A Marseille hamis HIV-teszttel szerzett magának klasszis csatárt

KINEK KELL EGY HIV-ES CSATÁR? HAGYJÁTOK MEG ŐT NEKEM!
Abedi Pelé – Monaco, 1987

Nincs az a kétes gazdasági machináció, amit nem próbált volna ki az Olympique Marseille-t a futball csúcsaira vezető Bernard Tapie, akinek legszebb csábítása kétségkívül a ghánai futballkirály, Abedi Pelé volt. 1987-ben a Mulhouse tehetségéért a Monaco többet ígért, mint az OM, de Tapie megoldotta, stílusosan, elegánsan: megemlítette egy alkalommal Pelének, hogy az orvosi vizsgálatok előtt a kötelező a vérvétel az afrikai futballisták számára az AIDS miatt, mire a támadó azt mondta, hogy neki semmi kedve ehhez a procedúrához.

„Akkor megfűztem a Monaco egyik alkalmazottját, aki jól ismert alakja a francia futballnak, hogy fabrikáljon egy hamis HIV-pozitív vérmintát. A terv működött, a Monaco visszalépett” – somolygott később a börtönviselt Tapie. Vérprofizmus...

Az OM egyébként majdnem lecsúszott később a ghánairól, már önhibáján belül: kölcsönadta 1989-ben a Lille-nek, és a következő tavasszal a türelmetlen sztár már megegyezett a PSG-vel, de Tapie rábeszélte a visszatérésre. Nem csoda, hogy 1991-ben sokadszorra is csak kosarat adott a Peléért jelentkező Sampdoriának.

(A PSG pár évvel előtte azért maradt le a klasszis védőről, Patrick Battistonról, mert a párizsi vezetők kissé foghegyről beszéltek vele. Battiston értett a szóból, a Bordeaux-t választotta, a fogakra egyébként is érzékeny lehetett az 1982-es világbajnokság és Toni Schumacher óta... Írjunk egy sokkal jobb Mészárosról, a zseniális magyar kapusról, Mészáros Ferencről is, akit edzőnek hívott vissza Portugáliába a Sporting CP, de a szakember nem sokkal előtte szenvedett súlyos autóbalesetet, ezért kért egy évet, hogy teljesen felépüljön – a lisszaboniak később már nem keresték.)

Tapie sem volt mindenható: az 1990-as vb egyik hőse, David Platt egy évvel nagy sikerei után az OM zsíros ajánlata helyett elfogadta – a világverő Bari hívását...

Visszatérve Pelére: a támadót 1996-ban az 1860 München csapata vette meg a Torinótól. Pelé az első hívó szóra igent mondott, majd több újságban is elbüszkélkedett, hogy mekkora megtiszteltetés egy ekkora egyesület tagjának lenni – az 1860 drukkerei majdnem megették őt örömükben, mit sem sejtve arról, hogy Pelé azt hitte, hogy a Bayern München kereste meg őt. A ghánai azért két idényt lehúzott az oroszlános klubnál.

NAGY AKARÁSNAK...

2007-ben Albert Streit megegyezett frankfurti főnökeivel: ha keményen hajt az idény utolsó mérkőzésein, elengedik a Schalkéhez. A középpályás már el is adta a lakását, de Andreas Müller, a kérő sportigazgatója nem volt hajlandó kétmillió eurót fizetni érte. Egy fél évre rá csak aláírt Streit a gelsenkircheniekhez, mármint egy szerződést, hogy a következő nyáron, a szerződése lejártakor ott folytatja, erre íziben eladták 2.5 millióért. Tanulságos, hogy a nagy akarásnak nyögés és csak pár schalkés mérkőzés lett a vége, no és egy 2012-ig tartó per, miután Felix Magath kitette a játékost a keretből.

Egy évre rá a lengyel szélső, Pawel Wszolek nem jelent meg Hannoverben az előírt orvosin, mert „Úgy érzem magam, mint egy prosti, akit éppen Nyugatra akarnak eladni”. Az üzletből nem is lett semmi, de fél év múlva a Sampdoria kérésekor már nem volt ilyen finnyás, rájött, neki is be kell állnia. Mármint légiósnak.

