FIFA-gála: kisfia motiválta a Puskás-díjas Marcin Oleksyt

Vágólapra másolva!
2023.03.01. 08:34
null
Marcin Oleksy elszántsága, akaratereje, no meg ügyessége csodálatra méltó – amputáltan is imád futballozni
Marcin Oleksy kapusként játszott a balesete előtt, amputált labdarúgóként pedig csatárként villog.

 

Lengyel nyertese lett az év góljáért járó Puskás-díjnak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Párizsban rendezett gáláján. A végső három jelölt közül Marcin Oleksy került ki győztesen, első amputált lábú sportolóként kapta meg az elismerést. A Warta Poznan labdarúgója novemberben, a Stal Rzeszów ellen játszott mérkőzésen ollózó mozdulattal talált a kapuba, ezzel maga mögé utasította többek között Richarlisont, aki világbajnokságon szerzett csodagólt, valamint Dimitri Payetet, aki az Európa-konferencialigában lőtt bombagólt.

„A balesetem után összeszedtem magam, lőttem egy gyönyörű gólt, és most itt állok önök előtt. Szeretném megköszönni az amputált labdarúgás közösségének, hogy lehetővé tette számomra ennek a fantasztikus játéknak a folytatását” – mondta köszönőbeszédében Marcin Oleksy a gála színpadán.

A Puskás-díj legújabb nyertese pályafutását kapusként kezdte, alacsonyabb osztályokban játszott, és mellette útépítésen dolgozott. Élete huszonhárom évesen vett hatalmas fordulatot, amikor munkahelyi baleset következtében mindkét lába megsérült, az egyiket amputálni kellett. Ahogyan a sport.pl oldalának adott visszaemlékezésében elmondta, ezután nehéz időszak következett az életében, két évet kerekesszékben töltött, protézist kapott, a futball folytatása helyett pedig azzal foglalkozott, hogy eltartsa a családját. A labdarúgást végül azért kezdte hobbiszinten újra, hogy kisfiával játszhasson, és miután a sportág szeretete ismét fellángolt benne, kapusedzőként vállalt munkát. Amikor tudomást szerzett arról, hogy amputált labdarúgóként játszhat is, 2020-ban visszatért a pályára, az sem állította meg, hogy az első mérkőzésén húsz perc után szárkapocscsonttörést szenvedett. Csatár lett belőle, bekerült a lengyel amputált labdarúgók válogatottjába, és saját bevallása szerint szerint jobban élvezi a futballt, mint valaha. 

Hazánkat a FIFA-gálán a Puskás Akadémia vezetői, Mészáros Lőrinc elnök (középen) és Jakab János, a felügyelőbizottság  elnöke (jobbra), valamint Szöllősi György Puskás-nagykövet képviselte, s természetesen meghívták Puskás Ferenc örököseit is
Hazánkat a FIFA-gálán a Puskás Akadémia vezetői, Mészáros Lőrinc elnök (középen) és Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke (jobbra), valamint Szöllősi György Puskás-nagykövet képviselte, s természetesen meghívták Puskás Ferenc örököseit is
Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

„Erre a gólra mindig emlékezni fogok” – Garnacho üzent a Puskás-díja után

Angol labdarúgás
2024.12.19. 09:05

Ollózós gól volt a legszebb – Alejandro Garnacho nyerte a Puskás-díjat

Minden más foci
2024.12.17. 19:03

Garnacho lett az idei Puskás-díjas, Vinícius Júnior az Év játékosa, Marta az első Marta-díjas

Minden más foci
2024.12.17. 17:49

Vinícius Jr. lesz az év legjobbja a FIFA-nál – sajtóhír

Minden más foci
2024.12.17. 15:52

Kedden online jelenti be idei díjazottjait a FIFA

Minden más foci
2024.12.16. 19:28

Garnacho, Dimarco és Kudus is bekerült – a FIFA kihirdette a Puskás-díj idei jelöltjeit

Minden más foci
2024.11.29. 10:41

Tizenöt éves a FIFA Puskás-díj

Minden más foci
2024.10.20. 08:00
Ezek is érdekelhetik