Edzésen meghalni, a magyarságot óvni, a DAC-ot futballhatalommá tenni

A STADIONAVATÓRÓL

„Ez a mérkőzés számunkra még többről szólt, mint a stadionavató, hiszen a helyzetünkben minden pontnak jelentősége van – kezdte László Csaba arra utalva, hogy a forduló előtt 11. helyen álltak a 12 csapatos bajnokságban.–A ligautolsó is nyert, ami még inkább felértékelte a három pontunkat. Végre visszaköltözhettünk a félig kész stadionunkba, amit nagyon várt már a csapat és a közönség is, hiszen mindig idegenben kellett játszanunk, ami borzasztóan nehéz volt. A tavasziakkal együtt összesen tizenegy meccs vár ránk ebben a csodálatos arénában, ami szerintem nagyon jó hatással lesz a pontgyűjtésünkre.”

A SZURKOLÓKRÓL

„Dunaszerdahely mindig is arról volt híres, hogy a szurkolók a csapat mellett állnak. Akár egy vesztes mérkőzés után is tapsolnak, ha azt látják, hogy a játékosok odateszik magukat a pályán. Ebből is látszik a lényeg: a pályán futni kell, ütközni, és mindent megtenni a győzelemért. Gyönyörű gesztus, amikor emiatt egy vereség után is tapsot kapunk. Sajnos az utóbbi időben több ilyenre volt példa, mert Szencen nagyon nem ment a játék. Azért is volt fontos, hogy ezen a mérkőzésen a csapat és a szurkolók is érezzék: nagyon könnyen egymásra találnak. Most ez 6800 nézővel történt meg, de a komplett stadion 13 500 férőhelyes lesz. Abban bízunk, hogy többször is meg tudjuk majd tölteni, és az átlagnézőszám eléri a tízezret. Épül Szlovákia legmodernebb stadionja és edzőközpontja, vagyis a tulajdonos infrastrukturálisan mindent megtesz. Emellett nagyon erős a szurkolótábor, vagyis most már rajtunk, a stábon és a játékosokon a sor, hogy a kör bezáruljon, és elmondhassuk: Dunaszerdahely Szlovákiában futballnagyhatalom lett!”

A MENTALITÁSRÓL

„Nagyon érdekes, hogy Magyarország és Szlovákia szomszédos, mégis mennyire más a két ország bajnoksága. Ez az emberek mentalitásából fakad. Az NB I-ben mindig a technikás, szép futballra próbálunk hangsúlyt fektetni. Itt többet futnak a játékosok, dinamikusabb a futball, rengeteg párharccal. A magyar bajnokságban lassabb a tempó, nincs annyi ritmusváltás. Itt már az első edzésen is úgy éreztem magam, mint Skóciában, és nem azért, mert esett az eső. Itt el sem kellett mondanom azt a filozófiámat, hogy az edzésen kell meghalni, nem a mérkőzésen. Ha a meccsen halsz meg, akkor már eleve elveszítetted. A mérkőzésen futballozni kell, míg az edzésen 300 százalékot adni ahhoz, hogy a mérkőzésen a maximumon teljesíthess. Magyarországon nagyon sokszor mondjuk azt, hogy haljál meg a mérkőzésen. A fenét! Harcoljál, és haljál meg az edzésen, mert ott még fel tudunk támasztani ahhoz, hogy szombaton egy bajnoki mérkőzést le tudjál úgy játszani, ahogy az egy profi futballistától elvárható.”

VIDA KRISTOPHERRŐL

„Mielőtt idejöttem, nem nagyon játszott, és nálam is inkább csere volt. Viszont a poszttársa, Erik Pačinda megsérült, így elmondtam Kristophernek: most lehetősége van beverekednie magát a csapatba. A Slovan ellen – bár 1–0-ra kikaptunk – jól játszottunk a kapott gólig, és ennek Kristopher is tevékeny részese volt, így megkapta a lehetőséget a Trencín ellen is. Aztán az első félidőben két momentuma sem tetszett. Mondtam is neki a szünetben, hogy erőszakosabbnak kell lennie, ne lökjék már el hazai pályán. Tudtuk, hogy a második félidőben a széleken nagyobb területünk lehet. Ezt ismerte fel ő is, ami viszont egyértelműen a magyar mentalitásából fakad. Gyönyörűen indult meg a bal szélen, egy kényszerítő után pedig egyből megjátszotta a jobbhátvédünket, amiből meg is született a történelmi első gól az új stadionban. Ezért nagyon meg kell dicsérnem, mert amire felhívtam a figyelmet, azt meg is csinálta.”

