Segítesz, Szilveszter bácsi?

Kisfiúk és kislányok igyekeznek egy soproni gyárépület felé. Mindegyiküknél sporttáska. Izgatottan teszik meg az utolsó lépéseket, mindanynyian nagyon várják, hogy végre elkezdődjék a foglalkozás.

„Szia, Szilveszter bácsi!” – mondják kórusban, s rohannak átöltözni.

Szilveszter bácsi, vagyis Csollány Szilveszter ez idő alatt még egyszer megigazítja a szőnyegeket, a zsámolyokat, a szekrényeket – a fehérre festett falak, a hatalmas ablakok tágas, barátságos teret adnak az edzésekhez.

„Minden vadonatúj a teremben – mondja a Szilas becenevű egykori bajnok. – Lehetne ugyan több belőlük, de az alapszerek megvannak.”

A gyűrű 2000-es olimpiai bajnoka régi álmát váltotta valóra: novemberben szülővárosában elindította tornaiskoláját. Korábban az Egyesült Államokban tanult, ahol tökéletesen felmérhette, mi szükséges ehhez. S nem szegte kedvét az sem, hogy első próbálkozása a Soproni Tornaklubban nem végződött sikeresen.

„A terület tulajdonosa, Faragó András látott fantáziát az elképzeléseimben, tulajdonképpen neki köszönhetek mindent, amit most itt látnak – árulja el Csollány. – A gyerekek többsége szeret mozogni, s ha népszerűsíteni akarjuk a mozgást, a tornát, a tömegsportra kell alapozni. Nem az a cél, hogy olimpiai bajnokokat neveljünk, a szülők sem ezért küldik sportolni gyermekeiket. A hangsúly a mozgáson van.”

Mélyebb okfejtésre nincs több idő, hiszen már a szőnyegen ugrálnak a kicsik. Áhítattal figyelik edzőjük minden szavát – s persze ha nem tetszik nekik valami, annak azért hangot is adnak…

Csollány Szilveszter együtt tornázik a gyerekekkel, bár az első feladatban, a fogócskában még nem vesz részt – utána azonban mindent együtt csinál a kicsikkel. Két hatévesforma kisfiú közvetlenül az orra előtt kakaskodik egymással, az olimpiai bajnok azonban hamar lehűti őket: „Fiúk, ti ma is kölyökpezsgőt ittatok? Pedig már nincs is szilveszter! Illetve mégis van, én. Tessék rám figyelni!”

A két fiú be is áll a sorba, figyelnek is Csollányra, de aztán társaikkal együtt végül egyikőjük sem hajtja végre tökéletesen a feladatot.

„A tigrisbukfenc ugyanis akkor ér véget, amikor zárt lábakkal fel is állunk a gyakorlat végén” – halljuk az egykori tornásztól.

Aztán már látjuk is, hiszen Szilveszter bemutatja, milyen is az igazi.

„Ooooohhhh…” – szakad ki a gyerekekből, akik fiatal koruk ellenére tudják: van még mit tanulniuk.

Némelyiküknek a fejenállással is meggyűlik a baja, ám kellően leleményes ahhoz, hogy végül mégiscsak sikerrel teljesítse ezt a feladatot is.

„Segítesz, Szilveszter bácsi?” – kérik edzőjüket, aki türelmesen magyarázza el a kicsiknek, hová tegyék a kezüket, hogyan tartsák meg magukat – ők pedig figyelnek, s végül mosolyogva nyugtázzák: ezt is megcsináltam!

„Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, nem is tervezem, hogy élsportolókat eddzek – mondja. – Kaliforniában készítettem fel náluk kicsivel idősebbeket versenyekre, annyi elég is volt. Fiúkkal még csak-csak foglalkoznék, de a lányokkal, azt hiszem, meggyűlne a bajom. Kamaszkorba érve már nem hiszem, hogy kezelni tudnám őket.”

A tornateremben van gerenda, nyújtó és gyűrű is – utóbbi kettőnek ezúttal nem jut szerep. A gyerekek ugyanis leszavazzák, Csollány pedig enged. Ismét fogócska következik, közben pedig Szilveszter újabb feladatot talál ki. A gerendára kuporodnak a gyerekek, s végignézik, társaik hogyan teljesítenek. Az edző feladata ekkor lesz igazán nehéz: figyeli az éppen tornázó kicsit, elemzi a látottakat, és szemmel tartja a várakozókat. Nem olyan könnyű ám ennyi gyereket lekötni.

Csollánynak sikerül, ám a legnagyobb elismerést valószínűleg az jelenti számára, amikor a foglalkozás végén a kicsik kipirult arccal búcsúznak tőle: itt leszünk legközelebb is!

„A legfiatalabb tanítványom két és fél éves kislány, a legnagyobb tizenöt éves fiú. Túl nagy hírverésre nem volt szükségem, az általános iskoláknak azért jeleztem a lehetőségeket – magyarázza búcsúzóul Csollány. – Ezek a foglalkozások karbantartanak engem is, napi két-három óra mozgás mellett nem is lustulhatok el. És a lányaimnak is jó példát kell mutassak. A négyéves Kittinek különösen, heti kétszer ő is részt vesz az edzéseken. De nem azért, hogy élsportoló legyen…”