Ezúttal a futballpályán harcolt az USA

„Der Fussball kommt nach Hause”, azaz „ A futball hazatér” – volt olvasható hatalmas, többemeletnyi drapériákon szerte Kaiserslauternben, amiből nem lehetett nem kihallani a szlogent egyszer már (el)használó angoloknak szánt üzenetet. A hirdetéseken a város egy-egy világbajnok játékosának óriási képe látható Fritz Waltertől (a település máig egyetlen díszpolgárától) Andreas Brehméig.

Kétségtelen, hogy a német méretekhez viszonyítva kisvárosnak mondható Kaiserslautern nem társadalmi, gazdasági szerepe, hanem futballtradíciói miatt lett vb-helyszín, a 106 ezres város 48 ezres stadionja az egyetlen a tizenkét vb-helyszín közül, amely egykori játékos nevét viseli, rangja van tehát annak, hogy a ’lauterni arénát – még életében – elnevezték az 1954-es német csodacsapat kapitányáról. Ráadásul a szombati olasz–amerikai meccset is a Fritz Walter iránti tisztelet lengte körül. A németek nemcsak arra figyeltek oda lenyűgöző körültekintéssel és részletességgel, hogy Európa egyik legnagyobb amerikai támaszpontja (több mint ötvenezer katona teljesít szolgálatot az itteni, ramsteini légi bázison) mellett rendezzék az Egyesült Államok egyik meccsét, hanem arra is, hogy napra pontosan Fritz Walter halálának negyedik évfordulójára essen az egyik itt rendezendő vb-mérkőzés. Ebből az apropóból a találkozó délutánján maga Franz Beckenbauer leplezte le azt a szobrot, amelyet ebből az alkalomból állítottak a futballhős egykori házánál. A mérkőzést pedig egyperces gyászszünet vezette be, s a hangosbemondó a stadion névadójának méltatása közben többek között elmondta, hogy „Walter olyan hatással volt a német labdarúgásra, mint sem előtte, sem azóta senki sem”.

Nem volt nehéz bejutni az arénába

Odahaza nem tudják elképzelni, micsoda nimbusza van a Puskás Ferencéket az 1954-es vb-döntőben csodával határos módon legyőző válogatott kapitányának. A város hivatalos sajtóanyaga egyenesen úgy fogalmaz, hogy „ami Wolfgang Amadeus Mozart Salzburg városának, az Fritz Walter Kaiserslauternnek”, majd közli többek között, hogy a város leghíresebb szülöttének nevét egy iskola, egy utca és egy stadion viseli. Sőt, mi több, ha hiszik, ha nem, elterjedt a német nyelvben az a berni döntőre utaló kifejezés, miszerint ha „Fritz Walter-i idő van”, akkor szakad az eső, mint a német–magyar fináléban.

Ennyit hát a történelmi háttérről, amelyhez méltó, nagy mecscset játszott a szombat este pályára lépő olasz és amerikai válogatott, méghozzá elképesztő érdeklődés mellett: szinte sehol sem lehetett még ennyi, jegyet vásárolni akaró szurkolóval találkozni a vb-n.

Ha azt nézzük, hogy a két mérkőző csapatot tekintve milyen kiemelt biztonsági kockázattal járt a mérkőzés, szinte érthetetlen, hogy még a máskor természetes fémdetektoros vizsgálat is elmaradt, pedig az amerikai csatár, Eddie Johnson csak olajat öntött a tűzre, amikor azt nyilatkozta az amerikai katonáknál berendezett csapatszálláson, hogy „Nem különbözünk a katonáktól, háborúzunk, s közben a hazánkat szolgáljuk.”

A lefújás után már dicsérték a bírót

A meccs aztán bizonyította: nem csupán rossz közhely, hogy nem szabad lebecsülni ma már egyetlen válogatottat sem. Ügyesen, gyorsan, elszántan és néha tetszetősen futballoztak az amerikaiak az igencsak fordulatos, öngólt, kiállításokat hozó meccsen.

A kiállításokról jut eszembe: ez csupán a negyedik olyan meccs volt a vb-történelemben, amelyen három játékost küldött le a bíró. S az eddigi háromból kettőnek magyar vonatkozása is volt: 1938-ban Hertzka Pál játékvezető három futballistát állított ki a brazil–cseh negyeddöntőn, tizenhat év múlva a magyar–brazilon pedig Bozsik József mellett két brazilt is leküldtek a pályáról, majd 1998-ban a Dél-Afrika–Dánia meccsen került elő háromszor is a piros lap a bíró zsebéből.

Végül megnyugodott a káromkodó amerikai

Miután hatalmas vitát váltottak ki a szombat esti mérkőzés játékvezetőjének ítéletei, nézzük, milyen visszhangja volt Németországban a ténykedésének. Számos szakértő leszögezte, hogy az uruguayi játékvezető mindannyiszor helyesen döntött, s a meccs után még Marcello Lippi is elismerte, hogy jogos volt a kiállítás: mint mondta, „el fog beszélgetni” Daniele De Rossival – aki brutálisan lekönyökölte Brian McBride-ot –, amiért nehéz helyzetbe hozta a csapatát (itt csak zárójelben jegyezzük meg azoknak, akik nem értettek egyet Huszti Szabolcsnak a horvátok elleni vagy Rajczi Péternek a Fehérvár elleni kiállításával, hogy ezúttal is bebizonyosodott, a játékvezetőket külön utasítják: piros lappal torolják meg a könyökléseket).

