Röhögnek a markukba

Aligha gondolta volna bárki is – legkevésbé bizonyára ő maga –, hogy dr. Dudás Ferenc államtitkár valamilyen módon beírja magát a magyar futball történelmébe. Márpedig ez történt szűk két hónappal ezelőtt, amikor ő válaszolt Kisteleki István levelére, amelyben az MLSZ elnöke azt kérte a belügyminiszter asszonytól, hogy dolgozzanak ki hatékony jogszabályi hátteret a futballhuliganizmus ellen és a labdarúgó-mérkőzések biztonsága érdekében. Az elnököt nyilván motiválta az újpesti botrány is, amikor a lilák hívei közül néhányan a meccs lefújásakor a pályára szaladva nyaklevesekkel fejezték ki lesújtó véleményüket a játékvezetésről, és ez az ügy súlyos gondokat hozott felszínre – tegyük hozzá: nem először.

A jogszabályok sokszor hatástalanok

Az államtitkár írt válaszlevelet, amelyet Kisteleki István hüledezve olvasott el, majd az iktatáskor ráírta: „Ez nem válasz!!” Lapunknak pedig a közelmúltban azt nyilatkozta, ez a levél nagyon rosszulesett neki, és egyes bekezdéseit demagógnak minősítette. A vicc az, hogy ha a szigorú tényeket nézzük, akkor nehéz belekötni az államtitkár levelébe, ám ha az egészet tekintjük, és a cél felől közelítve értelmezzük, akkor igen lehangoló következtetésekre jutunk.
Íme, az egyik legfontosabb mondat: „A büntető és a szabálysértési jogszabályok vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik a sportrendezvényeken vagy azok körzetében rendbontó, garázda magatartást tanúsítók felelősségének megállapítását, a cselekmény szankcionálását, sőt az ilyen személyek sportrendezvény látogatásától való eltiltását is.”

Ez szóról szóra így van, ezt megerősítette lapunknak Péterfalvi Attila adatvédelmi ombundsman és munkatársa, Bártfai Zsolt is. A gond az, hogy a gyakorlatban a jogszabályok nincsenek mindig összhangban, és csupán formálisak, azaz hatástalanok. Elsősorban éppen az adatvédelmi törvény az a zátony, amelyen megfeneklik a rendcsinálás szándéka. Az Újpest például hiába kéri a rendőrségtől a rendbontók adatait, hogy kitiltsa őket a stadionból, nem kapja meg, a két szakember szerint nem is kaphatja meg őket. Jogi csavarok helyett szemléltessük a helyzetet gyakorlati példákkal. Maradjunk az Újpestnél: a klub maga eszközeivel azonosítja a rendbontót, és eltiltja a meccsek látogatásától. Joga van hozzá, de a garázda adatait nem adhatja át másik egyesületnek, tehát rendbontónk jogszerűen és fütyürészve sétálhat be az ország öszszes többi stadionjába. A másik lehetőség, hogy mondjuk Nyíregyházán a hatóság valakit elmarasztal garázdálkodásért, és mellékbüntetésként valamennyi időre kitiltja őt a sportrendezvényekről. Remek, de honnan tudja például a Sopron vagy Győr, hogy emberünket nem engedhetné be. Vagy a nyíregyházi kapitányságnak kellene értesítenie az összes sportszervezetet – ebben az esetben joguk van hozzájutni az adatokhoz –, vagy pedig minden sportszervezetnek naponta érdeklődnie kellene az ország valamennyi rendőrkapitányságánál. Könnyű belátni, mindkét megoldás kaotikus és kivitelezhetetlen.

Az illetékesek lesöpörték

A megoldás nyilvánvalóan központi adatbázis felállítása lenne. Erre 2001-ben sor is került, a törvény az Ifjúsági és Sportminisztériumot kötelezte erre, de a részleteket csupán kormányrendelet szabályozta, amely viszont alacsonyabb rendű jogszabály, mint az adatvédelmi törvény, és így semmit sem ért az egész. Két évvel később az Alkotmánybíróság változtatást kért a Sporttörvényben a kamerás megfigyelésekkel kapcsolatban, ekkor lehetőség nyílt más módosításokra is, tehát lehetett volna az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseket törvényi szinten rendezni, ám a javaslatot az illetékesek lesöpörték az asztalról. Egy év múlva ráadásul hatályon kívül helyezték az említett 2001-es törvényt és a kormányrendeletet is, azaz a jogalkotás éppen az ellenkező irányba indult és tart, mint amit a helyzet megkívánna.

Kiselőadás az Őrjöngő vandáloknak

Ez többek között azért is nagy gond, mert központi adatbázis nélkül a világ legkorszerűbb beléptető rendszere is hasznavehetetlen, hiszen adatok híján az sem lenne képes kiszűrni a nemkívánatos szurkolókat. Péterfalvi Attila szerint egyébként ezen a ponton nem illő az angol példára hivatkozni, hiszen ott egészen más történelmi gyökerekkel és körülményekkel alakult a demokrácia, a társadalom, az alkotmányos rendszer. Egy jelenség kezelésekor ez a fejlődéstörténet meghatározó, a súlyos kérdésekre nem lehet pusztán az adatvédelemre leszűkítve megtalálni a választ. Így aztán az is előfordulhat, hogy ha a politikai akarat megengedőbb adatvédelmi törvényt fogalmazna meg, az Alkotmánybíróságon kisiklana a szándék, amely 1991-ben, a személyi szám használatát megtiltó szigorú határozatával nagyon magasra tette a lécet.

Dr. Dudás Ferenc szerint „a biztonsági intézkedések mellett fontosabb szerepe van a viselkedésformálásnak, a szakszövetségek, a sportegyesületek, illetve szurkolói klubok által kialakított és közvetített etikus és társadalmilag tolerálható szurkolói magatartás népszerűsítésének, mint e magatartás a jog eszközeivel, a szigorú szankciók alkalmazásával történő kikényszerítésének.” A nyögvenyelős megfogalmazás a régi időket, a szocialista típusú emberről szóló látomásokat idézi, mindenesetre megnéznénk, ahogyan az államtitkár úr besétál az őrjöngő, buszokat és villamosokat darabjaikra szedő vandálok közé, és a megfelelő magatartásformákról népszerűsítő kiselőadást tart nekik.

Maradjunk annyiban, hogy a politika felelőssége is a megoldást megtalálni. Ha nem teszi, ebben az országban továbbra is lényegében következmények nélkül lehet majd másokat megverni, megalázni, fajgyűlölő rigmusokat skandálni.
A rendbontók pedig röhögnek a markukba. ---- H ---- H