Ajax: Angliából érkezik a Barca-kiszemelt kapus utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 14:39
Angol lapértesülések szerint az Ajax egy évre kölcsönvette a Newcastle United holland kapusát, Tim Krult. Mint ismert, az amszterdamiak kapusa, Jasper Cillessen minden bizonnyal a Barcelonához szerződik, a katalánoknál a várhatóan a Manchester Cityhez igazoló Claudio Bravót pótolhatja.

A Newcastle United menedzsere, Rafa Benítez elmondása szerint nem tudnak öt kapust a keretben tartani a szezon során, ezért kerül sor a kölcsönadásra.

„Sérülésből tér vissza, keményen edz és fejlődik” – mondta a szakember Krulről, aki a hírek szerint már szeptember elejére teljesen felépül.

A kapus fizetése heti 60 ezer font a „szarkáknál”, ennek egy részét továbbra az angol csapat állja.

„Sérülésből tér vissza, keményen edz és fejlődik” – mondta a szakember Krulről, aki a hírek szerint már szeptember elejére teljesen felépül.

A kapus fizetése heti 60 ezer font a „szarkáknál”, ennek egy részét továbbra az angol csapat állja.

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Szoboszlai Dominik ismét betalált, kihasználta a Liverpool az Arsenal botlását

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:20

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Haaland megsérült, Marmus triplájával a Manchester City simán legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2025.02.15. 17:58

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46
Ezek is érdekelhetik