Harcolunk a magyarságunkért, az NB I-ben elveszne, amit képviselünk

A szurkolók kitettek magukért a stadionavatón (Fotó: Lelkes Ernő)

Dunaszerdahely csendes, nyugodt város – állítják azok, akik ott élnek és minden valószínűség szerint így is van, de aki november 19-én tévedt a 22 ezres településre, ebből semmit sem tapasztalhatott meg. Ekkor rendezték ugyanis a város büszkeségének, a DAC futballcsapatának stadionavató mérkőzését, így már kora délután sárga-kék mezben és sálban verődtek össze két-három, négy-öt vagy akár 10-12 fős csoportok az utcán, hogy elinduljanak kedvenc kocsmájukba a meccsre hangolódni.

Például a stadiontól nagyjából egy kilométerre található Turul Bárba, ahol minden magyar szurkoló otthonosan érezheti magát, hiszen nemcsak dunaszerdahelyi, hanem fradista, újpesti, debreceni, győri vagy éppen válogatott sálakkal, mezekkel, ultramatricákkal dekorálták ki a falakat.

Itt gyülekeztek a helyi szurkolók legnagyobb ultracsoportjának, az YBS (Yellow Blue Supporters) DAC fanklubnak a tagjai, köztük a gárda vezetője, Domonkos Roland is, aki készséggel válaszolt kollégánk kérdésére bő két órával a Trencín (Trencsén) elleni mérkőzés előtt.

„Felemás érzések dúlnak most bennem – kezdte. – Természetesen nagyon örülök annak, hogy most csaknem telt ház lesz, de közben bánt, hogy a szenci albérletben alig ezer ember jött össze. Pedig csupán harminc kilométer a távolság. A csapat természetesen nem javult annyit, hogy a hatszorosára nőjön az érdeklődés. Nem csak akkor kellene szurkolni a fiúknak, amikor jól megy vagy kíváncsiak vagyunk az új stadionra. Viszont most már azon vagyunk a klubbal karöltve, hogy ha már ennyien összejöttek, akkor elégedettek is legyenek. Még ha nem is feltétlenül a játékkal, de akkor a körülményekkel és a hangulattal.”

Roland akkor még nem tudhatta, hogy ezen a napon bizony a játékban sem találnak majd kifogásolnivalót, hiszen a csapat 2–0-s győzelmet aratott. A találkozó előtt természetesen az ultrák koreográfiával köszöntötték a stadiont, piros, fehér és zöld füsttel rajzolták ki a magyar zászló színeit.

„Azért tudunk mi ennél jóval komolyabbat is, csak nem volt elég időnk. Először még arról volt szó, hogy egyáltalán nem fogunk itthon játszani idén, aztán huszonhatodika lett volna a stadionavató, végül még egy héttel előrehozták. Ennyi idő alatt már nem tudtunk volna olyan koreót összehozni, amibe megérte volna a pénzt és a munkát beletenni. De majd bepótoljuk, amikor átadják a teljesen kész stadiont.”

Roland a kedvünkért történelemórát is tartott, foglaljuk hát gyorsan össze a dunaszerdahelyi ultramozgalom történetét. Az YBS 2008-ban alakult, de gyorsan szét is vált, mert néhány szimpatizáns megalakította a Felvidéki Harcosok csoportosulást. Később kivált ultrákból alakult meg harmadik csoportként a Wallace Army.

„Azóta az YBS-nek is volt néhány átalakulása, most már mi is a nemzeti vonalat képviseljük. Ezen kívül alakulóban van még egy fiatal csoport, tizenhét-tizennyolc év körüli az átlagéletkora. Ők az utánpótlás, mi pedig próbáljuk őket segíteni, már amikor hagyják. Létszámban azért messze mi vagyunk a legtöbben: az YBS hetven és száz közötti aktív tagot számlál, ők a munkából is kiveszik a részüket, a szimpatizánsaink viszont több százan vannak.”

Közben az interjú néha félbeszakad, Rolandnak ugyanis szerveznie kell az előkészületeket, rengeteg ember munkáját kell összehangolnia, de minden megnyilvánulásából látszik, hogy iszonyatosan élvezi.

„Erre az életformára születni kell, mert rengeteg lemondással jár. Nemcsak meccsnapokon találkozunk, minden szerda este összejövünk, szezonon kívül is. Ha komolyabb derbi vár ránk, mint például a Slovan vagy a Nagyszombat ellen, akkor többször is találkozunk.”

