Csapatban dolgozni

Sohasem készült edzőnek, az uszoda világát csak hírből ismerte, a barátai révén, akik ott nőttek fel. Turi György ugyanis a középiskolában egy osztályba járt Sós Csabával és Verrasztó Zoltánnal, akik idejük túlnyomó részét az edzéseken töltötték. Mesterük, Széchy Tamás pedig olyan szigorúan fogta őket, hogy esténként sem engedélyezte számukra a házibulikat. Műveltségi és ügyességi vetélkedőket szervezett a fiúknak, hogy a felügyelete alatt töltsék az estéiket, s ne a nagyvilágban bolyongjanak.

A középiskolás Turi György viszont szeretett volna a barátaival lenni, és bár Széchy Tamás nem szívesen látott „idegent” a csapatában, őt az első perctől kezdve elfogadta. Sőt hamarosan már azt duruzsolta a fülébe, hogy „Neked, fiam, edzőnek kell lenned!”. S míg a többieket a medencében edzette, Turi Györgyöt a parton oktatta. Ő pedig kedvet kapott ehhez a korántsem könnyű hivatáshoz, és itta a mester szavait. Figyelt, segített, ahol tudott, alázatos volt.

Alázat nélkül nem válhatott volna azzá, akivé lett.

Ehhez aztán egy jó adag szerencse is párosult. Amikor ugyanis Kiss László, a jelenlegi szövetségi kapitány a Margitszigeten 1982-ben újjászervezte csapatát, csupa fiatal edzőt szemelt ki maga mellé: Kiss Miklóst, Sós Csabát, Selmeci Attilát, Dudás Lajost – és Turi Györgyöt. Sokáig vacillált, elhagyja-e korábbi tanítóját, Széchy Tamást. Gondolkozott, morfondírozott, érveket sorakoztatott fel a maradás és a távozás mellett, aztán döntött. Elfogadta Kiss László hívó szavát, és kollégáival elkezdte a közös munkát. Ez a Margitszigeten nem tartott túl sokáig, ám éppen akkoriban alakult meg a Budapesti Spartacus úszószakosztálya, és a hat edző ott folytatta tevékenységét.

Turi György első(!) csoportjában pedig úgy hívták az egyik kislányt, hogy Egerszegi Krisztina. Csak rá kellett nézni a csöppnyi teremtésre, a napnál is világosabb volt, hogy istenáldotta tehetség. Látta ezt Turi is, és szinte ez első perctől kezdve mondogatta főnökének, hogy ezt a lányt a legjobbak között kellene tovább edzeni. Kiss László azonban hagyta dolgozni Turi Györgyöt, és csak két évvel később tette Egerszegi Krisztinát a legjobbak közé – Turival együtt.

Vagyis Turi György nem járta végig a szokásos szamárlétrát, hanem, ma már tudjuk, a sportág egyik legnagyobb kiválóságának – akkor még csak tehetségének – kezét fogva rögtön a legpompásabb úszók mellé került. És Kiss László mellett dolgozhatott nap mint nap.

Huszonkét éve nincs olyan világverseny, ahol ne lenne ott a medence partján. Ez idő alatt Egerszegi Krisztina mellett olyan fantasztikus tehetségekkel dolgozhatott együtt, mint Güttler Károly, Kovács Ágnes, Risztov Éva, Cseh László, hogy csak a legnagyobbakat említsük – és a sort hamarosan újabb nevekkel folytathatjuk, merthogy a mester már most pontosan tudja, ki lesz a jövő Egerszegi Krisztinája.

Hiszen folyamatosan figyel, szervez és gondolkozik. Mit és hogyan, mennyit és miért, meddig és hol? Életét el sem tudná képzelni az uszoda nélkül.

„Ha nem csinálhatnám ezt holnaptól kezdve, valószínűleg meg is halnék” – szokta mondogatni.

Most, amikor még alig értek véget a pekingi ötkarikás játékok, már azon dolgozik, hogy tanítványait hogyan készítse fel a jövő nyári római világbajnokságra. Ahol újra bizonyítani akar. Cseh Lászlóval, Kovács Norberttel, Szepesi Nikolettel, Dara Eszterrel és a többiekkel. A csapatával.

A csapatával, amely olyan fontos számára.

Csapat a vízben – és csapat a medence partján.

Mindig is ez volt az álma, mindig ezért munkálkodott. Mert másként nem lehet, vallja.

Mert ugyan az úszás egyéni sport, ha csapatban dolgozik az ember, ha megtanul küzdeni a másikért, a másik mellett, akkor sokkal többre viheti. A sikereket sem sajátítja ki. Nem szereti, ha ünnepelik. Ha mégis azt kérdezik tőle, mi a receptje, rendszerint négy szót említ: szerencse, tehetség, alázat és csapat.

Szerencsésnek vallja magát, hiszen – bár nem tudhatjuk, mi lett volna, ha Széchy Tamás mellett marad – az elmúlt két évtizedet tekintve talán mégiscsak egyértelműen kijelenthetjük: jól döntött, amikor váltott. Azt, hogy tehetsége van ehhez a hivatáshoz, eredményei egyértelműen igazolják. Jól látta ezt annak idején Kiss László is, máskülönben nemigen adott volna neki egyre nagyobb szerepet mag a mellett. És persze később ezért lett Turi Györgyé a Budapesti Spartacus (ma Kőbánya SC) vezetőedzői posztja is.

„A tehetség önmagában kevés, ha nem párosul alázattal” – szól a már-már elhíresült Turimondás. Az egyébként inkább szerénységéről ismert edző azt az egyet elismeri: ez a tulajdonsága már a kezdetektől megvolt.

A csapatot később építette maga köré. A tagok ugyan időről időre cserélődtek a társaságban, ám a közös munka fantasztikus eredménysort hozott magával: két évtizede nem rendeztek olyan világversenyt, ahonnan valamelyik tanítvány ne tért volna haza éremmel.

És ez biztosíték a jövőre nézve is.