Mészöly „sameszéből” Brazília legyőzője – amikor Mezey György volt Európa legjobb kapitánya

Az MTK-tól elköszönve ismét feljebb került a ranglétrán Mezey György: a szövetségi kapitánynak kinevezett Mészöly Kálmán hívta maga mellé. Közös munkájuk megkoronázása volt, hogy a válogatott ott lehetett az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. „Bár homlokegyenesen ellentétes típusú emberek vagyunk, mégis mindig valahogy közel éreztem magamhoz Kálmánt. (…) Volt, aki Mészöly sameszának nevezett – mégis úgy érzem, helyesen döntöttem. Csodálatos két évet töltöttünk együtt, szép sikereket értünk el, bár akkor sem ment minden simán” – írta a könyvében.

Hogy mennyire nem, arra példa, ami a norvégok elleni, kijutást jelentő selejtező (4–1) után történt. A Liszt Ferenc téri Kékfrankos étteremben volt a bankett, ám mire Mezey odaért, már nem jutott be az ajtón, annyi „barátja” lett hirtelen a válogatottnak, sok-sok úgymond „nagy tekintélyű” ember igyekezett felkapaszkodni a hajóra. Az edző – mit tehetett mást – taxiba vágta magát és hazament.

A világbajnokságon csoportharmadikként zárt a válogatott, kiesett, 14. lett a 24 között, s máris jött az okoskodás, hogy Mészöly és Mezey rosszul cserélt, meg ugyebár eleve az összeállítás. Jól látta utólag, hogy „bárcsak az lett volna a legnagyobb gondja a magyar futballnak 1978 és 1986 között, hogy a szövetségi kapitányok a vb-ken rosszul cseréltek!”

Mészöly 1983 júniusában lemondott, magától értetődő volt, hogy Mezey követi. Nem bólintott rá azonnal az ajánlatra, négyhetes tárgyalás előzte meg a kinevezését. Tudta, ez az az ajánlat, amelyet egy edző egyszerűen nem utasíthat vissza, ugyanakkor ott a nagy ellentmondás. A kapitány kifelé „az ország első szakembere, posztját misztikum övezi, míg »lehetőségei« formálissá váltak”, nem utolsósorban azért is, mert „a kapitányi poszt nem más, mint a labdarúgás körül felgyülemlett indulatok levezető szelepe” – volt és lesz. Arról nem beszélve, hogy akkoriban „a labdarúgás kis bocskoros nemesei szilárdul megvetették lábukat a vezetésben”. Plasztikus megfogalmazás, hiszen a bocskoros (vagy hétszilvafás) nemeseknek csak a címerük volt valódi, életformájuk, viselkedésük nélkülözte a rangot, a méltóságot. Hétköznapian: nem feltétlenül igaz, hogy akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.

Mezey György 1983. szeptember 9-én a Népstadionban, az NSZK ellen ült először a válogatott kispadján, az 1–1 remek eredmény volt. Főként úgy, hogy Nyilasi Tibor fejesével mi vezettünk (43. perc), Rudi Völler egyenlített (67. perc). Nem csupán a Népsport („Végre több volt az öröm, mint a bosszankodás. Csak így tovább!”), hanem Jupp Derwall, a nyugatnémet szövetségi kapitány is dicsérte a csapatot: „Őszintén meglepett a magyar válogatott energikus, nagyszerű játéka. Gratulálok!”

Ez a mérkőzés azért is fontos, mert akkor lett végleges a stábja. Edzőként Tajti József és Egervári Sándor segítette, Egervári egyúttal a technikai vezető is volt. Dr. Mohácsi János lett az orvos, Sándor Imre a gyúró. A szövetségben az egykori klasszis, akkor főtitkár Páncsics Miklósra számíthatott leginkább.

A Népsport karácsonyi számában olvasói kérdés Nagymarosról: „Ha például nem jutunk tovább a vb-selejtezőkön, netalán nem nyerünk mérkőzést, kéri a felmentését?” Mezey válasza határozott: „Azt hiszem, abban az esetben már nem is kell kérni!”

Hát igen, jött 1984, kezdődtek az 1986-os mexikói világbajnokság selejtezői. A kapitány nem álmodozott, maradt a földön, hiszen egy tatai tanácskozáson „kijelentette: az elmúlt három esztendőben visszaesett a játékosok felkészültségi szintje, s jelenleg az európai átlagot sem éri el!”.

A spanyol szövetség jelentkezett, s kérdezte, játszanánk-e velük 1984. január 19-én barátságos mérkőzést. Mezey akarta, a vezetőség végül igent mondott, azzal, hogy „Ő akarta...” A spanyolok ráadásul az egy hét ott-tartózkodás teljes költségét állták. De hol? Hosszas keresgélés után vették fel a kapcsolatot Östreicher Emillel, aki remek menedzser volt, népszerű Spanyolországban, ám itthon feketelistás – a legendás Bp. Honvéd 1957-es dél-amerikai túrája miatt (is). A lényeg, hogy hozzáértése nagy segítség volt a csapatnak.

