A gól a családban maradt

Medák Sándor aláírása való színűleg még sosem ért annyit, mint 2008. február 15-én. Nevezett úr tudniillik aznap látta el kézjegyével azt az igazoló lapot, amellyel a Budapesti Labdarúgó-szövetség áldását adta Grosics Gyula ferencvárosi szerződésére. A 82. életévét betöltő kapus amúgy a Kútvölgyi úti kórházban szignálta a 345008-as számú versenyigazolvány elkészültéhez szükséges papírokat; hogy finoman fogalmazzunk, örvendett már jobb egészségnek is, mint azon a téli napon. Egy hónappal és tíz nappal később viszont mosolyogva mondta, hogy köszöni, jobban van – olyannyira jobban, hogy március 25-én – élete nagy álmát valóra váltva – beállhatott a Fradi kapujába.

Igaz, újdonsült csapattársaival ellentétben a mérkőzést felvezető kötelező (vagy inkább ajánlott) testmozgást kihagyta, helyette a régi időket idéző fekete tréningjébe bújva állta a fényképészek szűnni nem akaró rohamát. A legtöbb vaku mégsem ekkor villant, hanem azokban a pillanatokban, amikor a zöld-fehérek 1-ese elfoglalta helyét a Springer-szobor felőli kapu előtt. Mondhatni jókor volt jó helyen: onnan tökéletesen láthatta a szemközti B-közép zöld festékkel fehér lepedőre pingált üzenetét: „Üdvözlünk a csapatunkban, Fekete Párduc!” Akik látták védeni, azoknak aligha szerzünk meglepetést: Grosics Gyula kesztyű nélkül állt a gólvonal elé. Kézzel nem is kellett játékba avatkoznia, ellenben lábbal egyszer labdához ért: Lipcsei Péter hazaadását továbbította a pályafutása alighanem legemlékezetesebb passzát kapó Fülöp Noelhez. Majd az oldalvonal mellől cserét jeleztek: a Fekete (Zöld...) Párduc helyett Holczer Ádám lépett pályára.

Az öltözőbe sétáló legendát vastaps köszöntötte, görögtüzek gyúltak, jó néhányan meg is könnyezték azt a percet – aztán felcsendült a „Ki nem ugrál, sz.. újpesti, hej, hej” rigmus... Az nyomban kiderült, hogy a Sheffield jóval nagyobb népszerűségnek örvend az Üllői úton, mint a IV. kerületi gárda, az angolok 11. percben esett góljára például taps volt a reakció. Azért gyanítjuk, az éppen a „Száz kisleány egy gólra vár” nótára rágyújtó kemény mag nem abban reménykedett, hogy Liban Abdi talál a kapuba...

Mondhatni a gól családban maradt. A ferencvárosiak ugyanis immár a testvércsapatukként emlegetik a Unitedet, lám, ez a meccs nem is jöhetett volna létre, ha a Sheffield tulajdonosa és az FTC leendő tulajdonosa nem egy és ugyanaz a személy. A szerződést a tervek szerint heteken belül aláíró Kevin McCabe előtt amúgy le a kalappal: megtehette volna, hogy ezen az estén nagy nyilvánosság előtt ünnepelteti magát mint az FTC megmentőjét, de a feltételes módból is kitűnik: eltekintett attól, hogy 6897-en a mennybe emeljék. Mindez csak azért érdemel említést, mert a magyar futballban nemegyszer tapasztaltuk ennek az ellenkezőjét, hogy aztán kiderüljön, sokaknak csak a „15 perc hírnév” volt fontos, a hirtelen feltűnést még gyorsabb eltűnés követte...

Noha Mohamed Lamine Kouroma már egy ideje a Fradival edz, kedden őt is hiába kerestük volna a hazai öltözőben. Ijedtségre semmi ok: az elefántcsontparti labdarúgó nem vált kámforrá, csak néhány órára átirányították a vendégegyütteshez. Merthogy – a már a Ferencvárosnak kölcsönadott légiósokhoz hasonlóan – ő is a Sheffield kötelékébe tartozik, így a barátságos meccs idejére nemes egyszerűséggel visszakérték az angolok. Mellesleg érthető, hogy zöld-fehér helyett piros-fehér csíkos szerelést öltött: rajta kívül mindösszesen tucatnyi mezőnyjátékost sorakoztatott fel a United (sérülések és válogatottbeli kötelezettségek miatt maradtak ilyen kevesen a vendégek). A 72. percben beszálló Kouroma csupán a „hepi” hangulatban lezajlott találkozó végén került gondba: nem tudta eldönteni, hogy akkor most cseréljen-e mezt vagy sem. Tudniillik az Üllői úti vezetők csak most, csak itt, csak a Sheffield ellen engedélyezték, hogy Dragóner Attiláék dresszt cseréljenek ellenfelükkel – ugye már ez is jelzi, hogy a IX. kerületben jobbra fordult a helyzet...