Királyok voltak, császárok nem: megelőzték a Juve, Milan, Inter triót…

AMIKOR KIRÁLYOK VOLTUNK

Amikor királyok voltunk – ez egy a korszak Lazio-sikereit összefoglaló film neve, és tényleg, a római sasos csapat a fénykorát élte az ezredforduló körül, nyert KEK-et, olasz bajnokságot, Olasz Kupát, Szuperkupákat, bombaerős csapata több idényen át tényezővé vált Európában. Aztán jött az anyagi csőd, mint oly sokszor a csodacsapatok történelmében.

A nevezetes 2000-es bajnoki cím éppen azért volt római tündérmese, mert 1900-ban alapították a klubot (Lazio a Rómát is magába foglaló tartomány neve), amely a húszas években lett országos jelentőségű a futballban, ezért is lett az 1929-ben megalakult Serie A tagja. No meg azért is, mert egy máig legendás támadóval rendelkezett, Silvio Piolával, aki sajnos az 1938-as világbajnokságon is bombaformában futballozott, a magyarok elleni döntőben két gólt szerzett. Abban az olasz keretben ő volt az egyetlen laziós, az 1934-esben Anfilogino Guarisi; majd az 1982-es vb-aranyban senki sem képviselte a rómaiakat, a 2006-os olasz csapatban Angelo Peruzzi és Massimo Oddo volt laziós. Természetesen sok magyar erősítette a Laziót: Kőszegi Dezső, Molnár Ferenc, Kertész Géza, Viola József és Ligeti Jenő is edzette a csapatot, az ifik élén egy időben Czeizler Lajos áll. A Lazio Benito Mussolini nagy kedvence volt, de élt a csapat előtte egy Brasilazio-korszakot, brazil edzővel és tíz brazil légióssal a csapatban. Visszatérve Piolára: a csatár később a két torinói klubban is szórta a gólokat, máig ő a Serie A gólrekordere, ráadásul Francesco Totti előtt, de a klub első bajnoki címére 1974-ig kellett várni, akkor Renzo Garlaschelli, a később a Ferencváros kapcsán is sokat emlegetett Giorgio Chinaglia, Luciano Re Cecconi (az olasz futball „Szőke angyala” nagy tréfamester volt egész életében, de amikor viccből egy barátjával egy ékszerboltban rablótámadást imitált, lelőtték; a 28 éves futballista utolsó szavai ezek voltak: „Csak vicceltem”) és a csapatkapitány Giuseppe Wilson voltak a kedvencek. De a Bajnokcsapatok Európa-kupájában nem indulhattak, mert az Ispwich Town ellen előtte az UEFA-kupában verekedést provokáltak az öltözőben a másik csapattal; aztán olyan nyíltan kettészakadt a csapat, hogy két csoportban edzettek, két külön öltözőt használva... A sikeredző Tommaso Maestrelli váratlan halálával teljesen szétesett a gárda. Pár év múlva már a Serie B-ben gondolkodhattak a nagy olasz bundabotrányról, és a feljutás után sem tudtak tartósan megkapaszkodni a legjobbak között.

AZOK A MARKÁNS LÉGIÓSOK!

A Lazio és az Örök Város mindig is jeles légiósokat vonzott magához, a nyolcvanas évek végén (1988-ban jutott fel a Serie A-ba a csapat) a légiósstop feloldása után érkezett az uruguayi Rubén Sosa, Nelson Gutiérrez páros, luxuscserének az argentin Gustavo Dezotti, a hajkirály Pedro Troglio, a kilencvenes években Karl-Heinz Riedle, Thomas Doll, Paul Gascoigne, a B-közép köreiben nem túl jól fogadott Aron Winter, Djair, Alen Boksic, José Chamot, majd 1995-ben Pavel Nedved, a sérülékeny Mark Fish és Paul Okon, ők már az új elnök lendületét jelezték. Ez ugyanis a Laziónál már az 1940-ben született Sergio Cragnotti korszaka, akinek vezércége, az élelmiszerrel foglalkozó Cirio ismerős lehet a klub mezéről. Cargnotti 1992-ben lett többségi tulajdonos, 2000-ben bevezeti a klubot a tőzsdére, de ami addig történt... Az maga a futballtörténelem!