A benidormi felkészülés remekül sikerült, a válogatott 1–0-ra nyert Cádizban Garaba Imre 35 méterről lőtt góljával. „A csapatot ez a győzelem nagyon összehozta. Ettől kezdve éreztem, kialakult az a közösség, amely nélkül elképzelhetetlen a vb-selejtezők sikeres megvívása” – így Mezey, hogy aztán vesztegetési ügy szóljon közbe – először, de nem utoljára. A kapitány azt mondta, vagy mindenki ellen fellépnek, vagy nem csinálnak semmit, végül a nagy fegyelmezés jóvoltából Kovács Attila kapusról le kellett mondania, Nagy Antal és Varga József viszont bírósági elmarasztalás és súlyos pénzbüntetés árán visszatérhetett.

A világbajnoki selejtezőkről (1984–1985) már rengeteg írás született, itt legyen elég távirati stílusban, némi kapitányi értékeléssel.

Magyarország–Ausztria 3–1: „Óriási akarattal megfordítottuk a félidőben vesztésre álló mérkőzést.” Hollandia–Magyarország 1–2: „Soha ilyen pontosan nem tudtuk, mit is akarunk játszani, mint ez előtt a mérkőzés előtt.” Ciprus–Magyarország 1–2: „Nem tudok én itt taktikát adni, nem is kell. (...) Ki kell jutnunk Mexikóba, és ahhoz itt nyerni kell.” Magyarország–Ciprus 2–0: „A kiszenvedett győzelmek a legértékesebbek!” Ausztria–Magyarország 0–3: „Ez az a pillanat, amikor mindaz, amit mondok, nem közhely. Köszönöm azoknak, akik eljuttattak minket ide.” Magyarország–Hollandia 0–1: „Ha valaki járt egyetemre, az tudja, hogy a vizsgaidőszakban milyen feszülten készül a diák a felelésre. Amikor aztán túljut a legnehezebb vizsgán, egyszerre úgy érzi, hogy most már minden rendben van. Aztán mégiscsak kijön az idegi fáradtság, és talán a legkönnyebb feleletnél elbukik. Így voltunk mi is.”

Az azért ide tartozik, hogy 1985-ben Mezey lett Európa legjobb szövetségi kapitánya, s a válogatott is a rangsor élén végzett. Meg az is, hogy a bécsi diadal után a magyar vezetők az osztrákok bankettjére mentek el, az itthoni, hollandoktól elszenvedett vereség után pedig Buda István államtitkár „azt ecsetelte, hogy jó volt, szép volt, de azért azt vegyük tudomásul, hogy most elrontottuk osztrák barátaink örömét”. Ha ugyanis pontot szerzünk, ők játszhattak volna pótselejtezőt Belgiummal.

Aztán megnyugodtak a kedélyek. Sőt. Egyre bizakodóbb lett mindenki. Főként azután, amikor már a világbajnokság évében (1986) a Népstadionban 3–0-ra nyert a csapat Brazília ellen. A fellegekben járt az ország, miközben Mezey György a lefújás után azonnal így nyilatkozott a rádióban Novotny Zoltánnak: „Ma még örüljünk, de holnap már felejtsük el és kezdjünk el készülni, mert ebből a győzelemből semmilyen következtetést nem lehet levonni”.

Senki sem hallotta meg, minden iparág igyekezett hasznot húzni a sikerből, gyufacímke, borotvahab (Mezey portréval), poszterek és persze a tervezett Koltay Gábor-film, amelynek forgatását végül sikerült megakadályoznia Mezeynek. Páncsics Miklósnak írt tiltakozó levelének utolsó mondata: „Szövetségi kapitányi posztomat ezért, így ellátni tovább nem tudom.” Ne feledjük, hogy akkoriban a marketing, de főleg a marketingtűrés gyerekcipőben sem járt – mezítlábasként igyekeztek hasznot húzni a sikerből.

A kapitány nem volt optimista: „Egyre nőtt bennem a gyanú: európai csapatnak lehetetlenség minden igényt kielégítően felkészülni Mexikóra. Na, meg éppen nekünk, magyaroknak! Köztudott, hogy a mi bajnokságunkon nevelődött, komoly erőfeszítésre nem késztetett játékosainkat már az is megzavarja, ha nem úgy fúj a szél, vagy nem abban a dresszben játszanak, mint amit megszoktak. Mit várhatunk akkor Mexikóban?”

(A következő részben: De hol a jelentés, elvtársak?)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 2-i lapszámában jelent meg.)