A Népstadiontól a Puskás Arénáig – az állandó magyar BL-résztvevő

Rangos Bajnokok Ligája-mérkőzéseket rendeznek ezekben a hetekben a Puskás Arénában, ezért a pálya állapotán, a sokszor a fél világra eljutó tévéközvetítésen dolgozó hazai szakemberek sora vesz részt a világszínvonalú produkció előállításában. A médiakiszolgálás irányítását a budapesti BL-meccseken rendre Dinnyés Mártonra, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetőjére, az UEFA médiabizottságának tagjára bízza az európai szövetség. A szakember az elmúlt évtizedben dolgozott már rangosabb mérkőzéseken, BL-döntőkön, Eb-ken és Nemzetek Ligája-döntőn is az UEFA hivatalos „media officereként”, vagy a Juventus, a Manchester City számos találkozóján, de most Budapesten végezheti azt a munkát, amit eddig Torinóban, Kolozsváron, Moszkvában vagy Manchesterben. Ami egyrészt azt jelenti, hogy még többen gondolják, majd éppen a magyar sajtófőnök juttatja be őket „okosban” az egyébként minden szurkoló elől hermetikusan elzárt stadionba, másrészt viszont különleges szakmai élmény hetente a Bajnokok Ligája-pillanatokat átélni a magyar fővárosban. Az MLSZ akkor huszonéves sajtósa, Dinnyés Márton irigyelt utazása egyébként éppen itt, a Puskás Aréna elődjében, a régi Népstadionban kezdődött tizenkét esztendeje. Adva van a kérdés, hogy a hazai álomhelyszínre történő visszatérésként éli-e meg a mostani helyzetet.

„A legtöbb feladatot az élet hozza, és inkább az a kérdés, megállja-e az ember a helyét abban, amit éppen csinál. Folytathatja-e tovább, esetleg léphet-e magasabb szintre. Mindezt úgy, hogy a szakmai tudása ne fegyver, hanem inkább támpont legyen, az emberi kapcsolatai pedig ennek rendszerén belül erősödjenek. A helyszínekkel egyébként hatalmas szerencsém volt, hiszen amikor 2009-ben kezdtem, éppen BL-résztvevő volt a Loki, és így a Puskás-stadionban rendezett Liverpool elleni összecsapáson – amelyen egyébként a későbbi Honvéd-csatár, David N'Gog gólja döntött – vizsgáztam. Az első állandó BL-csapatom pedig a hozzánk, magyarokhoz sok szállal kötődő CFR együttese lett Kolozsvárott. Azért is különleges élmény Angliában dolgozni, mert gyerekkoromban a brit labdarúgás ragadott meg leginkább. Megfordulhattam a Wembley Stadionban a Spurs mellett, és két idényt kezdhettem el Manchesterben, a Citynél, mielőtt kirobbant a világjárvány.”

Arra a kérdésre, hogy az angol futball rajongójaként van-e kedvenc csapata, és dolgozott-e ezzel a klubbal, a negyvenesztendős médiaszakember így válaszolt: „Az Arsenallal szimpatizálok 1996 óta, de az ember nem feltétlenül akarja mindig összemosni a munkát és az érzelmeket. Az, hogy egyszer majd Magyarországon rendszeresen dolgozom különböző okokból BL-mérkőzéseken, és élőben látom a Bayern Münchent, a Ferencvárosnak köszönhetően a Juventust és a Barcelonát, továbbá a Liverpoolt is, olyasvalami, amit, azt hiszem, tíz éve sem hittem volna el. Hozzáteszem, a BL-megbízatás nekem elsősorban munka. Sokkal boldogabb lennék, ha baráti körben, a helyszínen nézhetném meg például a tavalyi Magyar Kupa-győztes és a bajnok összecsapását, mondjuk, az új, szurkolókkal teli Bozsik Arénában.”

Amint a szavaiból kiderült, nem feltétlenül a világsztárokkal végzett munka jelenti a katartikus élményt, amint azt futballrajongóként gondolhatnánk, hanem a Bajnokok Ligája minden ízében professzionális közege, hangulata, szakmai, működési filozófiája.

