100 millió dolláros projekt Giggsékkel és a volt Fradi-vezérrel – Vietnámban!

Mike Farnan 25 éve dolgozik a sportban: a triplázás évében ő volt a Manchester United külföldi terjeszkedésért felelő részlegének igazgatója, szerepet vállalt a Sunderland és a Sheffield United csapatánál is, sőt némi kitérővel a Jordan és a Williams Formula–1-es istállóknál is fontos pozíciókat töltött be. Manapság viszont már a globális futballra gyakorolt pozitív hatás mellett az motiválja leginkább, hogy egyetlen szomorú arc se kerülhessen ki azokról az akadémiákról, amelyeket ő felügyel – Vietnámból se...

A Nemzeti Sport Online-nak a Sport Business Chain bukaresti konferencián (amelyről korábban már jelentkeztünk egy cikkel az Ajax akadémiájáról) volt alkalma beszélgetni vele.

– Hosszú és igazán eredményes karrier áll ön mögött – miért döntött úgy, hogy belevág az ázsiai futball fejlesztésébe? Mi adta az ötletet?
– Minden évben meghívnak Dubaiba, a Globalsoccer Award díjátadóra. Ilyenkor rendszerint az angol bajnokság kivételével mindenhol szünet van, így igazán remek társaság gyűlik össze, a legnagyobb klubok prominens képviselői vannak jelen. Itt rendszeresen összefutok Gianni Infantinóval, a FIFA jelenlegi elnökével is, akivel még Platini idejéből ismerjük egymást. Infantino általában ilyenkor arról beszél, hogy a labdarúgásban megújulásra van szükség, hiszen a világbajnokságokon rendszerint ugyanazokat a csapatokat látjuk, és nagyon le vannak maradva az egyébként kiemelkedő populációval rendelkező országok, mint például Kína, India, Indonézia vagy Vietnám. Őket mi, európaiak normál esetben egyáltalán nem látjuk a futballpályán. Több ilyen találkozón is részt vettem, mielőtt a nagyközönségnek is felvetette az azóta már megszavazott 48 csapatos mezőnybővítést – a FIFA tehát változásra vágyott, és gőzerővel dolgozik az ázsiai területek felzárkóztatásán. Ez a háttér motiváció, amiért egyre többen fordulnak Ázsia felé.

– Miért éppen az utánpótlás-nevelés?
– Huszonöt éve dolgozom a sportban, több futballcsapatot is irányítottam, 1997 és 2000 között a Manchester United nemzetközi igazgatója is lehettem. Sok tapasztalatot halmoztam fel a futballiskolák menedzselése terén, de ezúttal valami mást, újat akartunk létrehozni. A klubokhoz köthető akadémiák gyakori hibája például, hogy sok önkéntes edző vagy scout csatlakozik hozzájuk, és ők nyilvánvalóan nem az ország legjobb szakemberei, inkább a lelkesedés vezényli őket. Én egy hibátlan akadémiai programot akartam létrehozni, a világ legjobb edzőinek és specialistáinak bevonásával.

– Mi a program célja?
– Az ötlet az volt, hogy alakítsuk ki a lehető legszínvonalasabb hátteret a gyerekek fejlődéséhez, adjuk meg nekik a lehetőséget ahhoz, hogy a legjobb környezetben, a legjobb szakemberektől tanuljanak. Itt a tanuláson van a hangsúly, hiszen ritka az olyan aranygeneráció, mint amelyik nekünk megadatott Manchesterben. Rengeteg gyermek kallódik el az akadémiákról, aminek az elsődleges oka az, hogy a futballon kívül semmit sem tanultak, nem készültek fel az életre. Szóval a mi programunk egyik legfontosabb részét az edukáció adja: attól, hogy valakinek nem sikerül az áttörés, még lehet belőle kiváló táplálkozási tanácsadó, elemző vagy sportorvos.

– Hogy került a képbe Vietnám?
– Vietnám jelenleg az Infantino felvázolta direktívát követi, elsődleges célja, hogy kvalifikálja magát a 2026-os világbajnokságra. 97 millió futballimádó ember él ott. A szombat estéjüket a tévé előtt töltik, és nézik az angol Premier League meg a spanyol La Liga meccseit. Amikor előadtuk az ötletünket a szövetségüknek, elhatározták, hogy 100 millió dollárt fognak a programunkba fektetni, és a mi szakértőinkkel fogják felépíteni a nemzeti akadémiájukat. Bevontuk a legjobb tanácsadókat a létesítménymenedzsment, a sporttáplálkozás, az edzői képzés területén, jelenleg huszonkét emberünk dolgozik Vietnámban, és a FIFA is besegít.