A meccs után az amerikaiak szakvezetője, Bruce Arena sem arénázott többé az arénában (noha előtte mindkét kiállításnál leolvasható volt a szájáról, hogy csúfan káromkodik a játéktér felé fordulva...), inkább arról beszélt, hogy milyen fontos az amerikaiak életben maradása.

Hogy hova és mikor tér haza a futball, arról lehet vitatkozni, bár tulajdonképpen ma már sehol sem idegen a játék a világon.

Ám hogy szombaton ’Lauternben otthon volt, az biztos. ---- Olasz burleszk a focipályán

Három olasz játékost lehet elmeszelni a meccsen történtek miatt. Nézzük, miként látták a találkozót.

Cristian Zaccardo: „Sajnálom az öngólomat, mert vezettünk, és úgy éreztem, hogy egészen jól játszom. Visszanézve a jelenetet olyan, mintha egy burleszkfilm főszereplője lennék. Ha megverjük a cseheket, akkor megnyerjük a csoportot, most csak erre szabad összpontosítani.”

Francesco Totti: „Abban a pillanatban teljesen jó döntés volt, hogy engem hozott le a mester. Nem értem, hogy miért kaptam sárga lapot, hozzá sem értem az ellenfelemhez. Onnantól kezdve nem éreztem jól magam a pályán. A döntetlen nem drámaian rossz eredmény, most meg kell őriznünk a nyugalmunkat.”

Daniele De Rossi: „Sajnálom magamat, sajnálom a csapatot és a szurkolókat is. Mindenkitől elnézést kérek, legjobban az amerikai sráctól, akinek nem akartam fájdalmat okozni. Beszéltem is vele, tőle is bocsánatot kértem. Remélem, hogy nem tiltanak el hosszú időre.”

Lapszemle

Olaszország
CORRIERE DELLA SERA: „Háború, három kiállítottal”
A leghíresebb olasz politikai napilap szerint az amerikaiak teljesítették, amit ígértek: háborúzni akartak, és háborút is csináltak. „A kékek az első félidőben nem bírtak a csillagos-sávosokkal, teljesen logikus döntés volt Lippi részéről, hogy a brutális faultot elkövető De Rossi kiállítása után a pályán szinte észrevehetetlen Tottit hozta le, és Gattusót állította be” – írja a lap, amely szerint a hajrában vezetett rohamokat elrontó olasz együttes hihetetlenül megnehezítette a saját dolgát, és bár vezeti a csoportját, szombaton este kihagyott egy meccslabdát.

GAZZETTA DELLO SPORT: „Izgalmas, de nem szép meccs volt”
A világ legnagyobb sportnapilapja úgy véli, hogy a squadra azzurrát alaposan meglepte az amerikaiak jó értelemben vett agreszszivitása, az első félidőben nem tudtak mit kezdeni Arena fiainak erőszakosságával, letámadásával, emberfogó taktikájával. A mérkőzés drámai fordulópontja nem is annyira Zaccardo balszerencsés öngólja volt, hanem De Rossi brutális könyöklése McBride ellen.

Egyesült Államok
USA TODAY: „Dicséret Amerikának”
Hiába lett döntetlen az Olaszország elleni mérkőzés, az amerikai gárda minden tiszteletet megérdemel, hiszen óriási erőről és kitartásról tett tanúbizonyságot azzal, hogy nem adta fel a kegyetlen harcot – hangsúlyozza az újság.

NEW YORK TIMES: „Igazi eltökéltség”
A kiállítások és a háromszoros világbajnok Olaszország kiemelkedő játékereje ellenére úgy gondolja a lap, hogy az összecsapás túlnyomó részében jobbak voltak az amerikaiak. ---- Az olasz–amerikai meccsen a kaiserslauterni stadion VIP-páholyában a szinte elmaradhatatlan Joseph Blatter–Franz Beckenbauer páros mellett felfedeztük többek között Ottmar Waltert, az aréna névadójának szintén világbajnok fivérét és Berti Vogtsot, aki húsz évvel később egy ugyancsak világbajnok német csapatnak volt a játékosa, mi több, szövetségi kapitányként Eb-t nyert a Nationalelffel. Most is elképzelhetőnek tartja a németek végső győzelmét, mondta a Nemzeti Sportnak az olasz– amerikai meccs szünetében a Terriernek becézett futballsztár.

– Hogy tetszik a meccs?
– Nagyon izgalmas! Gólok, kiállítások… Egyébként kitűnően vezeti a bíró, eddig mindenben igaza volt.

– Meglepi az amerikaiak jó játéka?
– Nem. Remek kis csapat. Kicsit olyanok, mint egy ificsapat. Szuper dolgokra képesek, de rapszodikusak.

– Mit gondol a németek esélyeiről, ami az egész vb-szereplést illeti?
– Szerintem Németország képes megnyerni a tornát. Most a legfontosabb, hogy legyőzzük Ecuadort, s ezáltal elkerüljük a B-csoport győztesét. Aztán jöhet a többi feladat, a többi meccs.

– Kik a nagy esélyesek?
– Argentína, Brazília, Olaszország. És még egyszer hangsúlyozom, Németország is ott van a favoritok között.

– Olaszország? Ezzel a játékkal, amit az amerikaiak ellen mutatnak?
– Persze. Nagyon is nehéz az amerikaiak ellen játszani, s az olaszok továbbra is a csoport legjobbjai szerintem.