„Az igazi beteljesülést leginkább az jelenti, amikor a munkát pusztán szakmai alapon végezheti az ember. Amikor sem a viszonyrendszereknek, sem a hatalmi helyzeteknek nincs túlzott hatásuk az adott folyamatra. Lehet, ez perverz örömnek hangzik, de valahogy gyerekkorom óta erre vágyom, és tudom, hogy ez az egyetlen út, amely a sikerhez, nagyobb teljesítményhez vezet. Roppantul sajnálom, amikor valaki – vezető helyzetben – ezt nem érti, és akár a legjobb szándékkal, de azt gondolja, hogy a folyamatokra való személyes ráhatása jót tesz az adott ügynek. Kijelenthető, hogy hosszú távon nem tesz jót, sőt árt vele. Ezt a magyar labdarúgás szereplői nemegyszer kénytelenek a saját kárukon megtanulni, de a nemzetközi topfutball résztvevői sem feddhetetlenek természetesen az ilyen-olyan ügyeskedéseket, próbálkozásokat tekintve. Na, ebből a szempontból kifejezetten nagy kihívás hazai környezetben dolgozni, itt, ahol mindenki ismer mindenkit, s ahol ennek a kapcsolati hálónak óhatatlanul magam is tagja vagyok. Ennél bizony sokkal egyszerűbb vadidegenként betoppanni egy külföldi BL-helyszínre az UEFA képviselőjeként.”

Dinnyés Márton elsődleges feladatának tekinti a szabályok méltányos, de következetes és részrehajlás nélküli betartatását, az UEFA Bajnokok Ligájára jellemző működési szisztémáját és főleg kultúráját meghonosítani az MLSZ gyakorlatában is. Hiszen a budapesti BL-meccseken ő felügyeli az akkreditációs rendet, a jogtulajdonos televíziók munkáját, interjúit, a sajtótájékoztatók lebonyolítását.

„Az UEFA, de minden túlzás nélkül mondhatom, az MLSZ is kiemelkedően sokat tesz a saját területén azért, hogy ezek az elvek folyamatosan érvényesüljenek. A szabályok tiszteletben tartása ebben az esetben maga a futball szeretete és szolgálata. Nagyon álságos például, amikor egy edző az érzelmekre hivatkozik, miután feladatáról megfeledkezve minősíthetetlenül viselkedett a kispadon. Ez a szurkoló kiváltsága, ehhez a futball jól megfizetett szereplőjének, az edzőnek egy bizonyos szinten túl nincs joga.”

Amikor persze a Liverpool, a Barcelona, a Juventus hazai szurkolóinak kedvenc csapata Budapestre érkezik, senkire sem nehezedik nagyobb nyomás, mint a „bennfentes” magyar UEFA media officerre, aki bizonyára tud jegyet, akkreditációt „intézni” vagy kinyitni valamilyen kiskaput... Miközben – akármilyen fontos ember keresi akármilyen fontos helyről – nemigen tud, nem is igen próbálkozhat semmivel, ami nem szabályos. Magára haragítja ilyenkor a barátait, munkatársait? – kérdeztük Dinnyés Mártontól.

„Érdekes módon ez nem jelenti a személyes kapcsolatok lerombolását vagy figyelmen kívül hagyását. Ha lehetőségem van rá, hogy a szabályos kereteken belül valakinek segítsek szakmai céljai megvalósításában, ezt mindig megteszem. A magyar újságírókat, tévéseket, kiemelten a határon túli kollégákat, akiknek a helyzetét nem minden esetben látja át az, aki az UEFA-rendszer szemüvegén keresztül szemléli a dolgokat, mindig próbálom segíteni. Talán a Puskás Arénát mint helyszínt méltató nemzetközi megszólalások létrejöttében is van minimális szerepem. És ez jellemző példa: sosem kértem volna senkit arra, hogy dicsérje a budapesti körülményeket, ha nem hallottam volna a játékosoktól, edzőktől amúgy is, hogy mennyire jó a véleményük a gyepről vagy a stadionról, az MLSZ és az aréna munkatársainak hozzáállásáról, szaktudásáról. De a kérdésre válaszolva, az embernek szerintem csak nagyon kevés igazi barátja lehet, jó kapcsolata viszont rengeteg – magam is próbálok korrekt viszonyt kialakítani, akivel csak lehet. Ugyanakkor azzal, aki a fenti alaphelyzetet és a mögötte húzódó filozófiát képtelen elfogadni, biztosan nem leszünk barátok, mert a futball nekem ennél fontosabb.”