– Mi a szerepe Ryan Giggsnek és Paul Scholesnak ebben a projektben?
– Amikor egy akadémiát tervezel, mi az, ami az oda érkező gyerekeknek a legfontosabb? Az álmuk. Ryan és Paul két példakép, világhírű futballisták, akik klasszikus akadémiáról érkeztek. A vietnámi projekt indulásakor megkerestem Sir Alex Fergusont, és felkértem, hogy legyen az akadémia nagykövete. Azt mondta: „Mike, én vagyok Dumbledore, de már visszavonultam. Szerezd meg Harry Pottert! Ryan Giggs az én Harry Potterem, ő a te embered”. És igaza volt. Ryan lelkesedett az ötletemért, hiszen annak idején ő is végigjárta a szamárlétrát. Beszállt a projektbe, majd Paul Scholes, és a Neville testvérek is csatlakoztak. Sőt, hamarosan megnyitunk Indiában, Litvániában, Máltán és Írországban is – említettem, hogy nem akarjuk kizárólag egy klubhoz kötni a projekteket, ezért is örülök annak, hogy nagykövetként Luis Figo és Roberto Carlos is a csapatunkban van már.

– Hogyan tudnak ennyi helyen maradandót alkotni?
– Egy napon valóban elfogjuk hagyni Vietnámot, ezért is fókuszálunk arra, hogy tudásunkat a lehető legjobban átadhassuk a helyieknek. Egy hatszáz oldalas utánpótlás-nevelési koncepciót adtunk le (ebben benne van minden, amit tudunk és helyesnek tartunk az angol szövetségnél), valamint létrehoztunk egy edzőképzési koncepciót is. Vietnámban ugyanis eddig hat hét alatt bárkiből lehetett futballedző – ugyanez Európában öt év, ezért óriási lemaradásokat kell pótolni. Ezzel függhet össze például, hogy ott rengeteg gyermek szenved keresztszalag-szakadást. Normál esetben tíz-tizenegy évesen nem szabadna ilyen súlyos szenvednie senkinek, ez azért van, mert rosszul edzették őket. A pálya körül futtatni a gyerekeket, mint az agarakat, nem a helyes módszer – nem jártak konditerembe, de még az úszást sem próbálták. Szóval ebben nagy újdonságokat vezettünk be.

– Szakmailag hogyan épül fel a program?
– Terry Robinson, aki egyébként a Fradi vezérigazgatójaként is dolgozott (2009-ben még az is szóba került, hogy Kevin McCabe Mike Farnant ülteti Robinson helyére – a szerk.) volt az egyik felelőse az angol válogatott edzőközpontjaként funkcionáló Szent György Park kialakításának. Néhány elemet ebből, néhányat pedig a franciák híres létesítményéből, Clairefontaine-ből vettünk át, és létrehoztuk Vietnám saját piramismodelljét. A munkánk tehát abban hozott újat, hogy ezt a struktúrát egy adott ország adottságaira építettük fel, de már meglévő elemeket ültettünk át a legjobban működő utánpótlásrendszerekből. Maga a módszer egyébként nem új, mert a németek, a franciák, az angolok is ugyanezt csinálták, amikor újragondolták a képzési rendszerüket. Mindezt kluboktól mentesen – ők később, az ajánlott karrierútvonalnál (pathway) jönnek be a képbe. Együttműködünk a belga másodosztályban szereplő Tubize csapatával (innen jöttek a Hazard fivérek is), az ausztrál Central Coast Marinersszel, a koreai FC Puszannal, és egy angol alacsonyabb ligás egyesülettel is. Jelenleg itt fogadják azokat a vietnámi, litván vagy máltai gyerekeket, akiket a rendszerünk ajánl. Ezt a területet még fejleszteni fogjuk, a közeljövőben számos új együttműködés bejelentése várható.

