Rémmesék a kriptából

Krakkó óvárosa gyönyörű – ezt a MiZo Pécs 2010 kosarasai is megállapíthatták szerda délelőtti fényképezős, nevetgélős, bevásárlós sétájukon. Csinos volt a szórólapos kislány is, aki templomi koncertre invitálta estére a lányokat, ám ők nem tudták elfogadni a szíves meghívást. Már volt programjuk este fél héttől: a házigazda Wisla Can-Pack Kraków ellen léptek pályára.

Pedig esztétikai szempontból jobban jártak volna, ha a krakkói kosárcsarnok helyett a székesegyházat választják, az aréna ugyanis kevésbé festői negyedben helyezkedik el, és magán hordozza a szocialista realizmus összes stílusjegyét az öncélú monumentalitástól a fájóan szögletes formákig. „Olyan, mint egy mauzóleum” – jegyezte meg Rózsa Gábor ügyvezető találóan. A kriptajelleget erősítette az is, hogy a lengyelek meg sem próbálták befűteni a csarnokot, amelyben így fogvacogtató hideg uralkodott: a kedd esti edzésen a lányok fázósan teregették magukra a melegítőfelsőket két gyakorlat között. Fűzy Ákos és Zseljko Djokics egyébként a lerohanásokat és néhány támadóés védekezősémát gyakoroltatott játékosaival, leszámítva Iványi Dalmát: a bokáját fájlaló csapatkapitány csak óvatosan gimnasztikázott.

A szerdai meccs előtt azonban már ő is teljes intenzitással végigdolgozta a bemelegítést, miután sikerült – ha nem is tökéletes, de – játékra alkalmas állapotba hozták a lábát. Ez volt a jó hír, a rossz pedig az, hogy az Acsoportban délután a sereghajtó orosz Orenburg megragadta az utolsó esélyt a tizenhatba kerülésre, a csoportelső francia Bourges-t vendégül látva nyert, így egyszeriben még fontosabb lett a lengyelek elleni győzelem. Elég idegesen járkált fel-alá a parketten a pécsi edzőpáros, és a lányok arcán is volt már több szín az elmúlt két napban, mint közvetlenül a feldobás előtt. Persze amikor a több mint száz pécsi szurkoló rákezdett a „Vasút!” rigmusra, azért hirtelen elmosolyodtak mind egy szálig.

Hangerőben a túloldalon sem volt hiány, a krakkóiak a régi-új szerzeményt, Candice Dupree-t ünnepelték, aki hétfőn csatlakozott a csapathoz – várhatott volna még három napot…

Az elején azonban nem ő okozott nehéz perceket a baranyaiaknak (már csak azért sem, mert a padon kezdett), hanem Szlobodanka Makszimovics (Tuvics néven hogy szerették őt Pécsen…), aki a krakkóiak első négy pontját szerezte. A Pécs hiába védekezett kiválóan, a palánkok alatt sok csatában alulmaradt, ráadásul az első 14 magyar pontból tízet jegyző Vajda Annát leszámítva a többiek nem nagyon találtak be – az öt perc alatt hat dobásból eredménytelen Brooke Queenan például hiába lepattanózott jól, az volt az ember benyomása, hogy ha a Balaton közepén ringatózó csónakból dobná ki a labdát, nemigen találná el a vizet…

Vajda és a védekezés azonban tartotta a lelket a vendégekben, és a második negyedre megérkezett a támadójáték is, a lengyelekre pedig átragadt a Pécs korábbi dobópontossága (illetve annak hiánya), ami meghozta a gyümölcsét: a negyed derekán 12–0-s rohamot produkált a MiZo, és négypontos hátrányból kétpontos előnyt kovácsolt.

Ám a második félidőben ismét első negyedbeli önmagát idézte a Pécs, és hiába védekeztek továbbra is szigorúan a lányok, sok labdát adtak el, és csak a láthatóan nem tökéletes, de remek passzokat adó Iványinak, a szinte egyedüliként biztos kezű Grazianénak, illetve a néhány gyönyörű egyéni akciót bemutató Vajdának volt köszönhető, hogy csak nagy, de nem behozhatatlanul tetemes előnybe került a hajrára a hazai csapat.

Ám hiába: a végjátékban sem történt változás, a Pécs 57–48-ra kikapott. Lógó orral, a hely szellemének megfelelő kriptahangulatban köszönték meg a biztatást a nagyot küzdő lányok.

A MiZo négy győzelemmel és négy vereséggel áll az A-csoportban. A továbbjutásra így is esélyes, de két nehéz meccs vár a baranyaiakra, akiknek főleg támadásban kell sokat javulniuk.