Mi is vagy te, Sport?

Nem, nem fogadkozunk, hogy így lesz, meg úgy lesz – azt majd egy hét múlva, szilveszterkor… – mert legtöbben úgy véljük, minden úgy jó, ahogy ilyenkor van. Úgy érezzük, a feldíszített fenyőfa kívánta, hogy vágják ki, és sűrű szitkozódások közepette egy talpba faragják; és a tükörpontynak is régi vágya teljesült, mikor kirántva vagy lében főve utolsó útjára indul gyomrunk legmélye felé. Karácsonykor minden megszépül. Eszünk, iszunk, sírunk, nevetünk, ajándékozunk, ajándékozunk és ajándékozunk, majd újra eszünk… Sok tevékenységet elvégzünk még, de hogy sportolnánk, az ki van zárva. Szentestére még sohasem szerveztek utcai futóversenyt, vagy streetballfesztivált, sőt a Schirilla család egyetlen tagja sem készül(t) épp akkor átúszni a jeges Dunát. De gondolunk a sportra, amikor átlapozzuk az aktuális évkönyvet, felpumpáljuk a vadi új bőrlabdát, vagy kipróbáljuk a focis számítógépes játékot. Bizony karácsony este ünneplőbe öltözött testünk és lelkünk még azt is hajlamos elhinni, hogy Coubertin báró Óda (nem fordítva, Adó…) a sporthoz című költeménye ma is aktuális. Hogy a szépség, bátorság, tisztesség, a termékenység, a haladás és legfőképp, a béke vagy te, Sport! Tisztesség lennél te, Sport, amikor lassan két 100 méteres síkfutóvilágcsúcsot tartanak nyilván a már lebukott és a még le nem bukott atlétákat kategorizálva? A Béke és nem inkább a Békétlenség lennél te, Sport, amikor például a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében olyan állapotok uralkodnak, amilyenek. Nem inkább a Hatalom lennél te, Sport, amikor egy Abramovics nevű orosz milliárdos rábök egy klubra és néhány játékosra, majd egyszerűen megveszi őket kilóra? Tetejébe elfoglalt ember lévén, olaj-, futball- és újabban már nő-ügyei miatt tulajdon gyermekeire sem mondhatja nyugodt szívvel, hogy saját nevelés. Nem az Üzlet lennél te, Sport, amikor televíziós csatornák vezető médiacápái a pekingi olimpián arra kényszerítik a világ legjobb úszóit és tornászait, hogy szervezetüknek reggel legyen este, mert az amerikai tévénézők így kívánják?Nem szórakoztató Iparág vagy te, Sport, amikor egy sokadrangú bokszgála valóságos vagy fordítva, mesterséges show, mely arra buzdít, hogy ezt nézd, ne pedig az ugyanebben az időpontban rendezett koncertet, mozifilmet vagy színházi előadást?Nem a Botrány vagy te, Sport, amikor egy korszak legendája gyöngyöző homlokát az ellenfele mezébe törli (finom megfogalmazás…), de oly erővel, hogy az idei foci-világbajnokságról ötven év múlva is ez a jelenet jut eszünkbe, nem pedig a gólok, védések és cselek?De mindez együtt vagy te, imádott Sport! Meg az is, amikor az ember a torinói téli olimpián a saját szemével látja, hogy Svájc jégkorong-válogatottja legyőzi Kanadát (értik, Svájc hokiban megveri Kanadát!), ennek ellenére Wayne Gretzky édesapja minden svájcival is hagyja magát lefotóztatni, sőt a helvét lobogót a nyaka köré tekerve még pózol is nekik, hogy örömük teljesebb legyen. Vagy amikor az első labdarúgó-vb-jéről tudósító magyar riporter feljön a metróból München főterén, és egy pillanat alatt megérti, miről szól a világbajnokság valójában, noha még egyet sem rúgtak a labdába. Hiszen az egyik sarkon egy tunéziai drukker próbál eladni egy szerb fanatikusnak afrikai népdalokat tartalmazó magnókazettát. Amott egy gipszét a német zászló színeire festő törött kezű germán kockáztatja másik keze épségét, mert megpróbál elkapni egy angol lobogóba burkolt kölyökkutyát. Tőle balra a brazilok már szambáznak a portugálokkal, a dühöngőben dúl a szlovén–horvát barátságos focicsata, amelyet hatalmas korsó sörrel néznek a csehek, néhány Italia feliratú pólóban feszítő fiatallal. Tényleg ebben az érzelgős, elüzletiesedett, doppinggyanús és teljesítményorientált világban hová helyezzünk, mondjuk két teljesen átlagos nevű magyar állampolgárt? Kisst – jó legyen dr. Kiss –, aki feleségével két gyermeket nevel, vállalkozást vezet, jól menő ügyvédi irodánál gyakornok, nem mellesleg pedig két olimpiai bajnoki címet nyert vízilabdában, ám mindennap nyüstöli magát a harmadikért, olyan sportágban, amelyet nézni is fárasztó, nemhogy űzni. Vagy itt van a tüneményes Nagy, még inkább Nagyonnagyonnagy. Olimpiai aranyból neki is csak kettő van, de gyermekből immár három. Élete elég monoton. Szül egy gyereket, nyer egy aranyat, szül egy gyereket, nyer egy aranyat! Logopédus és gyógypedagógus, ha kell, ápolja beteg férjét, és jobban szorít csemetéjének sikeréért egy mezei úszóversenyen, mint saját magáért az olimpiai vagy világbajnoki vívódöntőben. A Kiss-, Nagy-, Kovács- vagy Cseh-féléknek nehéz bedumálni, hogy a XXI. században pocsék időtöltés, esetleg szánnivaló passzió a Sport. De hiszen a Sport mi Magunk vagyunk. Bennünk él, minket éltet, fáraszt és lankaszt, mennybe emel vagy pokolba sújt, gyönyörködtet és gyötrődtet, megérint és rabul ejt. Mindnyájan részesei vagyunk, ha nem is mind bajnokai.Igaz, Coubertin bárónak tulajdonítják azt a mondást is, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.Persze az ő idejében még a karácsony is csak a szeretet ünnepe volt.A szerző a ViaSat3 riportere ----
„A magyar futball emelkedjen olyan szintre, ahova a paksi Belényesi Miklós és az újpesti Vaskó Tamás (jobbra) felugrott. Éreztem, hogy fejpárbaj lesz, de hogy ilyen magasban, csak utólag láttam. Lehet, hogy a több ezer kép között van jobb, de nekem ez villant be elsőnek. A sportfotózás harminc százalék tudás, hetven százalék szerencse – ha a másik oldalra ülök, háttal lett volna nekem ez a két játékos, s máris nincs meg a felvétel.” ----
„Ha a televízióban vagy a tribünön ülve nézi az ember a vízilabdameccset, egy ilyen helyzetben azt látja, hogy véd a kapus, és már megy is tovább a játék. De hogy ez a pillanat hogyan hat a kapusra, ezt csak egy fotó tükrözi, és erre vissza is lehet lapozni, a nézőtéren erre ugye nincs lehetőség. Ha jól emlékszem, a Vasas kapusának, Nagy Viktornak már nem volt ideje kézzel védeni, és arcon találja a labda – nem mindig kellemes feladat a háló előtt várni a süvítő bombákat.”