– Jól illeszkednek tehát a FIFA stratégiai tervéhez…
– Infantino imádja a programunkat. Pontosan azt csináljuk, amit a FIFA is szeretne. A körülmények adottak lesznek – beüzemeltünk például egy olyan technológiát, amellyel modellezni tudjuk a mérkőzéseken előforduló szituációkat. Az egyéni képzésnél használjuk, főleg a labdakezelés, a pályán való reagálás és előregondolkodás fejlesztésére. Ilyen gép tudtommal Vietnámon kívül még négy helyen van: a Manchester Citynél, a Dortmundnál, a Sporting Lisszabonnál, és a Manchester United is épp most vett egyet. Szóval, az edzéskörülmények fantasztikusak.

– És milyenek a vietnámi gyerekek?
– Tehetségek ott is vannak, és nagyon meg is lepődtünk a vietnámi tehetségek szintjén. A gyerekek tizenöt-tizenhat éves korukig igen magas szintet képviselnek, de aztán hiányzik a megfelelő edzői munka, és elvesznek az úton. Technikai adottságokban kiemelkedők. Ryan Giggs is nagyon meglepődött, nem hitte el, hogy ilyen szinttel találkozhatunk Vietnámban. Csakhogy ezt ki kellene hozni onnan, megfelelően edzeni, és olyan környezetbe tenni a tehetségeket, ahol egyre jobbak lehetnek.

A vietnámi projekt videón

– Vietnámról keveset, Kínáról viszont annál többet hallottunk, az utóbbi években ugyanis rendszeresen igyekeztek felkavarni a téli átigazolási szezon állóvizét. Ez a trend ugyan lecsengőben van, de mit gondol, az így „felpumpált” hazai bajnokság segíti a kínai foci fejlődését?
– A játékosbevásárlás egy halom pénzért egyáltalán nem segít. A hátországra kell a legtöbbet költeni. Nem fókuszáltak az infrastruktúrára, csak arra, hogy játékosokat hozzanak, ez a legnagyobb pazarlás. Ezért maradtak le a világbajnokságról. Jelenleg ott is tárgyalásban vagyunk – közvetlenül az ország elnökével is beszéltünk arról, hogy egy mintaakadémiát építsünk fel. A következő tíz évben ugyanis tízezer akadémiát fognak felhúzni, és mi lehetnénk az egyik modell.

– Számíthatunk egy kínai vagy akár egy vietnámi világklasszis feltörésére a közeljövőben? Melyek azok a nehézségek, amiket le kell ehhez győzni?
– Most két 16 éves is van Vietnámban, akik akár Premier League-játékosok is lehetnek, ha jól építjük fel a karrierjüket. A többiek esetében a problémát elsősorban mentálisan látom. Pszichológusokkal is együtt dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a játékosokból. Rendszeresen tartunk például jógafoglalkozásokat, hiszen az szerves része az ázsiai kultúrának. De egyébként Ryan Giggs is jógázik, sokat segít a koncentrációban. A másik nagy probléma a keleti táplálkozás. Rengeteg felesleges ételt visznek be a szervezetbe. Ezt próbáljuk beállítani: a megfelelő szénhidrátmennyiség, a megfelelő időben, terheléshez igazítva. Meg kell értetnünk velük, hogy versenysportolóként bánjanak a testükkel.

– Mi lehet az ázsiai projekt kifutása?
– Kína ki fog jutni a világbajnokságra, semmi kétség, és Vietnám is. Most a megfelelő helyre fektettek be nagyon sok pénzt – az akadémia, amelyet létrehoztunk, van olyan jó, mint Clairefontain. Struktúrájában, persze. A minőség még hiányzik, de a feltételek adottak. Emellett segítünk a scouting rendszer kiépítésében is. Indiából már van tapasztalatunk. Reisz Magosz településének környékéről tízezer gyereket néztünk meg két hét alatt egy toborzón. A tehetségek szintje is meglepő volt, de az volt különösen szembeötlő, hogy ezek a gyerekek mennyire futballisták akarnak lenni. Hihetetlen, hogy az országuk eddig nem segített nekik ebben.