CSAPAT ÉPÜL, DE SZÓ SZERINT

Ekkoriban került fel a saját utánpótlásból Alessandro Nesta és Marco Di Vaio, de a Mercatóban volt igazán erős Cragnotti: ugyan a légiósokkal sokáig ráfizetett a klub, sem a németek, sem Gascoigne nem állta meg a helyét, főleg sérülések miatt (és mentális okokból is, például a nagy Gazza első mondata ez volt új főnökéhez: „Te, a lányodnak jó nagy mellei vannak!”), de az olaszokkal több szerencséjük volt. Diego Fuser, Giuseppe Signori, Giuseppe Favalli, Roberto Di Matteo, a link tehetség Roberto Rambaudi is nagyon olcsón került a Lazióhoz, komolyabb pénzt csak a kapus Luca Marchegianiért és Pierluigi Casiraghiért kellett fizetnie Cragnottinak. A kezdeti transzferlendület megtört 1994 és 1995 nyarán, ám a Signori húzta csapat a negyedik, majd a második helyen végzett, miközben három idényen át Boksic és a remek argentin védő, Chamot kivételével csak olasz játékosok érkeztek! Cragnotti természetesen rájött, a nemzetközi sikerekért és a Serie A-aranyért erősíteni kell. Nedveddel nagyon jól járt, Fish ellenben nem lett a védelem feje, és az új sztár nem is Nedved, hanem a Serie A társgólkirálya (Signorival lőtt egyenlő mennyiségű gólt, 24-et), Igor Protti volt. A szűk kétmillió mai euróért vett támadó két év alatt hét gólt lőtt, majd ingyen elengedték (a líramilliárdok nem sokat mondanak már az olvasók nagy részének, az összegeket átváltottuk euróra). Nagyjából ennyibe került az Inter kezéről lecsapott Roberto Baronio, aki Rómában nem remekelt, fele játékjogát később 1.25 millió euróért eladták a Reggianának, kétmillióért visszavették, hogy öt különböző csapatnak is kölcsönadják, és végül ingyen elengedjék; de ráfizetés volt a Nápolytól 1.5 millióért megszerzett Renato Buso is. Ám ennyi belefért: 1997-ben pármillió euróért tettek szert a Vladimir Jugovics, Roberto Mancini, Giuseppe Pancaro, Boksic, Marco Ballotta, Matías Almeyda sorra. A télen azonban távozott az edzőjével összetűző népkedvenc Signori (a Sampdoriához, közös tulajdonba, majd a játékjoga másik felétől is megszabadult hamarosan a fővárosi klub, a Bologna nagy örömére) – érdekes tény a mából visszanézve, hogy Signori a legszebb korszakában sem keresett egymillió eurót évente!

SVÉDTORNA

Cragnotti első edzője a nagy Dino Zoff volt, aki belebukott a negyedik helybe, de sportigazgató lett. A kispadon Zdenek Zeman követte egy ezüst- és egy bronzéremmel, azonban a nemzetközi kupákban ő sem remekelt: a Boavista, a Dortmund, a Lyon és a Tenerife jelentette a végállomást az UEFA-kupa idényeiben, a hazai kupában pedig a klasszikus nagycsapatokkal nem bírtak. Zemant nagyon tisztelték a Serie A-ban, a Milan sok egy nullája nem tetszett mindenkinek, a „sasok” ellenben látványos támadójátékra törekedtek. 1997 elején a klub a 12. helyen állt a bajnokságban, ősszel öt gólt kapott Tenerifén Jupp Heynckes csapatától, így Zemannak mennie kellett, és jöhetett a svéd Sven-Göran Eriksson, aki ugyan decemberben aláírt a Blackburn Rovershez, de Cragnotti valamivel meggyőzte, hogy inkább maradjon Olaszországban. Eriksson korábban a Roma, a Fiorentina és a Sampdoria mestere volt, a Nestát kinevelő Zeman pedig aláírt a Romához, hogy ott berobbantsa Totti karrierjét. Nos, Eriksson jött, látott, és (nagyjából) győzött, ha már Rómáról beszélünk: megnyerte a Lazio az Olasz Kupát, 1958 után, és bejutott az UEFA-kupa döntőjébe. Igaz, ott kikapott a bombaerős Intertől, de a klub történelmében először eljutott egy európai kupafináléba – és ez megmentette a mestert is, aki majdnem belebukott a bajnoki hetedik helybe...