A MAGYARSÁGTUDATRÓL

„Az anyaországban szerencsére nem kell azért küzdeni, hogy megtartsd a kultúrádat, a közösségedet, a nyelvedet. Hogy tovább tudd mindezt adni a gyermekeidnek. Nekünk viszont Székelyföldön vagy itt, a Csallóközben ez nemcsak küldetés, hanem életérzés is. Ezt én itt teljesen a magamévá tudom tenni. Mondtam is viccesen, hogy a konok székely eljött a csallóközi dacosokhoz. Szerencsére már az anyaországban is egyre többet látják, hogy az összefogásban van az erő. Olyan mindegy, hogy Amerikában, Németországban, Ukrajnában, Romániában vagy épp Szlovákiában születtél, ha a magyar nyelvet és kultúrát, a magyarságot képviseled. Ez erősíti azt, hogy igenis tudunk jobbak és nagyobbak lenni. Büszkék lehetünk arra, hogy vagyunk, és nem asszimilálódtunk, hanem tápláljuk ezeréves hagyományainkat. Még akkor is, ha nem otthon vagyunk. Mármint idézőjelben, mert otthon vagyunk itt is, csak az anyaországon kívül. Ez a szép ebben.”

AZ ELRONTOTT NÉVTÁBLÁRÓL

„Ha egy nyelvet nem beszélsz helyesen, akár egy nevet is kiejthetsz rosszul. Ez normális. Mondok egy példát. A gyerekeim nagyon sokáig azon nevettek, hogy van egy farmermárkacég, ami elég ismert, de Magyarországon rosszul ejtik a nevét. De senki sem gondolja, hogy ez helytelen, mert mi így tudjuk könnyebben kiejteni. Viszont hivatalos eseményen, mint például egy mérkőzés utáni sajtótájékoztató, ahol egy klubot képviselek, megérdemlem azt a tiszteletet, hogy helyesen írják le a nevemet– utalt arra maga az érintett, hogy a Slovan elleni bajnoki utáni sajtóeseményenelírták László Csabavezetéknevét, de ő szóvá tette, és tollal kijavította a névtáblát. – Ebben nincs rosszindulat. Úgy gondolom, ha Ugandában, Litvániában, Belgiumban, Skóciában és Németországban helyesen le tudták írni a nevemet, akkor elvárom – pláne Szlovákiában, a DAC-ot képviselve –, hogy ugyanígy tegyenek. Ha a jövőben előfordul hasonló, ugyanúgy szóvá fogom tenni. Nekem nincsen azzal gondom, hogy ötvenkét évesen ki kell állnom magamért. Ha többen tennénk ezt, akkor az összefogás, amiről már beszéltem, még erősebb lehetne.”

AZ MTK-RÓL

„A mai napig nem beszéltünk arról, hogy miért küldtek el– reagált arra, hogy miért távozott olyan váratlanul a téli felkészülés során az MTK kispadjáról.–Ha jól emlékszem, kedden edzést tartottam, minden rendben volt, aztán szerda reggel már semmi sem volt rendben. Azt mondta az ügyvezető, hogy nem velem képzelik el a folytatást. Szívesen dolgoztam az MTK-nál, szerintem eredményesek voltunk. A játékosok vevők voltak a munkára.

Nem mondhatnám, hogy ellenségeket hagytam a hátam mögött, a mai napig is rendszeresen felhívnak az MTK-ból, és beszélgetünk a mindennapi dolgokról. Abszolút nem neheztelek rájuk, csak az egész furcsa volt számomra. Nem tudom, hogy mi lehetett az ok, de nem is agyalok ezen. Most már azért elég sok csapat van a hátam mögött. Amikor a pályafutásomat összefoglalom, azt biztosan leírhatom, hogy az MTK-tól való távozásom semmiféleképpen sem sportszakmai okok miatt történt. Inkább valami olyasmiért, amit sohasem fogok megtudni. De nem várok senkitől semmiféle magyarázatot. Mindenkinek jogában áll döntést hozni, ők is így tettek, én elfogadom. Szép sikereket kívánok a klubnak és játékosainak az új stadionban. Remélem, elérik a céljaikat.”