Messi megvédte címét, ő a 2010-es aranylabdás!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.10. 18:56
null
A 2010-es Aranylabdára jelölt trió (Fotók: Reuters)
Hétfő este rendezte meg hagyományos gáláját a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, az ünnepségen gazdára talált az elmúlt év legjobbjának járó FIFA-Aranylabda: a 2009-es győztes, az argentin Lionel Messi (FC Barcelona) ismét nem talált legyőzőre. A legjobb edzőnek járó elismerést az Internazionaléval olasz és európai szinten is taroló José Mourinho, a Real Madrid jelenlegi trénere kapta meg. Az év góljának járó Puskás-díj a török Hamit Altintopé, az év női játékosa immár ötödször a brazil Marta.

A FIFA és az Aranylabda-voksolást eddig egyedüliként szervező France Football - egy múlt nyári megállapodás értelmében - most először közösen díjazta az év legjobb játékosát. Az már december elején kiderült, hogy a mostani szavazás győztese az Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Lionel Messi hármasból kerül ki.

A gálán második alkalommal adták át a tavalyelőtt alapított FIFA Puskás-díjat, a Puskás-családot Elisabeth Damborena Puskás, a legendás játékos Spanyolországban élő unokája képviselte.

A GÁLA 

A FIFPro év csapatának kihirdetésével kezdődött a díjátadó: a Casillas – Maicon, Piqué, Lúcio, Puyol – Iniesta, Xavi, Sneijder – C. Ronaldo, Villa, Messi tizenegy lett az év legjobbja. Hat spanyol, két brazil, egy-egy argentin, portugál és holland a csapatban – a vb-bronzérmes németek egy játékost sem adtak, de nem volt helye Diego Forlánnak, a vb legjobbjának, az Atlético Madriddal El-t és európai Szuperkupát nyert uruguayi klasszisnak sem.

Következett a FIFA Fair Play-díjának átadása: ezt a haiti U17-es női nemzeti csapat kapta, helytállásáért és bátorságáért az országot sújtó természeti katasztrófa után. Az év legjobb női edzőjének a német szövetségi kapitány, Silvia Neid bizonyult.

A FIFA Év edzője címre a világbajnok spanyol válogatott edzője, Vicente del Bosque, az Internazionaléval az olasz és európai színtéren taroló portugál José Mourinho, valamint a Barcelonát ismét spanyol bajnoki címre vezető Pep Guardiola volt a három "kiválasztott". Az úgy tűnik, előzetes fülest kapott La Gazzetta dello Sportnak igaza lett: a jelenleg a Real Madridnál edzősködő, az Interrel BL-t, Serie A-t és Olasz Kupát nyerő José Mourinho kapta meg a világ legjobb trénerének járó díjat – nehezen vitatható, hogy megérdemelten.

Az elnöki különdíjat a dél-afrikai Nobel-békedíjas főpap, Desmond Tutu kapta meg, a dél-afrikai nép nevében (és képviseletében).

A legszebb gólért járó Puskás-díjat a közönség szavazta meg: a tíz fantasztikus találat közül a török Hamit Altintop iszonyatos erejű, Kazahsztán elleni kapásgólja lett az első – a díjat a legyőzött kapus adta át. (Olvasóink szavazatai alapján Giovanni van Bronckhorst szintén hatalmas bombája lett az első, ez persze nem befolyásolt semmit).

 

SZAVAZÁS

Ön egyetért-e azzal, hogy Lionel Messi kapta a 2010-es FIFA-Aranylabdát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 2010-es év legjobb női játékosát Fatime Bajramaj (Németország), Marta (Brazília) és Birgit Prinz (Németország) közül választották ki: Marta Vieira da Silva, a Santos játékosa zsinórban ötödször nyerte el a legrangosabb egyéni díjat!

A végére maradt az Aranylabda átadása, a győztest a Barcelona vezetőedzője, Pep Guardiola hirdette ki: Lionel Messi, az argentin klasszis megvédte címét, és 2009 után megnyerte ismét a világ legjobbjának járó díjat! Legutóbb a holland Marco van Basten (1988, 1989) tudta megvédeni elsőségét.

Messi a szavazatok 22.65 százalékát kapta meg a zsűritől, Iniesta 17.36 százalékot, míg Xavi 16.48-at.

A szavazáson hagyományosan a France Football szakírói ítélték oda a díjat, de 2010-re megváltoztak a szabályok (miután az Aranylabdát egyesítették a FIFA Év Játékosa-elismeréssel): a válogatott csapatkapitányoknak, a szövetségi kapitányoknak és az újságíróknak egyharmad-egyharmad-egyharmad szavazati aránya volt. Érdekesség, hogy a szakírók szavazatai alapján a díjátadón a dobogóra fel sem fért holland Wesley Sneijder kapta volna a díjat! Sneijder a szakírók között Andrés Iniestát és Xavit előzte meg, a végső győztes Lionel Messi dobogóra sem került.