A következő idényben a KEK-ben nem találtak legyőzőre (ez volt a sorozat utolsó kiírása, a trófea tehát az Örök Városban maradt, a KEK utolsó gólját Nedved szerezte), megnyerték a hazai Szuperkupát, a Juventuson Torinóban felülkerekedve, de a bajnokságban nem jött össze az aranyérem. Nem sok kellett volna: az Intert megviselte Ronaldo kidőlése, a Juventus Alessandro Del Pierót veszítette el, de a Milan egyetlen pontocskával többet gyűjtött a Laziónál, noha két fordulóval a vége előtt még a rómaiak álltak a tabella élén! És nem Cragnottin múlott, aki 1998 nyarán rekordmélységig nyúlt a zsebébe: a csatársorba érkezett a Christian Vieri, Marcelo Salas páros, a középpályára Iván De La Pena, Dejan Sztankovics, Sérgio Conceicao (majd a télen Attilio Lombardo), a védelembe Szinisa Mihajlovics és Fernando Couto, százmillió eurónál is többért.

A GIGÁSZOK KÖZÉ LÉPNEK?

Kitalálják: közeledett a centenárium, Cragnotti ráadásul január 9-én született, mint a Lazio, ezért 1999 nyarán a csapat kialakítását rábízta Erikssonra. Egy kivétellel: a svéd bizonyára nagyon mérges volt, hogy a Vieriért kínált világrekord összegnek Cragnotti nem tudott ellenállni – igaz, vettek a summából egy csúcsformában lévő karmestert, az edzőkedvenc (már a Sampdoriához is a svéd vitte) Juan Verónt, a védelem új feje a rutinos Néstor Sensini lett, a vezéralak a Vieri-transzfer farvizén megszerzett Diego Simeone, Vieri helyére szereztek egy fiatal (Simone Inzaghi) és egy rutinos (Kennet Andersson) éket, majd a télen megvették Marseille-ből Fabrizio Ravanellit. Salas már az előző idényben is több gólt szerzett, mint Vieri, rá épült a támadójáték, az újak mellett a Boksic, Mancini páros pályázott még a kezdőbe, miközben Simone Inzaghi első római idényét 19 góllal tette emlékezetessé. Az 1994-es vb-bronzérmes Andersson két meccset kapott csak, Ravanelli tavasszal négy gólig jutott. A középpályán a Sztankovics, Simeone, Verón, Nedved gyémántkvartettbe a széleken Mancini, Sérgio Conceicao és Lombardo tudott betörni, a védekezőszekció alvezére a nagy harcos Almeyda volt.

A védelem közepén a csapatkapitányi karszalagot nagyon fiatalon kiérdemlő Nesta mellett az „öreg” Sensini (32 éves volt), Couto (29) és a Sampdorinak egy alkalommal mesterhármast vágó Mihajlovics (30) volt bevethető, a két szélen a két Giuseppe, Favalli és Pancaro. A jobb szélen Couto, a védelmi mindenes Guerino Gottardi és a válogatott Paolo Negro is tudott játszani, a túloldalon bevethető volt Mihajlovics. A World Soccer nem véletlenül nevezte ez a Laziót minden idők legdrágább csapatának már az előző évben! Cragnotti híres mondása szerint az lesz Európa ura, akinek jobb a B-csapata, és ennek megfelelően alakította ki a keretét.

Eriksson a nagyon erős gerincen igyekezett nem variálni, a bajnokságban 31 percet kapó (ez majdnem 3 millió dollárjába került a Laziónak...) Andersson mellett csak az öt mérkőzésen szereplő Gottari és a kilencszer kesztyűt húzó kapus, Marco Ballotta játszott tíz mérkőzésnél kevesebbet! A centenárium miatt a Coppában sem pihentek, a döntő párharcban ráadásul az Internek sikerült visszavágni (a sérüléséből frissiben felépült Vieri egy félidőt játszhatott csak), a nyáron megnyerték az európai Szuperkupát a Manchester United ellen, Salas góljával.

NEM MINDEN PAPSAJT, DE A SCUDETTO AZ SCUDETTO

De a BL-ben nem ment, sovány vigasz, hogy az őket a legjobb nyolc között kiverő Valencia később a döntőig menetelt. A párharc Spanyolországban dőlt el, öt kettőre kapott ott ki a Lazio, amely a visszavágón csak egy gólig jutott. De legalább bizonyított ellenük Claudio López! Az idény előtt a szurkolók tüntettek Cragnotti ellen: először akkor tettek ilyet, amikor el akarta adni Signorit a Parmának, aztán az nem tetszett nekik, hogy a Vieri helyére kiszemelt Nicolas Anelka, Michael Owen, Enrico Chiesa hármasból senkit sem tudott megszerezni az elnök, aki tetézte ezt azzal, hogy átadta egy cégnek a szurkolói túrák szervezését, és hirtelen megugrottak a kirándulások költségei; plusz a BL-mérkőzések közvetítését egy fizetős TV-csatornára terelte. Cragnotti fő célpontja Vieri helyére az argentin Martín Palermo lett, akinek árában meg is egyezett a Boca Juniorsszal, de az ék csak januárban akart átigazolni. Ekkor Cragnotti Claudio López felé fordult, azonban a Valencia azt kérte, térjenek vissza az ügyre januárban, ha addigra kiesik a Valencia a BL-ből...

