Régi-új hősök – Ballai Attila publicisztikája

A hagyományos publicisztikával szemben érzelmekben szegényebb, de tényekben gazdagabb, helyenként kissé telefonkönyvszerű írás következik. Mentségemre szóljon, hogy néhány szám vagy adat olykor többet mond a betűtengernél. Alaptémánk a magyar labdarúgás, illetve nemzetközi összevetéssel egy eddig talán még soha át nem gondolt, legalábbis ki nem fejtett ellentét.

Az ötlet a DVSC borongós jelenéből és ragyogó közelmúltjából ered. Jelesül abból, hogy a 2009 őszén még a Bajnokok Ligája főtáblájára feliratkozó „Loki” éppen kiesni készül az NB I-ből. A többséggel ellentétben nem osztom azt a nézetet, amely szerint aki akár csak egyszer is feltűnt a BL csoportkörében, annak onnantól folyamatosan ott a helye, ha valamit nagyon el nem ront; ez esetben ugyanis a létszám nem 32 lenne, hanem mondjuk 128. Azt viszont vallom, hogy a harmadik évezred hazai sikercsapatának, a 2005 óta hétszeres – 2011–2012-ben veretlenül – aranyérmesnek nem lenne szabad 2020-ban a szakadékba szédülnie. Sőt, a meredély szélén táncolnia sem. Ez persze nem Debrecen-szindróma, klubjaink túlnyomó többségét nem jellemzi az állandóság, a hosszú távú stabilitás, a kalkulálhatóság; „pillanatok alatt” dőlhetnek romba megingathatatlannak hitt bástyák. Részben természetesen azért, mert a sportban mindennap új hősök születnek, a tegnapi érdem szemernyit sem javítja a mai győzelem esélyeit.

A magyar bajnoki örökrangsor élén állók aktuális állapota ezt ékesen bizonyítja. A Ferencváros (30 aranyérem) ugyan kivétel, hiszen most is vezeti a tabellát, de tíz esztendeje, az „angol gyarmatosítás” időszakában már az is érdemnek számított, hogy harmadik NB II-es idényében végre visszajutott az első osztályba. Az MTK (23) szinte már rutinos kieső, bár tavasszal felkerült az élvonalba, ahol az Újpest (20) az utolsó szalmaszálba kapaszkodva küzd a bentmaradásért. E három egylet a két világháború között a világfutball közvetlen élvonalához tartozott, miként az 1950-es években a Honvéd és az MTK, az 1960-asban a Ferencváros és a Vasas, az 1970-es évtized elején az Újpest.

Labdarúgásunk általános térvesztése után természetesen már nem lehet a Mount Everest a cél, de legalább a hazai lankákon illene tartania a pozícióját annak, aki valaha a csúcson járt. A Honvéd (14) ezt meg is teszi, a Debrecen (7) viszontagságairól már esett szó, a Vasas (6) és a Győr (4) beragadt a másodosztályba, a Csepel (4) szabad szemmel láthatatlan, a „BLASZ egyben” vegetál.

Miközben minden tiszteletünk a kupadöntős, bajnoki bronzra hajtó, emellett fogyasztható futballt játszó – bár valamelyest kifulladni tetsző – Mezőkövesdé, azért két tényt szögezzünk le. Először: a kövesdiek vákuumba nyomultak be, és ez az űr az egykori „nagyok” összetöpörödésével keletkezett. Másodszor: egy tizenhatezres település messze nem fejthet ki akkora hatást az egész ország futballjára, mint egy kétszázezres, azaz Debrecen. Hazánkban nyolc százezernél nagyobb lélekszámú város található, ezek közül ötnek, Szegednek, Pécsnek, Győrnek, Nyíregyházának és Kecskemétnek nincs első osztályú csapata. A 160 ezres Szegednek, az ország harmadik számú városának emberemlékezet óta nincs. A szűk keresztmetszet mindenütt más és más: hol a lokálpatrióta magántőke, hol a koncepció, a vezetői képesség, hol az utánpótlás hiánya, és valljuk be, csődbe került klubot is többet láttunk, mint koldusbotra jutó elnököt vagy főszponzort.