Illetve a nagyobb meccseken, mint a stadionavató is, magyarországi ultrákkal is összefutnak, hiszen ilyenkor sokan látogatnak el az anyaországból Dunaszerdahelyre.

„Jó látni, hogy itt sörözik együtt a fradista és az újpesti vagy bármelyik másik két rivális brigád. Ittez nem számít, mindenki le tud ülni a másik mellé, az egyetlen fontos dolog, hogy magyar vagy.”

Nemcsak együtt söröznek, hanem együtt éneklik például a Nélküled című számot, ami most már gyakorlatilag minden magyarországi stadionban is felcsendül, de elsősorban a DAC csapatának himnusza. Azt viszont talán csak nagyon kevesen tudják, hogyan vált azzá.

„A szövege nagyon megérinti a szívünket, hiszen rólunk, az elszakadt részeken élőkről szól. Nem ismertük korábban a dalt, de itt a Turul Bárban benne van a zenegépben. Egy kisebb társaság hallgatta meg néha, aztán egyre többen ismertük meg. Először a meccsek után kezdtük el itt a Turulban énekelgetni, aztán egyre több embernek megtetszett, végül egy vállalkozó úgy döntött: ötezer példányban kinyomtatja a szöveget, mi pedig kirakhatjuk a stadionban a székekre. A többi már ment magától. Ne árulja el senkinek, mert meglepetés, de Nyerges Attila ma saját maga fogja előadni a szerzeményét, ugyanis a klub meghívta, hogy kedveskedjen nekünk.”

Ebből is látszik, hogy a DAC vezetősége jó kapcsolatot ápol az ultrákkal. Rolandtól megtudtuk, hogy még a stadionépítés előtt is kikérték a véleményüket és közösen hozták a döntéseket, így mindenkinek az elképzelése érvényesült.

„Mindenben segítenek minket, ha mi is betartjuk a szabályokat. Az YBS tagjainak például nem kellett most sem három-négy órát sorban állniuk a jegyvétel miatt. Igen, ilyen komoly sorok voltak. Mi külön megkapjuk a jegyeket és csak szétosztjuk a tagjaink között. Bizonyos keretek között még a koreóba is besegítenek olykor. Szerintem fontos, hogy jó legyen a kapcsolat a vezetéssel.”

Így nyilván azt a problémájukat is el tudták már mondani a klub vezetőségének, hogy keveslik a saját nevelésű, magyar játékosokat a csapatban.

„A külföldiek – és nekünk a szlovákok is azok – csak euróért játszanak. A helyiek, a magyar érzelműek viszont a szívükért. Már azt is beszéltük egymás közt, hogy milyen jó lenne, ha székely vagy délvidéki gyerekeket hoznának ide. Szerintem látnának egy-két videót a szurkolásról és már másodlagos lenne nekik a fizetés."

Ezen a helyzeten segíthet talán a stadionnal párhuzamosan épülő MOL Akadémia, bár Roland szerint önmagában ez még nem biztos, hogy megoldás lesz.

„Utánpótlásszinten bizony elég nagy az edzőhiány itt. Olyan szakembereink vannak, akik negyven éve dolgoznak. Négy évtized alatt azért sok minden megváltozott, kivéve az ő mentalitásuk. Úgyhogy az akadémián óriási szükség lenne megfelelő trénerekre is.”

Nem véletlen, hogy nem csak saját nevelésű, de magyar játékosokat szeretnének a csapatba, hiszen az egész klub életérzését áthatja, ahogy az ott dolgozó emberek és a szurkolók a magyarságot képviselik Szlovákiában.

„Az egész mozgalmunknak ez a plusz töltete. Nemcsak a focival foglalkozunk a hétköznapokon, hanem harcolunk a magyarságunkért is. Éppen ezért nem örülnék, ha például a magyar bajnokságban játszanánk. Elveszne a varázsa annak, hogy mit képviselünk. Ráadásul inkább legyek Szlovákiában k..va magyar, mint Magyarországon rohadt tót…”

Ahogy minden meccs előtt, most is felhangzott az összes drukker torkából a magyar Himnusz, ami miatt még a mai napig érik őket atrocitások.

„Pedig próbáljuk megértetni velük: ne az legyen a problémájuk, hogy mi elénekeljük, hanem inkább az, hogy ők nem! Ne fütyüljük ki a másik himnuszát, hanem inkább frappáns válaszként énekeljük el a sajátunkat!”