Hanem a Serie A az más tészta volt, ha már Cirio, bár az is kellett a Lazio bajnoki aranyához, hogy a Juventus az utolsó fordulóban kikapjon egy góllal Perugiában. Amit a sors elvett egy éve a sasos alakulattól, azt visszaadta. Érdekes, hogy ugyebár a Laziónak ez lett a második bajnoki címe – és ezzel utolérte a szintén kettőnél tartó Romát, ez sokat elmond az olasz labdarúgásról. A Perugia mestere egyébként a Roma-rajongó Carlo Mazzone volt, a győztes gólt szerző Alessandro Calori pedig Lazio-ikonná lépett elő, és hogy még izgalmasabb legyen a vége, a Juventus mérkőzése a szakadó eső miatt egy órával később ért véget, mint a Lazióé, a rómaiak a pályán állva várták a Perugiából érkező híreket.

SZÉTESÉS

A BL-re világrekorddal készült Cragnotti, Hernán Crespóért 56 milliót adva a Parmának, a Sérgio Conceicao, Almeyda kettőst is feláldozva érte, jött a támadó mellé végül honfitársa, „Tetű” López, a kapuba a rutinos Angelo Peruzzi, elé szintén az Interből Francesco Colonnese, majd a télen a nagy ígéret szélső, Lucas Castromán és a Dino Baggio, Karel Poborsky páros, és az alapemberek közül senki sem távozott, csak a veterán Mancini vonult vissza (egy időre, mert Leicesterben újrakezdte). A Lazio bevonult a tőzsdére, egy nagy mérkőzésen 4–3-ra megverte az Intert az olasz Szuperkupa-mérkőzésen, szépen továbbjutott a BL-csoportjából, de a bajnokságban kezdett leszakadni a hatalmas iramot diktáló Romától. A feketeleves nem is ez volt: az akkor még létező második BL-csoportkörben a Real Madrid, a Leeds United és az Anderlecht is megelőzte őket! Az Olasz Kupában a negyeddöntőben kiütötte a Laziót az Udinese, de ez már nem osztott, nem szorzott, oda lett a nagy álom.

A következő nyáron Cragnotti szétzavarta a keretet, a Gaizka Mendietáért adott 48 millió eurót azóta is emlegetik, de Jaap Stam, Stefano Fiore, Darko Kovacsevics, Fabio Liverani, Giuliano Giannichedda és César is jó fogás volt. Eriksson még az előző idényben megbukott, Zoff váltotta, ám ő sem húzta sokáig. Mint kiderült, a bajnoki 6. hely és a gyors BL-kiesés (a Nantes, Galatasaray, PSV hármas mögött végeztek csoportjukban) nem volt nagy baj – ahhoz képest, hogy a Cragnotti-birodalom hetek alatt összedőlt, és maga alá temette a Laziót is. Azóta két Coppa Italiát nyert csak a klub, mondhatni, ezzel ki is hozták a maximumot magukból...

Eriksson és az ő taktikája

„Nagyon erős csapatom volt a Laziónál, tele technikás játékosokkal, akik mind nagyszerű személyiségek voltak, ez volt az álmok csapata. Fél Róma megőrült, amikor látta, hogy mi emelhettük fel az utolsó KEK-trófeát, és megnyerhettük volna a BL-t is. Három év alatt hét trófeát nyertünk, nem hiszem, hogy ez kis dolog lenne, a futballvilág csúcsára jutottunk” – merengett el később római víg napjain Eriksson. Ami biztos: annak a korszaknak a Lazióját még sokáig fogjuk emlegetni!

Bajnokcsapat, bajnokcsapat!

