A főnök remek emberei

„Fantasztikusan tudják motivál ni a játékosokat, aminek többek között az az előnye, hogy az ordibálós részt rájuk bízhatom…” – magyarázta mosolyogva Hajdu János, miért Csoknyai Istvánra és Vladan Maticsra esett a választása, amikor október végén megnevezte asszisztenseit. Kiderült továbbá, hogy a szövetségi kapitány egészségének is jót tesz, hogy az MKB Veszprém másod-, illetve a Pick-Szeged vezetőedzőjére támaszkodhat, hiszen állítása szerint így mármár angyali nyugalomban, kilencvenes pulzussal meccselhet (kivételt ez alól az olyan találkozók képeznek, mint például a hétfői, szlovákok elleni…)

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy János felkért minket, ugye, Matke? – paskolta meg Csoknyai István kollégája fejét, aki persze nem az „ütés” ereje miatt bólogatott. – Mivel egy ilyen ajánlaton nem illik még gondolkodni sem, azonnal igennel feleltünk, egyrészt amiben csak tudunk, segíteni akarunk a válogatottnak, másrészt mert nemcsak jó kézilabdázók, hanem jó emberek közé kerültünk. Azt nem állítom, hogy az itteni munka változatos, hiszen a délelőttjeink általában videózással és taktikai értekezletekkel, a délutánjaink pedig mérkőzésekkel telnek el, de hát világbajnokságra jöttünk Horvátországba, nem nyaralni…”

A szakmai stáb munkássága kapcsán a „…háromszor egy több, mint három” elvet valló, a matematika törvényszerűségének ugyan ellentmondó, de legalább jól hangzó elméletét Hajdu János azzal támasztja alá, hogy a mérkőzéseken ő dirigál, Csoki mellőle, tehát a padról, míg Matke néhány sorral hátrábbról, a lelátóról figyeli, mikor és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy jobb legyen az együttes játéka.

„Számomra nem szokatlan ez a szerep, hiszen Veszprémben is a tréner oldalán foglalok helyet, a különbség annyi, hogy ott Lajosnak, itt Jánosnak hívják a főnököt… Ugyanakkor a kapitány mindenben kikéri a véleményünket, érezteti velünk, menynyire számít ránk” – foglalta öszsze a lényeget Csoknyai István.

„Nekem kicsit fura, hogy a nézőtéren ülök, végtére is a kispadhoz vagyok szokva, de ha az kell a sikerhez, a kakasülőre is felmászom” – fűzte hozzá Vladan Matics. S hogy szavait alátámasszuk: megbízható információk szerint a szakembernek nem kis része volt abban, hogy a románok elleni összecsapáson hatgólos hátrányt dolgozott le a csapat, tudniillik – szerb mentalitásából fakadóan – a tribünről is úgy tüzelte a játékosokat, hogy annak 30–27-es győzelem lett a vége. Amikor ezt felelevenítettük, az érintett csupán ennyit mondott: „Ez a dolgom.” Végül is…

Amíg mostanság egymás mellett, évekkel ezelőtt egymással szemben állt Csoki és Matke, így a régi ismeretség, valamint a hozzáértés adja a kérdést: melyikük volt a jobb játékos?

„Ő” – bökött kollégája irányába a korábbi veszprémi klasszis, de hogy nála legyen a pont, arról azon melegében gondoskodott:

„Viszont én voltam a sikeresebb…” Mivel a szegediek hajdani szélsője nem szólt hozzá ehhez a témához (a hallgatást beleegyezésnek vettük…), következhetett az újabb, meglepőnek éppenséggel nem nevezhető felvetés: mire számíthatunk a vb hátralevő részében?

„Ezt mindannyian szeretnénk tudni – sóhajtott fel Vladan Matics. – Hogy őszinte legyek, mi is hibáztunk a szlovákok elleni meccsen, nem csak a játékosok. Ezért elsősorban arra kell törekednünk, hogy a hibák számát csökkentsük, lehetőleg nullára. Hétfőn a szállodába visszaérve közöltük a srácokkal, este még sirathatják a pontvesztést, aztán kedd reggeltől kizárólag az járjon a fejükben, hogyan léphetünk előre. Nem mondom, hogy belebújtunk egy pszichológus bőrébe, ám vérmérsékletünk, habitusunk szerint elbeszélgettünk velük. Nem olyan rég mi is válogatott játékosok voltunk, most pedig edzőként keressük a kenyerünket, azaz ismerjük a dörgést, tisztában vagyunk vele, mikor hogyan kell dumálni a fiúkkal.”

Mivel eközben Csoknyai István folyamatosan helyeselt, kezdtük azt hinni, hogy Veszprém és Szeged hamarosan testvérváros lesz. A középdöntőbeli folytatásra még ennyit sem kell várni: elismerésre méltó magabiztos győzelmének köszönhetően a magyar válogatott már a legjobb 12 közé jutott.

„Az első félidőben hatékony, feszes és szigorú volt a védekezésünk, aminek következtében könnyű gólokat lőve jelentős előnyt szereztünk a szünetre – szakmázott a 31–20-as diadalt követően Csoknyai István. – Aki bizalmat kapott, meghálálta, amit azért is fontos hangsúlyozni, mert a továbbjutás volt a tét. A szlovákok elleni döntetlen után még egy bukást már nem engedhettünk meg magunknak – bizakodóvá tesz, hogy hozzáállásunknak hála nem is forgott veszélyben a sikerünk.”

Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy az eszéki csarnokban Csoki volt az egyetlen, aki nem bírta ülve végignézni a mérkőzést, sőt ahogy figyeltük, egy percre sem huppant le a padra. Sebaj, legalább bebizonyosodott, hogy még mindig kiváló az állóképessége… S végezetül szolgálhatunk még egy pozitívummal. „Jó játékunk miatt nem kellett annyit kiabálnom, lám, be sem rekedtem” – szólt már-már csilingelő hangon a másodedző.

Az Isten, no meg a magyar válogatott óvja a torkát!