Szuperbuli szerb módra

Billerbeck hallatán eddig a párna és a paplan jutott eszünkbe, vasárnap óta tudjuk, ez egyben (vagy elsősorban) egy kedves németországi település Dortmundból 83 kilométerre, amely a falu két „bejáratánál” felállított tabló tanúsága szerint szeretettel köszönti Szerbia-Montenegró válogatottját. És természetesen másokat is.

Hát akkor: Tschüss!

A világbajnokságot vereséggel indító (Hollandia–Szerbia-Montenegró 1–0), majd egy nagy kudarccal folytató (Argentína–Szerbia-Montenegró 6–0), a következő fellépésével a németországi szereplését szerdán Elefántcsontpart ellen lezáró válogatott szállodája táján is szívélyes a fogadtatás, úgy tetszik, a „házigazdák” túltették magukat a kudarcon. A szerb újságírók sem akarnak vért inni, a csapat sárba döngölése helyett azzal vannak elfoglalva, melyikük tud jobb fotót készíteni a sajtos szendvicsbe harapó kollégáról. A mosolyalbum aztán a sajtótájékoztatót követő utcabálon válik teljessé – ha nem látjuk, el sem hisszük, de hogy láttuk, így is nehezen hisszük.

Szóval, a szerbek ünnepeltek, avagy őket ünnepelték. Nem is akárhogy, a szerb szövetség, illetve Billerbeck vezetői tető alá hoztak egy olyan szuperbulit, hogy a mi Lajcsink elbújhatna mögöttük.

A szokásos gokartozás, arcfestés, lufifújóverseny talán említést sem érdemel, nem úgy a büntetőrúgás sebességét mérő szerkezet. A Ljuboja-mezes kissrác 98 kilométer per órásat bikáz bele a labdába, az egyik „jóindulatú” szemlélő már kommentál is: „Ekkora erővel Kezsman egyszer sem lőtt kapura ezen a vébén…”

Fájdalom, a szomszédos játék az Argentína elleni 6–0-s fiaskóra emlékezteti a zömében szerb járókelőket: macska-egér harc zajlik, a feladat az, hogy a macskát ábrázoló fogóval elkapják a csőből hirtelen előguruló, labda formájú egeret. Legalább a gyerekeknek jól megy, vonjuk le a következtetést, hogy percekkel később megállapítsuk, a néninek is jól megy: alig nyitott ki, máris elkelt az összes szerb sálja és lobogója. Igaz, sokat lendített a bolton, hogy tízről le volt értékelve két euróra… Ami a szerbeknek kiesés, az neki bevétel.

A legtöbben persze eleve kékbe vagy fehérbe öltözve érkeznek, még a nők is büszkén viselik a válogatott szerelését. Hoppá! Nézd a srácot, a szerb sál alatt egy Dinamo Zagreb-mez világlik ki, aki érti ezt, szóljon… Az igazat megvallva azt sem értjük, amiről a zenekar énekel – a szervezők Belgrádból repítettek ide egy bandát. Naná, hogy a publikumnak bejön, az egy órája még a sajtótájékoztatón tolmácsoló leány már sörrel a kezében táncol a színpad tövében. Ha már a csapat nótáját elhúzták, elhúzzák a szurkolókét is.

Természetesen a játékosok sem maradnak ki a jóból: előbb Billerbeck első emberével, majd minden szembejövővel paroláznak, egyik autogramot osztják a másik után. Mindenki mosolyog, aki kapja, az is, aki adja, az is.

Ekkor kezdünk irigykedni.

Amikor pedig a pékségben ajándékba kapunk hármat a csak ezen a napon gyártott, futballistára formázott mézes-mázos kalácsból, mint szánkban a friss süti, egyenesen olvadozunk.

Danke, Billerbeck!

---- S ---- A