Dejan Sztankovicstól elköszönt a Szpartak Moszkva – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 08:08
null
Dejan Sztankovics másfél évig volt a Szpartak edzője (Fotó: Getty Images)
Az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Szpartak Moszkva saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy a vártnál gyengébb eredmények miatt már nem Dejan Sztankovics a csapat vezetőedzője.

Már nem Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője, a felek közös megegyezéssel váltak el egymástól – számolt be róla a patinás klub a honlapján és a közösségi oldalain. A klub közleményében a váltás okaként a várakozástól elmaradt eredményeket említi.

Dejan Sztankovics 2024 nyarán érkezett Moszkvába a Ferencvárostól, és első idényében negyedik helyig vezette a fővárosiakat. A most zajló bajnokságban 15 mérkőzésből hetet megnyert, négyet elbukott a Szpartak, és csak a hatodik helyen áll, nyolcpontos hátrányban a listavezető FK Krasznodartól.

A szerb szakember az Ahmat Groznij elleni múlt heti bajnokiján a játékvezető elleni kirohanásával is felhívta magára a figyelmet, de korábban is többször konfliktusba került a bírókkal. 

A Szpartak bejelentette, hogy ideiglenesen Vagyim Romanov veszi át a csapat irányítását, a 47 éves szakember eddig főleg az utánpótlásban dolgozott, az elmúlt másfél évben tagja volt Dejan Sztankovics szakmai stábjának is.

 

 

Legfrissebb hírek

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
2025.11.10. 09:10

Az FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
2025.10.21. 12:44

Balhéja után menesztheti Dejan Sztankovicsot a Szpartak – sajtóhír

Minden más foci
2025.10.02. 17:26

Dejan Sztankovics ultimátumot kapott Moszkvában – sajtóhír

Minden más foci
2025.08.06. 15:36

Oroszország: hosszabbított Sztankoviccsal a Szpartak

Minden más foci
2025.05.26. 19:30

Sztankovics és Abena is távozhat a Szpartak Moszkvától – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.30. 17:31

„Konfliktusom volt Sztankoviccsal” – Esiti elmondta, miért lett mellőzött játékos a Ferencvárosnál

Labdarúgó NB I
2025.01.15. 18:13

Lesújtó vélemény a volt FTC-légiósról: „Nem a Szpartak Moszkva szintje”

Minden más foci
2025.01.08. 22:13
Ezek is érdekelhetik