JÖTTEK-MENTEK, 1993–2002
A legfontosabb átigazolások

1993
Érkezett: Boksic (Marseille, 11 000 000 mai euró), Marchegiani (Torino, 7 000 000), Casiraghi (Juventus, 4 500 000), Di Matteo (Aarau, 1 700 000), Negro (Brescia, 1 000 000), Nesta (Lazio U19), Di Vaio (Lazio U19)
Távozott: Riedle (Dortmund, 4 500 000), Doll (Frankfurt, kölcsönbe, 350 000), Djair (Internacional), Stroppa (Foggia), Saurini (Atalanta, 1 000 000)

1994
Érkezett: Chamot (Foggia), Venturin (Torino, 1 250 000), Rambaudi (Atalanta)
Távozott: Doll (Frankfurt, 1 750 000)

1995
Érkezett: Grandoni (Ternana), Gottardi (Neuchatel Xamax), Marcolin (Genoa, 1 250 000)
Távozott: Gascoigne (Rangers, 6 000 000), Roma (Venezia, ingyen), Cravero (Torino)

1996
Érkezett: Nedved (Sparta Praha, 4 650 000), Fish (Orlando Pirates, 1 300 000), Cudicini (Prato, i.), Okon (Bruges), Protti (Bari, 1 750 000), Baronio (Brescia, 1 650 000), Buso (Napoli, 1 500 000)
Távozott: Di Matteo (Chelsea, 5 500 000), Boksic (Juventus, 4 500 000), Winter (Inter, i.)

1997
Érkezett: Jugovics (Juventus, 4 000 000), Mancini (Sampdoria, 4 000 000), Pancaro (Cagliari, 1 200 000), Boksic (Juventus, 1 100 000), Ballotta (Reggiana, 1 000 000), Almeyda (Sevilla, 850 000)
Távozott: Di Vaio (Salernitana, 2 580 000), Fish (Bolton Wanderers, 2 320 000), Buso (Piacenza, 775 000), Signori (Sampdoria, 1 900 000, közös tulajdonba), Cudicini (Castel di Sangro, i.)

1998
Érkezett: Vieri (Atlético Madrid, 28 410 000), Salas (River Plate, 17 500 000), Mihajlovics (Sampdoria, 17 000 000), De La Pena (Barcelona, 15 000 000), Sztankovics (Czvena zvezda, 12 390 000), Sérgio Conceicao (Porto, 9 000 000), F. Couto (Barcelona, 3 400 000), Lombardi (Genoa, 250 000), Lombardo (Crystal Palace)
Távozott: Casiraghi (Chelsea, 7 750 000), Chamot (Atlético Madrid, 6 000 000), Fuser (Parma, 6 000 000), Jugovics (Atlético Madrid, 5 000 000), Grandoni (Sampdoria, 5 000 000), Protti (Reggiana, i.), Venturin (Atlético Madrid), Rambaudi (szerződése lejárt)

1999
Érkezett: Verón (Parma, 30 000 000), Sensini (Parma, 7 500 000), Ravanelli (Marseille), Simeone (Inter), S. Inzaghi (Piacenza), K. Andersson (Bologna, 8 100 000)
Távozott: Vieri (Inter, 46 480 000), Lombardi (Napoli), De La Pena (Marseille), Okon (Fiorentina), K. Andersson (Bologna, 5 900 000)

2000
Érkezett: Crespo (Parma, 56 810 000), C. López (Valencia, 23 000 000), Peruzzi (Inter, 17 900 000), Castromán (Vélez Sarsfield, 8 610 000), D. Baggio (Parma, 7 500 000), Poborsky (Benfica, 2 250 000), Lombardi (Napoli, 1 250 000), Colonnese (Inter)
Távozott: Sérgio Conceicao (Parma,17 000 000), Boksic (Middlesbrough, 3 450 000), Almeyda (Parma, 1 400 000), Lombardi (Inter, 750 000), Sensini (Parma, i.), Ballotta (Inter, i.), Marcolin (Sampdoria), Pinzi (Udinese), De La Pena (Barcelona, k.), Lombardo (Sampdoria), Mancini (vv.)

2001
Érkezett: Mendieta (Valencia, 48 000 000), Stam (Manchester United, 25 750 000), Fiore (Udinese, 25 000 000), Kovacsevics (Juventus, 15 000 000), Liverani (Perugia, 13 000 000), Giannichedda (Udinese, 7 500 000), César (Sao Caetano, 5 000 000)
Távozott: Verón (Manchester United, 42 600 000), Nedved (Juventus, 38 700 000), Salas (Juventus, 25 000 000), Kovacsevics (Real Sociedad, 15 490 000), Ravanelli (Derby County, i.)

2002
Érkezett: Corradi (Inter, 12 000 000), Oddo (Hellas Verona, 1 500 000), Chiesa (Fiorentina, i.), Sorín (Cruzeiro, k.), Manfredini (Chievo Verona, 6 715 000)
Távozott: Crespo (Inter, 36 000 000), Nesta (Milan, 30 990 000), Mendieta (Barcelona, k., 1 500 000), Poborsky (Sparta Praha, i.), De La Pena (Espanyol)