A hazai állapotok vázolása után érdemes ugyanezen szempontok szerint felskiccelni az európai elit – ahol azért „valamivel” élesebb a konkurencia – körképét. Vegyük mindenütt szintén a nyolc legsikeresebb múltú klubot és a nyolc legnagyobb várost! Angliában így fest a bajnoki örökrangsor: 1. Manchester United 20 elsőség, 2. Liverpool 18, 3. Arsenal 13, 4. Everton 9, 5. Aston Villa 7, 6–8. Sunderland, Manchester City és Chelsea 6-6. A Pool, a Chelsea, valamint a két manchesteri gárda most is ott van az első ötben, az Arsenal és az Everton a középmezőnyben, a Villa is a Premiership tagja, csupán a Sunderland harmadosztályú, de letűnt kor nagycsapata volt, 1936-ban aratta legutóbbi diadalát. A nyolc legnépesebb város közül London, Birmingham, Liverpool, Sheffield, Manchester és Leicester is képviselteti magát az élvonalban, a Leeds United visszaesése is átmeneti. Íme, az olasz dicsőségtábla: 1. Juventus 35 bajnoki cím, 2–3. Milan és Internazionale 18-18, 4. Genoa 9, 5–7. Torino, Bologna és Pro Vercelli 7-7, 8. Roma 3. Mondani sem kell, a Juve, Inter, Roma, Milan négyes ma is dominál, a Bologna, a Torino és a Genoa is a Serie A-ban feszít, csak a Pro Vercellinek áldozott le. A legendás Silvio Piola nevelő egyesülete 1922 óta nem nyert, a Sunderlandhez hasonlóan harmadosztályú. A négy nagyváros, lakosság szerinti sorrendben Milánó, Nápoly, Róma és Torino a futballt is uralja, de a legjobb nyolcba tartozó Firenze, Bari és Palermo is jelentős régióközpont.

Következzen a spanyol lista: 1. Real Madrid 33 első hely, 2. Barcelona 26, 3. Atlético Madrid 10, 4. Bilbao 8, 5. Valencia 6, 6. Real Sociedad 2, onnantól már egyszeres aranyérmesek jönnek. A múlt itt is szilárdan tartja pozícióit, a táblázaton a Barca áll az élen, a Real Madrid 2., a Real Sociedad 4., az Atlético Madrid 6., a Valencia 7., a Bilbao 10. Az öt metropolisz – Madrid, Barcelona, Valencia, Sevilla, Bilbao – klubjai gyakorlatilag minden sikert kisajátítanak, de a 6–8. Málaga, Las Palmas és Zaragoza jelenléte is folyamatos és intenzív. Németországban csak 1963 óta rendeznek országos bajnokságot, ezért az abszolút számok itt kisebbek: 1. Bayern München 28 elsőség, 2–3. Dortmund és Mönchengladbach 5-5, 4. Werder Bremen 4, 5–6. Hamburg és Stuttgart 3-3, másnak nem is termett még babér. Az újrainduló szezonban a Bayern az első, a Dortmund a második és a Gladbach a negyedik, a Bréma kiesőjelölt, a Hamburg és a Stuttgart a Bundesliga 2. második és harmadik helyéről rugaszkodik ismét feljebb, oda, ahová tartozik. A nyolc legnagyobb város – Berlin, Hamburg, München, Köln, Frankfurt, Stuttgart, Düsseldorf, Dortmund – nevét kivétel nélkül jól ismerjük a labdarúgásból is.

Nagyjából ugyanez jellemző egy nagyságrenddel – országméretben és futballban – lejjebb is. Hollandiában az Ajax (34 bajnokság), a PSV (24) és a Feyenoord (15), Portugáliában a Benfica (37), a Porto (28) és a Sporting (18) egyaránt meghatározza a múltat, a jelent és minden bizonnyal a jövőt is. Különleges érdekesség a szovjet tömb szétrobbanásával kettészakadt, egykori csehszlovák futball már megváltoztathatatlan élcsoportja: 1. Sparta Praha 21, 2. Slavia Praha 13, 3. Dukla Praha 11, 4. Slovan Bratislava 8, 5. Spartak Trnava 5, 6. Baník Ostrava 3, utána hat egyszeres bajnok sorjázik. A történelem csak a határokat írta át, a labdarúgás erőviszonyait alig, hiszen a Slavia és a Sparta ma a két cseh élklub, a Baník pillanatnyilag a 6., csupán a „kommunista termék” Dukla esett vissza egy osztállyal, Szlovákiában pedig – amikor e sorokat írom – a pozsonyiak az első, a nagyszombatiak (Trnava) a negyedik helyen állnak.

A fentiekből egyértelműen következik, hogy a sportági nagyhatalmak emblematikus egyesületeit a múlt és a jelen, a hagyomány és a gazdasági hátország egyaránt táplálja. Jöhetnek hatások, tulajdonosok, befektetők és szerencselovagok az Óperencián túlról, a Közel- és Távol-Keletről, Amerikából, a tradíció életben tartja az önvédelmi reflexeket. Ezért igaz ugyan, hogy a sportban mindennap új hősök születnek, de a régiek sem végzik szinte soha dicstelenül.