok. Nincs más lehetőségünk, a tavasszal megpróbálunk még ennél is kevesebbet kapni."

Az agyondicsért kapus
Kovács Zoltán (Újpest)
"Profi a mentalitása, és a hozzáállása. Az elmúlt években nem sokat változott, ha mégis, csak előnyére, hiszen rutinosabb lett. Megérdemelten lett első."

Márkus Tibor (Tatabánya)
"Nem csodálkozom rajta, hogy az osztályzatok alapján ő végzett az élen, hiszen az ősszel kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Ellenünk is jól védett."

Kenesei Krisztián (Győri ETO)
"Jó teljesítményt nyújtott, bizonyította, hogy a legjobb magyar kapusok egyike. Az MTK nagyrészt neki köszönheti, hogy a negyedik helyen zárta az őszi szezont."

Sitku Illés (FC Fehérvár)
"Minden olyan tulajdonsága megvan, ami a posztján szükséges ahhoz, hogy kiváló teljesítményt nyújtson. Az elmúlt években csak rutinosabb lett."

Tisza Tibor (Diósgyőr)
"Az MTK-nak még nem sikerült gólt lőnöm, amiben természetesen nagy szerepe van Végh Zoltánnak is. Kiváló kapus, nem véletlen, hogy ő végzett az élen."

Torma Gábor (REAC)
"Annak ellenére, hogy a kapus, igazi vezéregyénisége csapatának, reflexe rendkívüli, a futballhoz való hozzáállása példaértékű." ----