– Az ország segítségének elmaradása a Sport Business Chain konferencián Románia esetében is többször elhangzott. Ide kapcsolódva: mi a véleménye a közép-európai helyzetről, hogy látja a futballunkat?
– Számomra nagyon furcsa a jelenlegi állapot. Romániának és Magyarországnak is óriási játékosaik voltak a múltban, mindkét nemzet megérdemelné, hogy kvalifikálja magát a csapatuk a világbajnokságokra. Magyarországon hihetetlen szenvedély övezi a futballt. Ezért is különös, hogy nem tudják kihasználni ezt. Az infrastruktúra épül, de például a hosszútávú stratégiáról keveset hallani. Magyarország nem Vietnám, nem kell olyan messziről indulni. Megvan a maga futballkultúrája. Mindössze annyit kellene tenni, amit Anglia csinált nyolc éve. Visszamentek az alapokhoz, rájöttek, hogy a saját gyerekeiken vezet az út a felemelkedéshez. Most már kreatív és tehetséges ifjak jönnek ki a rendszerből – azért, mert van egy stratégiánk, tudjuk, milyen focit akarunk játszani. Gareth Southgate szerepe sem elhanyagolható. A korosztályos csapatok edzőjeként pontosan látta a ma már felnőtt válogatott futballisták fejlődését. Az eredmény pedig önmagáért beszél: habár a könnyebb úton, de vb-elődöntőbe juttatta a csapatot.

– A vb-csapat valóban jól mutatott, sőt már ott kopogtatnak az ajtón az olyan tehetségek is, mint Phil Foden vagy Jadon Sancho. Ön még látta a tehetségek berobbanását és kiteljesedését a legendás 1999-es évben, azóta viszont a Manchester United mintha egy kicsit lemaradt volna – ebben is...
– Többször jártam mostanában Carringtonban, az MU edzőközpontjában. A tehetségek megvannak, de Mourinhót abszolút nem érdekli a tizenöt-tizenhat éves korosztály – inkább külföldről igazol, mintsem beépít. Rashford helyzetéről is megy a vita, rengetegen mondják, hogy több időt kellene neki adni a pályán. Pogba története is igen tanulságos. Hat éve azért hagyta el a csapatot, mert Sir Alex Ferguson tudta, hogy a jelenléte gondot fog okozni az öltözőben. Mourinho visszahozta – nézzük meg, mi történt, Pogba szerves része a problémának. Menedzserként ezeket a lépéseket nagyon meg kell gondolnod, óvatosnak kell lenned. Mourinho egyfajta falat épített az első csapat köré. A fiatalok nem láthatják, hogy készülnek a példaképek nap mint nap, nem futhatnak össze velük az edzőközpontban, mindezt azért, mert a portugál hermetikusan elzárta őket mindenkitől. Ez megdöbbentő.

– A hazájában, Írországban is szerepet vállal a szakmai megújulásban. Mit lehet tudni erről?
– Robbie Keane-nel dolgozom egy független akadémia létrehozásán. Próbáljuk az országban tartani a 15-16 éves gyerekeket, mert nálunk egyfajta tradíció, hogy ilyen idős korban elindulnak szerencsét próbálni Angliába. Anno így tett Robbie Keane és Roy Keane is. Ők befutottak, de ma már a kivándorló ír tehetségek fele szerződés nélkül marad, és sosem lesz belőle futballista. Ennek egyik oka a türelmetlenség. Most azt próbáljuk elérni, hogy legalább 18 éves korukig maradjanak otthon, és Írországban is megkaphassák a megfelelő képzést és tapasztalatot, mielőtt továbbállnak. Seamus Coleman az egyik jó példánk erre: később, érettebb futballistaként és személyiségként csöppent bele a Premier League-be, és ma is megállja a helyét az Evertonban.

– Rengeteg fontos projektben dolgozik jelenleg, a világ minden táján – mi lesz, ha esetleg Kína vagy Vietnám kiejti Angliát, vagy a hazáját, Írországot a világbajnokságról?
– Teljes mértékben elégedett lennék. Ez ugyanis azt jelentené, hogy jó munkát végeztem. De nem ezt tartom a legfontosabbnak. Huszonöt évet töltöttem el a futballban, sok mindent megtapasztalhattam a különböző kluboknál, ahol a dolgoztam. A csalódottságot, amit az eltanácsolt gyerekek arcán láttam – azokén, akikből nem lehetett profi futballista – szeretném megelőzni. A program edukációs részét ezért nagyon fontosnak tartom. Hiszen a sportban még azok is dolgozhatnak tovább, akikből nem lehet futballista. A magam példájából kiindulva: én sem voltam elég jó, de megkerestem a lehetőségeket, hogy a futballban maradhassak. A tanulás ezért egyfajta bónusz a sportolóknak. Azok a gyerekek pedig, akikből nem lehetnek futballisták, de itt maradnak velünk, bónuszok a sportnak.