2014-ben az Inter a középpályás Fredy Guarínt odaadta a Juventusnak a csatár Mirko Vucsinicsért. Pontosabban csak akarta, mert miután a játékosok megegyeztek a kérőkkel, Vucsinics átesett az orvosi vizsgálatokon, elbúcsúzott a társaktól, az Inter-elnök Erick Thohir még négymillió eurót kért. Nem kapott, az üzletet lefújták, Guarín később Kínában, Vucsinics az arab világban kereste magát nagyon gazdagra, kárpótlásként.

2002-ben Ronaldót azzal a feltétellel vette meg a Real Madrid az Intertől, hogy 35 millió eurót megfizet, később tízmillió euró értékben kapnak még az olaszok egy játékost. Csakhogy a kiszemelt, Santiago Solari folyamatosan nemet mondott, erre hivatkozva a Real nem akart fizetni, a FIFA-nak kellett végül rendet raknia. A spanyolok kényszeredetten fizettek, a végét kitaláljuk: egy évre rá eladták Solarit az Internek. Hatmillió euróért...

A fehérorosz Alekszandr Hleb a Samuel Eto'o, Zlatan Ibrahimovic gigacsere része lett volna, de játékos nem akart Barcelonából Milánóba költözni, kölcsönbe sem (tízmillióért vehette volna meg az Inter egy idényt követően).

2000-ben, tizennyolc esztendős korában Hleb az 1860 Münchenhez igazolhatott volna, kabátgombokért (na jó, 150 ezer euróért), próbajátéka után azonban azt kérdezte a csapat edzője, Werner Lorant, hogy: „Mit kezdjek egy ilyen heringgel?”.

A Pool 2014-ben már mindenben megegyezett Alexis Sánchezszel, de közbeszólt az Arsenal, 2007-ben a Premier League bírósága döntött arról, hogy Gabriel Heinze nem igazolhat hozzájuk a Manchester Unitedtől a szóbeli megegyezés ellenére sem. „A szándékom változatlan, a Liverpoolhoz akarok igazolni, ezt az akaratomat a Unitednek is el kell fogadnia!” – dörögte a védő, majd... aláírt a Real Madridhoz.

WITH A LITTLE HELP FROM MY FRIEND...
Luis Suárez – Arsenal, 2013

„Ugyan kvalifikáltunk az Európa-ligába, de elég pocsék volt az idény vége” – emlékezett vissza Luis Suárez a 2013 tavaszán történtekre. Az uruguayi elvágyódott a Liverpooltól, de közbelépett Steven Gerrard, a csapatkapitánya.

„Győzködtem magam, hogy az Arsenalba menjek. Steven ekkor azt mondta, megígéri, hogy ha maradok még egy évet, jövőre sokkal jobb lehetőségeim lesznek, mehetek a Bayernbe, a Barcelonába, a Real Madridba vagy ahová csak akarok. Maradjak még egy évet, mert az Arsenalban nem lehetnék jobb. Azt éreztem a szavaiban, hogy törődik velem, hogy jót akar nekem, egy igazi kapitány szavai voltak ezek” – vallott Suárez, aki aztán egy évvel később beváltotta Gerrard jóslatát, és a Barcelonához igazolt.

„A Leedsnél egy ideig úgy volt, hogy átvesz az Arsenal. A Blackburnnél is felvetődött ez a lehetőség, de mindig is jóban voltam a Tottenham-drukkerekkel, nem tudtam volna az Arsenalhoz szerződni” – Paul Robinson meg ezért nem lett az új David Seaman. Frank de Boer és testvére, Ronald 1998-ban mindenben megegyezett az Arsenallal, de az Ajax vezetői a világbajnokság végére meggondolták magukat, az ikrek egy évre rá dafke távoztak, csak már a Barcelonához. Ronald egy évre rá onnan is eligazolt, és bár Sir Alex Ferguson személyesen győzködte, mégis a Rangershöz távozott, mert tudta, fájós térde miatt nem menne át Angliában az orvosi vizsgálatokon. A skótok jól jártak vele, ő beszélte rá testvérét, hogy hagyja ott a Rangers kedvéért a Galatasarayt, és egy fél évet játsszon ott a védő: összesen bő 1000 euróért cserébe!

