Bryant élete

Ha Chicagóban várja a krónikás az NBA-alapszakasz keddi rajtját, kénytelen Bulls-szemüvegen keresztül nézni a történéseket. A hatszoros bajnokcsapat amúgy is a liga erősebb csapatai közé tartozik, hát még ha Kobe Bryantet is sikerül megszereznie.

Persze nem mindegy, milyen áron: ha Ben Gordon, Luol Deng, Tyrus Thomas és Joakim Noah jelentené az ellenértéket – ahogyan Mitch Kupchak, Paxson Los Angeles-i kollégája szeretné –, akkor nem maradna szinte senki sem a United Centerben, aki játszótársa tudna lenni Bryantnek.

Szóval immár egy hete mindkét klubnál gőzerővel dolgoznak a megfelelő árukapcsoláson. Helyzet mindenképpen van – ezt támasztja alá Phil Jackson minapi nyilatkozata is: a Lakers mestere riporterek előtt jelentette ki, hogy Kobe nem tette ki a lelkét a pályára az edzéseken és azon a néhány előszezonbeli meccsen, amelyen játszani méltóztatott. Márpedig ilyen nyilatkozatra csak akkor ragadtatja magát egy rutinos edző, ha tudja, a kritizált játékos napjai meg vannak számlálva a csapatnál.

Jerry Sloan, a Utah Jazz jelenlegi edzője is ezer szállal kötődik Chicagóhoz. A 65 éves legenda Illinois állam szülötte, 1966 és 1976 között a Bulls játékosa, sőt sztárja volt, 1979 és 1982 között pedig a csapat edzője. Két évvel Michael Jordan érkezése előtt kirúgták, ám hat évvel később Salt Lake Cityben tartós otthonra talált. Olyannyira, hogy amikor kedden a Jazz Oaklandbe látogat az idénynyitón, Sloan huszadik szezonját kezdi egyazon csapat élén – ez abszolút csúcs az NBA történetében.

„Talán egy picit megpuhultam az évek során, de különben alig változtam – mondja Sloan, a valaha volt legszigorúbb edző. Huszonöt évvel ezelőtt a Bulls öltözőjében fejmagasságban hajított egy széket az egyik szemtelenkedő játékos, Larry Kenon felé. Kenon – szerencséjére – lehajolt, a szék ripityára tört a falon. – Ma is ugyanígy cselekednék. Nem szeretem, ha bárki is megkérdőjelezi, ki az úr a háznál.”

Sloan első tizenhat Jazz-idényében a playoffba vezette csapatát, legutóbb pedig – immár a visszavonult Karl Malone és John Stockton nélkül – teljesen újjáépített gárdával főcsoportdöntőt játszott a későbbi bajnok San Antonióval, amely az idén is esélyes. Még akkor is, ha 30.4 éves átlagéletkorával a liga legöregebb játékosokból álló csapata. A Spurs 1999 óta mindig nyert a páratlan években – leszámítva 2001-et, amikor Tim Duncan sérült volt –, a címvédés azonban még egyszer sem sikerült. Talán most.

Rengeteg múlik a veterán alakulat még mindig csak 25 éves irányítóján, Tony Parkeren. A francia srác keveset pihent a nyáron: először is megnyerte a Larry O`Brien-trófeát a csapattal, ő lett a döntő MVP-je, feleségül vette Eva Longoriát, nászútra ment Turks és Caicos szigetére, a Karib-tengerre, játszott a francia válogatottal a spanyolországi Eb-n – nem sok sikerrel –, majd Párizsban átvette a Becsületrendet Nicolas Sarkozy köztársasági elnöktől… S még arra is jutott ideje, hogy bal keze gyűrűsujjára jegygyűrűt tetováltasson.

Keletről a Boston Celtics masírozhat be a döntőbe, persze csak akkor, ha a Danny Ainge klubmenedzser által bravúrosan összeverbuvált sztártrió, Paul Pierce, Kevin Garnett és Ray Allen sérülésmentesen végig tudja játszani az idényt. A szakma sokat vár Rajon Rondótól, a teljesen ismeretlen másodéves irányítótól, aki a fent említett három szólistát dirigálhatja majd a karmester pozíciójából. Ha nem fognak túl sokszor hamis hangot, akkor huszonkét évnyi szünet után a Celtics tizenhatodik bajnoki címét követheti a tizenhetedik.