Gyász: Egyszerűen nem lehetett leszerelni – Sallai Sándor Maradonáról

„Életemben kétszer is találkoztam Diegóval. Először 1979-ben Japánban, az U21-es világbajnokságon, ahol ugyan nem játszottunk Argentína ellen, sokszor összefutottunk a dél-amerikaiakkal az edzésen vagy az ebédlőben – idézi Sallai Sándort a haon.hu. – Már akkor lehetett látni, hogy kivételes tehetségként kezelték mindenütt, még a saját társai között is. Ő már kettesben ebédelt César Luis Menotti szövetségi kapitánnyal, külön a többiektől, és amíg a csapata egyfajta szerelésbe öltözött, addig neki, magának már más sportszergyártó céggel volt egyéni szerződése. Az argentinok meg is nyerték az ifjúsági vb-t, Maradona lett a torna legjobb játékosa.”

Aztán az 1982-es világbajnokságon már összekerült a magyar és az argentin válogatott, és Sallainak kellett őriznie Maradonát, aki két gólt szerzett a 4–1-es argentin sikerrel végződő mérkőzésen.

„Másodszor a spanyolországi világbajnokság csoportmeccsén találkoztunk, de abban nem sok örömöm volt – ismerte el Sallai. – Meg kell említenem, hogy mi, magyarok akkor nem szoros emberfogással játszottunk, hanem a tolódásos védekezést alkalmaztuk, ezért nem mondanám, hogy egyértelműen rám volt bízva Diego őrzése, de tény, hogy a legtöbbször velem került szembe. Hihetetlen robbanékony volt, egyszerűen nem lehetett leszerelni, sőt utolérni sem, legfeljebb csak felrúgni. Én csak egyszer szabálytalankodtam vele szemben, de a játékvezető azonnal figyelmeztetett, hogy ha még egyszer ilyet lát tőlem, azonnal kiállít. Érezni lehetett, hogy egy olyan sztárt, mint amilyen ő volt, minden körülmény között védenek, hiszen a vb csillagai vonzották a nézőket leginkább.”

Maradonáról még mesélt Sallai a megyei portálnak.

„A bal lábával mintha simogatta volna a labdát, utánozhatatlan volt a mozgása – mondta Sallai, aki szerint Messinél sokkal nagyobb legenda Maradona a hazájában, még ha visszavonulása óta inkább aggódtak érte az emberek. – Az utóbbi években látva a híradásokban inkább már sajnáltam, mert látszott, hogy ez a Maradona már nem az a Maradona. A hallatlan népszerűséggel már nem tudott mit kezdeni, a káros szenvedélyeinek áldozta a szervezetét. Nagyon sajnálom, hogy meghalt minden idők egyik legnagyobb, sőt az »én időm« legnagyobb futballcsillaga, akinek valamilyen mozdulata mindenkinek megmaradt az emlékezetében, aki valaha is látta. Nagy űrt hagy maga után!”

Nyilasi Tibor is ott volt a pályán 1982-ben, sőt, ő egy évvel korábban is játszott Diego Maradona ellen.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, és hatalmas büszkeséggel mondhatom, hogy többször játszottam ellene, és csodálhattam a játékát – idézte fel az M1 aktuális csatornának Nyilasi a magyar válogatott 1981-es dél-amerikai túráját, amelyen a nemzeti csapat nem hivatalos találkozót játszott többek között az Argentinos Juniorsszal. – Egy-egyet játszottunk, büszkén mondom, én lőttem a gólunkat, ő pedig akkor nem talált be. Olyan jelenség volt, hogy ha az ember ránézett, akkor a tekintete ott maradt kilencven percen keresztül, mintha a többiek nem is lettek volna a pályán."

Nyilasi bevallotta: neki kimondottan kedvenc játékosa volt az argentin világklasszis.

„Élvezte a futball minden másodpercét, örömöt akart szerezni a világnak, egy bohém sztár volt, akit nem lehetett nem szeretni, függetlenül attól, hogy az életben voltak jó és kevésbé jó dolgai” – utalt Maradona „túl boldog” életvitelére.

Nyilasi Tibor közölte, mély fájdalommal és döbbenettel értesült a halálhírről.

„A magyar futball-legendák után vagy mellett ő volt nálam a number one. Nekem mindent jelentett, és a világ labdarúgásának is hasonló jelzőt lehetne mondani róla – fogalmazott. Hangsúlyozta: páratlan módon több százmillió ember rajongott Maradonáért, aki, bár sokat játszott Európában, – mindig az argentin nép gyermeke volt, és mindig át akarta ölelni Argentínát egy-egy győztes meccs után."

„Zsonglőr és varázsló volt, még az ellenfelek is fejet hajtottak előtte. Nem emlékszem olyanra, aki rosszat mondott volna róla, függetlenül attól, hogy bohócot csinált belőlük, belőlünk. Nem lehetett leszerelni, olyan adottságai és képességei voltak, ami páratlan. Nekem már az büszkeség volt, hogy a 82-es vébén futhattam utána, mert nem értem utol.”

Kiemelte, Maradona nagyon tisztelte a játékot és a labdát, mert „nem belerúgott, hanem simogatta”.