Messi a 2010-es FIFA-Aranylabdával (Fotó: Reuters)
Messi a 2010-es FIFA-Aranylabdával (Fotó: Reuters)

 AZ ARANYLABDA GYŐZTESEI
A szavazások végeredménye

1956: 1. Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), 2. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 3. Raymond Kopa (francia, Stade Reims), 4. PUSKÁS FERENC (BUDAPESTI HONVÉD)

1957: 1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Billy Wright (angol, Wolverhampton Wanderers), 3. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (BARCELONA)

1958: 1. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 2. Helmut Rahn (nyugatnémet, Rot-Weiss Essen), 3. Just Fontaine (francia, Stade Reims)

1959: 1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 3. John Charles (walesi, Juventus)

1960: 1. Luiz Suárez (spanyol, Barcelona), 2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID), 3. Uwe Seeler (nyugatnémet, Hamburg)

1961: 1. Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus), 2. Luis Suárez (spanyol, Real Madrid), 3. Johnny Haynes (angol, Fulham), ...5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1962: 1. Josef Masopust (csehszlovák, Dukla Praha), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Karl-Heinz Schnellinger (nyugatnémet, 1. FC Köln)

1963: 1. Lev Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva), 2. Gianni Rivera (olasz, Milan), 3. Jimmy Greaves (angol, Tottenham)

1964: 1. Denis Law (skót, Manchester United), 2. Luis Suárez (spanyol, Internazionale), 3. Amancio (spanyol, Real Madrid)

1965: 1. Eusébio (portugál, Benfica), 2. Giacinto Facchetti (olasz, Internazionale), 3. Luis Suárez (spanyol, Internazionale)

1966: 1. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)

1967: 1. ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Jimmy Johnstone (skót, Celtic)

1968: 1. George Best (északír, Manchester United), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Dragan Dzsajics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1969: 1. Gianni Rivera (olasz, Milan), 2. Luigi Riva (olasz, Cagliari), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1970: 1. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München), 2. Bobby Moore (angol, West Ham United), 3. Luigi Riva (olasz, Cagliari)

1971: 1. Johan Cruyff (holland, Ajax), 2. Sandro Mazzola (olasz, Internazionale), 3. George Best (északír, Manchester United)

1972: 1. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 2. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München) 3. Günter Netzer (nyugatnémet, Mönchengladbach)

1973: 1. Johan Cruyff (holland, Barcelona), 2. Dino Zoff (olasz, Juventus), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1974: 1. Johan Cruyff (holland, Barcelona), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Kazimierz Deyna (lengyel, Legia Warszawa)

1975: 1. Oleg Blohin (szovjet, Dinamo Kijev), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Johan Cruyff (holland, Barcelona)

1976: 1. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 2. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht), 3. Ivo Viktor (csehszlovák, Dukla Praha)

1977: 1. Allan Simonsen (dán, Mönchengladbach), 2. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 3. Michel Platini (francia, Nancy)

1978: 1. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 2. Hans Krankl (osztrák, Barcelona), 3. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht)

1979: 1. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 2. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 3. Ruud Krol (holland, Ajax)

1980: 1. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 2. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona), 3. Michel Platini (francia, Saint-Étienne)

1981: 1. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 2. Paul Breitner (nyugatnémet, Bayern München), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1982: 1. Paolo Rossi (olasz, Juventus), 2. Alain Giresse (francia, Bordeaux), 3. Zbigniew Boniek (lengyel, Juventus)

1983: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Kenny Dalglish (skót, Liverpool), 3. Allan Simonsen (dán, Vejle)

1984: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Jean Tigana (francia, Bordeaux), 3. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona)

1985: 1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1986: 1. Igor Belanov (szovjet, Dinamo Kijev), 2. Gary Lineker (angol, Barcelona), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1987: 1. Ruud Gullit (holland, Milan), 2. Paulo Futre (portugál, Atlético Madrid), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1988: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Ruud Gullit (holland, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1989: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Franco Baresi (olasz, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1990: 1. Lothar Matthäus (német, Internazionale), 2. Salvatore Schillaci (olasz, Juventus), 3. Andreas Brehme (német, Internazionale)

1991: 1. Jean-Pierre Papin (francia, Marseille), 2. Lothar Matthäus (német, Internazionale), Darko Pancsev (jugoszláv, Crvena zvezda), Dejan Szavicsevics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1992: 1. Marco van Basten (holland, Milan), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 3. Dennis Bergkamp (holland, Ajax)

1993: 1. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 2. Dennis Bergkamp (holland, Internazionale), 3. Eric Cantona (francia, Manchester United)

1994: 1. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 2. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 3. Paolo Maldini (olasz, Milan)

1995: 1. George Weah (libériai, Milan), 2. Jürgen Klinsmann (német, Bayern München), 3. Jari Litmanen (finn, Ajax)

1996: 1. Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund), 2. Ronaldo (brazil, Barcelona), 3. Alan Shearer (angol, Newcastle)

1997: 1. Ronaldo (brazil, Internazionale), 2. Predrag Mijatovics (jugoszláv, Real Madrid), 3. Zinedine Zidane (francia, Juventus)

1998: 1. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 2. Davor Suker (horvát, Real Madrid), 3. Ronaldo (brazil, Internazionale)

1999: 1. Rivaldo (brazil, Barcelona), 2. David Beckham (angol, Machester United), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2000: 1. Luís Figo (portugál, Real Madrid), 2. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2001: 1. Michael Owen (angol, Liverpool FC), 2. Raúl (spanyol. Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2002: 1. Ronaldo (brazil, Real Madrid), 2. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2003: 1. Pavel Nedved (cseh, Juventus), 2. Thierry Henry (francia, Arsenal), 3. Paolo Maldini (olasz, AC Milan)

2004: 1. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan), 2. Deco (portugál, FC Barcelona), 3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)

2005: 1. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona), 2. Frank Lampard (angol, Chelsea), 3. Steven Gerrard (angol, FC Liverpool)

2006: 1. Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid), 2. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), 3. Thierry Henry(francia, Arsenal)

2007: 1. Kaká (brazil, AC Milan), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 3. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

2008: 1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Fernando Torres (spanyol, Liverpool)

2009:1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United/Real Madrid), 3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)

2010: 1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:11

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

Utánpótlássport
2025.03.17. 19:26
Ezek is érdekelhetik