Az idegbaj után itt a nagy nyugalom

A világon a legjobb dolog ezen a tavaszon fehérvári futballistának lenni. Nemcsak azért, mert télen rendeződött a klub helyzete, a játékosok megkapták a korábban elmaradt fizetéseket, s ma már tisztes juttatás ellenében szerepelhetnek, hanem azért is, mert a labdarúgókat semmiféle tét nem nyomaszthatja. Az együttesnek persze célja, hogy odaérjen a középmezőny elejére, de akkor sincs gond, ha ez véletlenül nem sikerül. Jól jellemzi a helyzetet, hogy Székesfehérváron nem okozott feszültséget az elmúlt két mérkőzés eredménytelensége, vagyis az, hogy 180 perc alatt egyetlen gólt sem szerzett, s mindössze egy pontot hozott össze a csapat – nem forgott veszélyben Disztl László állása sem. Az angyalföldi találkozóra teljes nyugalomban készült a társaság.

Ennek a Magyarországon ritkán tapasztalható békének roppant egyszerű oka van: Garancsi István, a klub új gazdája csak későn vette át a céget, és már nem tudott forradalmi változásokat eszközölni, így nem is tűzött irreális célokat csapata elé. Vagyis szó nincs bajnoki címről és nemzetközi szereplésről, a legfontosabb terv, hogy valóban minden a helyére kerüljön a kft.-nél, zárják le a nem túl fényes közelmúltat, s akkor majd lehet nagyobbat álmodni.

Kétségünk se legyen: a még nem túl acélos Fehérvár a nyáron jelentősen megerősödik, s az élvonal egyik legerősebb alakulata lesz. Akkor majd nyilván jönnek hangzatos nyilatkozatok, téma lesz az aranyérem is. Addig azonban építkezni kell, s még a kudarcok után sem beszélnek edzőváltásról, s nem büntetik meg a játékosokat sem. Pedig a fehérvári együttes jelen pillanatban valóban nem több, mint egy lelkes, ám közepes csapat. Igaz, ebben a kategóriában immár a legtehetősebb.

A költségvetés nem nyilvános, de az biztos, hogy a tulajdonosnak nem két forintjába kerül a gárda patronálása. Garancsi István sikeres vállalkozó, s ki tudja, milyen sugallatra kezdett el hirtelen a labdarúgással foglalkozni – ez azonban aligha érdekli ma a futballistákat, ők csak örülnek az új főnök belépésének. Ennek tudatában még inkább becsülendő a türelme, s az, hogy nyugodtan szemléli csapata kevéssé élvezetes produkcióját. Ebben a helyzetben, amikor nem túl jó az együttese, kapkodhatna, vitatkozhatna edzővel és játékossal is, de nem teszi, mert a tavasszal valóban csak nyugalmat kell teremteni, aztán a nyáron következhet a bátrabb tervezés.

Igaz, akkor már nehezebben lesznek emészthetőek a kudarcok…