Hová lett Jim Leighton?

Azaz James Leighton MBE, ugyanis ma már A Brit Birodalom Rendjének tagja. Az 1958-ban született kapus az Aberdeenben tűnt fel, 1983-ban KEK-et nyert (a későbbi Sir) Alex Ferguson vezetésével, a mester elhívta magához 1988-ban Manchesterbe is (750 ezer fontért, brit kapusrekord volt ez akkor), de két idény – és egy FA-kupa-döntő, ahol tényleg nem ment neki – után kegyvesztett lett a kapus. 

Az sem segített rajta, hogy a felesége összekapott Fergusonnal. Kölcsönadták az Arsenalnak, de itt nem játszott, a harmadik osztályban, a Readingben kapta össze magát. Peter Schmeichel érkezése után eladták 200 ezer fontért a Dundee FC-nek, ám itt sem villogott. Kölcsönben a Sheffield Unitednél sem („a magas, sovány, görbelábú kapusnak” nem volt szerencséje az angol futballal, a beadásokkal rendre meggyűlt a baja), de azután volt hét nagyon jó éve a Hibernianben és az Aberdeenben.

„Soha többé nem beszélt velem – mondta róla idén nyáron Ferguson. – De akkor is az volt a helyes döntés, hogy kikerült a kezdőből. Az én időmben debütált az Aberdeenben, én hoztam a Unitedhez, de nem volt olyan már az önbizalma, mint korábban”. Annak a bizonyos döntőnek az első mérkőzése döntetlenre végződött, újabb mérkőzést játszott az MU és a Crystal Palace, azon már Les Sealey védett – Leighton pedig annyira megsértődött, hogy nem vette át a győztesnek járó aranyérmet.

Ferguson és Leighton a válogatottból is jól ismerte egymást, előbbi Jock Stein szövetségi kapitány jobbkeze, majd annak halála után utóda lett. Igaz, egy fontos válogatott mérkőzés félidejében, még a nyolcvanas években, Fergusont is meglepte, hogy Leighton kontaktlencsében véd (ezért hát a vazelin!), de mivel elhagyta mindkettőt, és tartalék lencséje nem volt, le kellett cserélni őt.

Leighton 2000-ben vonult vissza, nem sokkal 42. születésnapja előtt, a válogatottnak 1982 és 1998 között volt tagja, ő 91 szereplésig jutott, riválisa, Andy Goram 43-ig. „A nagy Jim” négy világ- és egy Európa-bajnokságon vett részt: kiváló védései mellett a már akkor is retrónak számító frizurával, erősen hiányos fogsorral és hófehér szemöldökkel vétette észre magát.

Nem ősz volt, mint Fabrizio Ravanelli, hanem azért virított a homloka, hogy ne folyjon a veríték a szemébe: hatalmas vazelinszigeteket varázsolt a szemöldökei fölé, finoman szólva sem esztétikusan. Mit mondjunk: nem ő volt a diszkrét vazelinozás rekordja, és nem teremtett divatot sem. 

Az 1982-es vb-t végigkispadozta, Mexikóban a dán, az uruguayi és a nyugatnémet csatároktól összesen csak három gólt kapott, ami zseniális mutatvány, tekintve hogy Preben Elkjaer Larsen, Michael Laudrup és Jesper Olsen; Enzo Francescoli és Antonio Alzamendi illetve Karl-Heinz Rummenigge, Klaus Allofs, Rudi Völler és Pierre Littbarski voltak ellenfelei. 

Játszott az 1998-as nagy tornán is (a szakértők szerint sem itt, sem az 1990-es nagy tornán nem volt csúcsformában), megírta életrajzi könyvét, majd 2009-ig az Aberdeen kapusedzője volt, és amikor régi cimborája, Mark McGhee kirúgta, az ötödosztályban vállalt szerepet, a nevelőegyesületében. Pár hónap múlva visszatérhetett szeretett klubjához, négy év után távozott végleg. Elege lett a futball kiszámíthatatlanságából, de maradt Aberdeenben, és értékesítési vezető lett a város kőolajipari cégeinél.

Egy ideig volt párhuzamosan az U21-es válogatott kapusedzője is, per pillanat a Nippon Gases alkalmazottja, a szakterülete az üzletfejlesztés – de akinek van némi spórolt pénze, golfozhat is vele.

Miután szerencsésen felépült prosztatarákból 2019-ben, felvilágosító munkát vállal ezen a téren, de több jótékonysági szervezetnek is aktív tagja. Nem ismeretlen számára a munka: mielőtt profi futballista lett, egy szociális segélyeket folyósító hivatalban dolgozott.

A SOROZAT TOVÁBBI CIKKEI ITT!