Felkészülés: Suárez sérülése beárnyékolta az Atlético sikerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 20:35
Az Atlético Madrid felkészülési mérkőzésen 5–1-es győzelmet aratott a német VfL Wolfsburg otthonában. A spanyol bajnoknál debütált Antoine Griezmann, betalált Mario Mandzukic és megsérült Mario Suárez.

Az Atlético kapujában a Getafétól megszerzett Miguel Ángel Moyá kapott helyet, míg a jobbhátvéd Juanfran ezúttal egy sorral előrébb szerepelt – helyén a Málagától érkező Jesús Gámez, míg balhátvédként Cristian Ansaldi játszott.

A spanyol csapat számára felemásan alakult az első félidő, hiszen Raúl García fejesével már szűk negyedóra után megszerezte a vezetést, de a játékrész közepén elveszítette Mario Suárezt. A középpályást egy fejpárbaj során ütközött Ansaldival, és a Marca beszámolója szerint néhány pillanatig nem volt tudatánál – végül hordágyon hagyta el a pályát, és kórházba szállították.

A második félidőben felgyorsultak az események, tizenöt perc leforgása alatt született. Az 54. percben egy végletekig kijátszott akció végén Raúl García duplázta meg az előnyt, majd Mario Mandzukic bombázott volt csapata kapujába tizenegyesből.

Naldo szépítése után Koke állította vissza a háromgólos különbséget, az ötödik Atlético-gól pedig a 18 esztendős Héctor Hernández nevéhez fűződik.

Diego Simeone csapatánál debütált a Real Sociedadtól megvásárolt Antoine Griezmann, aki Gámezt váltotta.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
WOLFSBURG (német)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 1–5
(0–1)
Wolfsburg.
ATLÉTICO MADRID: Moyá – J. Gámez (Griezmann, 57.), Godín (Alderweireld, a szünetben), Miranda, Ansaldi (Siqueira, 57.) – Juanfran, Mario Suárez (Tiago, 24.), Gabi (Saúl, 75.), C. Rodríguez (Koke, a szünetben) – Raúl García, Mandzukic (Héctor, 75.).
Gólszerző: Naldo (67.), ill. Raúl García (14., 54.), Mandzukic (62. – 11-esből), Koke (68.), Héctor (83.)

TOVÁBBI EREDMÉNY
Palermo (olasz)–Al-Ahli Dubai (egyesült arab emírségekbeli) 0–1
Málaga (spanyol)–Fiorentina (olasz) 0–2

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

Dárdai Bence: A szívem Magyarországért dobog

Magyar válogatott
2025.02.23. 12:23

Könnyedén nyert a Leverkusen; a Wolfsburg nem tudta megverni otthon a Bochumot

Német labdarúgás
2025.02.22. 17:42

Mándity Márkó sokat fejlődött, Wolfsburgban lenne Bundesliga-játékos

Légiósok
2025.02.14. 06:33

Női futball: a Wolfsburg 52 siker után kapott ki a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.12. 22:13

Anton öngóllal „segítette” volt csapatát, otthon kapott ki a Dortmund

Német labdarúgás
2025.02.08. 20:25
Ezek is érdekelhetik