Simao Sabrosa már összepakolt 2005-ben, a repülőtéren várta az őt a Liverpoolhoz vivő gépet, ám a két csapat összeveszett pár millió eurón. 2011-ben a Kenny Dalglish, Damien Comolli páros sokat gondolkodott, hogy Mario Götzét vagy Jordan Hendersont vegyék-e meg, 2005-ben Luís Figo nagyon jó ajánlatot kapott a Pooltól, de ellátogatott a tárgyalások közben Milánóba is, ahol az interesek meleg ölelésekkel, barátként fogadták – hatott.

Szóval a világ legjobb kapusa Szczesny...

Alisson – Juventus, 2015

A rövid ideig átigazolási világrekorder kapus, Alisson 2015-ben választhatott a Juventus és a Roma között, és ugyan óriási Gianluigi Buffon-rajongó volt, de a több játéklehetőség miatt a fővárosiakra tett. Pedig a Juventus mindent megpróbált, 2016 nyarán a Frosinonével akarta megvétetni a kapust, aki hajlott is erre a verzióra, de a tárgyalások végén mégiscsak nemet mondott. A Roma nyolcmilliót fizetett érte, 61.5 millióért adta el, de ami addig történt... Mire Alisson megérkezett, új edző lett Rómában, aki ott marasztalta Wojciech Szczesnyt, akit az Arsenal adott kölcsön, a brazilnak maradt a kispad. Egy évre rá Szczesnyt elvitte a Juventus, újabb egy év múlva Buffon elhagyta a Juvét, Alisson pedig a Liverpoolhoz igazolt.

Torghelle Sándor: a majdnem-transzfAIRkirály

Avagy miért nem lett a nagy Sándorunk az új C. Air?

Minden idők legnagyobb Torghelle Sándora önéletrajzi könyvében örvendetesen őszintén beszél átigazolásairól és meghiúsult váltásairól is. Serdülőként például a Ferencváros le szerette volna igazolni őt a Honvédtól, de a szíve (akkor még) a Kispestért égett, középiskolásként a Vasas kísértette meg hiába. 2003-ban azonban távozott: ő már aláírta a szerződéshosszabbítást, de elnöke, Piero Pini nem. Szeiler József, a Fradi ügyvezetője tárgyalt Torghellével, egy autóban (!), majd az ék Garami Józseffel is (annak panellakásában) beszélt, de a szurkolói rendbontásoktól való félelme miatt nemet mondott. 2012-ben dettó, pedig akkor a ferencvárosiak mestere, Détári Lajos havi 2.4 millió forintos fizetéssel támasztotta alá szóbeli kérvényét...

2003-ban az Energie Cottbus küldötte borítékban 30 ezer eurót küldött egy már kinyomtatott szerződés mellett, de Torghelle egyedül élt akkor, nem mert légiósnak állni. A Szpartak Moszkva akkoriban vette meg Sáfár Szabolcsot, akinek édesapja segített a támadónak Oroszországba igazolni, Torghelle megkapta az útlevelet és az orosz vízumot is, de végül visszamondott mindent a sokkal nyugisabb MTK kedvéért.

Megfigyelte őt egy U21-es válogatott mérkőzésen az Anderlecht is, ám Torghelle egypercnyi játék után kiállíttatta magát...

Az MTK először a Rodának akarta eladni, Várszegi Gábor elnök a magángépén maga vitte el Kerkradébe a csatárt, majd Cristiano Ronaldo felfedezője, Bölöni László hívta az éket Rennes-be, de nem lett Torghelle az új C. Air, míg Pellady Péter, Lothar Matthäus padavanja a Hannovernek akarta eladni őt. A befutó azonban a Crystal Palace lett, Torghelle havi 300 ezer forintos fizetése pedig a nyolcvanszorosára nőtt!

Ha már szóba került Détári Lajos: róla sokat meséltünk már, de azt még nem árultuk el, mert magunk is nemrég találtuk egy régi Labdarúgásban: amikor a Monaco orra elől megvette az Eintracht Frankfurt, akkor a későn ébredő PSG sok-sok pénzzel próbálta meg rávenni a támadót arra, hogy vonja vissza az aláírását. Nem nyertek.

Nagy durranás lett volna, ha a legendás belga kapus, Michel Preud'homme 1999-ben Brazíliába igazol: az akkor már negyvenéves, de az előző idényben a Benficában még védő játékos elutazott a harmadosztályba süllyedt Fluminenséhez, körülnézett, élvezte a rajongást, majd – távozott. A volt kisvárdai Felipe jobban kiismeri magát ebben az osztályban és az aláírások dzsungelében...

A sokszoros olasz válogatott középpályás, Nicola Berti ellenben már alá is írt a brazilokhoz, ahol havi 33 ezer dollárt kereshetett volna, de végül nem lépett életbe a szerződés. A brazilok másik két kiszemeltje a portugál Peixe, Rui Costa páros volt!

Preud'homme 1984-ben három csapattal alkudozott nagyban, a Kaiserslauternnel, a Bordeaux-val és a nagy esélyes, akkoriban bombaerős Nottingham Foresttel. A Belga Labdarúgó-szövetség döntött végül: a kapus nem mehet sehová, mert egy 1982-es bundameccs miatt eltiltották egy fél évre például a Jos Daerden (igen, ő), Walter Meeuws, Simon Tahamata hármassal együtt, a vevőjelöltek hazai ligáiban pedig tilos volt büntetés alatt lévő futballistát leigazolni. A még többet kapó védőfejedelem, Éric Gerets ismerős módon megoldotta: az ítélethozatal előtt a Milanhoz menekült.

Saját szövetsége másként tolt ki 1986-ban a lengyel Dariusz Dziekanowskival, aki megegyezett az Interrel, de a lengyel szövetség éppen akkor jelentette be, hogy az 1988-as olimpia végéig egyetlen lengyel csapat sem vehet senkit, és nem is adhat el játékost! Jelentjük, a transzferkaranténtól sem támadt fel a lengyel labdarúgás...

A legendás csepeli szélsőnek, Tóth II Józsefnek is saját országa egyik főurával gyűlt meg a baja, amikor a Fradihoz akart igazolni: „Mondják meg a Tóthnak, hogy vagy Csepelen játszik, vagy sehol!”. Maradt, a Vörös Lobogó és a Dózsa sem tudta elmozdítani. Egyébként ő már régóta válogatott volt, de még bejárt dolgozni a gyárba, az 1954-es vb után utaltak ki neki végre egy olyan lakást, amelyben volt fürdőszoba is...

Még bírja...

ANYÁM, ÉN NEM ILYEN LOVAT AKARTAM!

A védelmi szakember Francát már megvette 2013-ban a Hannover, de a bemutatásakor jöttek rá, nem is majdnem 190 centiméter magas, ahogyan azt tudták, hanem csak 181, ők meg nem ilyen játékost kerestek. Franca az első felkészülési mérkőzésén megsérült, majd TBC-s lett, egy hónapra karanténba zárták. Többé nem játszott Németországban...

Néha még a nagy Jupp Heynckes is melléfogott: a kétmillió euróért a Mönchengladbachnak megszerzett dán Mikkel Thygesen leigazolásakor azt nyilatkozta büszkén: „Ő az a csatár, aki nagyon hiányzott nekünk”. Pár percre rá megszólaltatták az új fiút is: „Csatár? Olyat még soha nem játszottam, középpályás vagyok”. Fél év múlva 600 ezer eurós ráfizetéssel hazaengedték.

Szintén kakukktojás, de még csodásabb eset Zézéé, aki 1964-ben öt alkalommal pályára lépett az 1. FC Köln színeiben, de aztán az orvos megállapította: hóallergiája (!) van. A szerződését felbontották.

Hasonlóképpen cselekedett 2019-ben a svéd Trelleborgs FF Musa Noah Kamarával egy héttel azután, hogy átigazolta. Személyes okokból távozott az afrikai csatár: borzalmasan fázott Svédországban. Mi tagadás, minden szempontból nagy volt az ugrás a Sierra Leone-i gólkirálynak.

Ha már az anyák szóba kerültek: Vinícius Juniorért a Barcelona és a Real Madrid egyforma összeget ajánlott a Flamengónak, a szélső és szülei ellátogattak a két kérőhöz, és végül a Real mellett döntöttek – a szülők.