Öt év Juventus után a Manchester Cityre váltott az UEFA magyar „sajtótisztje”

Van olyan honfitársunk, aki bejáratos a világ legjobb futballcsapatainak öltözőibe és szupersztárokkal dolgozik a sajtótájékoztatókon. Hogy mégis keveset hallunk róla, annak főleg az az oka, hogy bár a médiában dolgozik, sokkal inkább a háttér, a kommunikációs rendszerek működése és működtetése érdekli, semmint a közvetlen médiaszereplés. A Magyar Labdarúgó-szövetség képviseletében is inkább kollégái – Sipos Jenő szóvivő vagy Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke – szerepelnek a tűzvonalban, a kommunikációs osztály vezetője azonban jó ideje Dinnyés Márton, aki még a levelei végére sem ír titulust az aláírása mellé, egy minden tevékenységét a nyilvános viták kereszttüzében végző szervezet médiafőnökeként is próbál a háttérben maradni. De hogyan lesz valakiből az UEFA media officere (szó szerint sajtótiszt, sajtós hivatalnok), helyszíni sajtófőnöke? – kérdeztük Dinnyés Mártontól, hozzátéve, hogy gyerekként inkább focistakarrierről álmodik az ember.

„Gyerekfejjel azon törtem a fejem, hogyan lehet kijátszani a szabályokat. Ez most segít, hogy empatikusabban, de határozottan kezeljem a turpisságokat. Ugyanakkor a magyar foci akkor is megvolt az életemben. Éppen most találtam meg a hatodikos rajzdogámat, a képeken a kispesti játékosok ünneplik, hogy a labda a pipába csapódik. Két perspektívából ábrázolva.”

Dinnyés bölcsész egyetemistaként, gyakornokként került az MLSZ-be a szervezet 2001-es centenáriumi ünnepségei idején, s gyakorlatilag azóta szolgálja a szövetséget, amelyben a körülmények alaposan megváltoztak ebben a tizennyolc évben.

„Az emberek hozzászoktak a propagandához, a marketingszöveghez, az önfényezéshez, ezért nagyon nehéz a saját szervezetem munkájáról másoknak hitelesen beszélni – mondja. – Úgy, hogy ne legyintsenek: még jó, hogy ezt mondja, hiszen ott dolgozik… Pedig nincs mese, itt hatalmas változás ment végbe. Az elmúlt tíz évben a labdarúgásunk minden olyan feltétele adottá vált, amely korábban hiányzott, elavult vagy megszűnt. Meg kell érteni, a 2020-as Eb nem az út vége, hanem olyan korszak kezdete, amikorra a magyar futball bizonyos területeken ledolgozta a lemaradását. Amikor idejöttem az MLSZ-be, a magyar labdarúgás eseményein olyan volt részt venni, mint az öregedő Depeche Mode koncertjén dülöngélni. Az ember érezte, hogy ez valami vagány és jó dolog lehetett harminc évvel ezelőtt, de mostanra egy furcsa szubkulturális hóbort a romos Petőfi-csarnokban.”

Dinnyés Márton szerint ezzel együtt már a Csányi Sándor előtti időszakban is voltak jó kezdeményezések, és úgy véli, az MLSZ-ben mindig is dolgoztak jó és hozzáértő szakemberek, ám csak pillanatnyi, rövid távú eredményeket értek el.

„Viszont 2010 óta bebizonyosodott, hogy állami támogatással, jól szervezett, stratégiában gondolkodó, átfogó, közgazdászfejjel irányított futballfejlesztéssel – aki ismeri az MLSZ főtitkárát, Vági Mártont, érti, miről beszélek –, gyorsan rendbe lehet tenni a hátországot, az infrastruktúrát, a szabályozást.”

Ami nincs rendben a labdarúgásunkban, szerinte az a tisztességesen elvégzett, nagy mennyiségű munka.

„Talán nemcsak a futballban van ez így, hanem máshol is. Lehet, hogy ehhez generációváltás is kell. Olyan edzők, mint Marco Rossi vagy Gera Zoltán, azok helyett, akik keveset tanultak a külföldi jó példákból.”

És el is érkeztünk a nemzetközi összehasonlításhoz, a külföldi tapasztalathoz, amelyet Dinnyés Márton már egy évtizede gyűjt a Bajnokok Ligája-, Eb- vagy legújabban Nemzetek Ligája-mérkőzéseken. A nyáron ugyanis Portóban ő volt az új UEFA csúcsesemény, a Nemzetek Ligája meccseinek helyszíni sajtófőnöke, a Portugália–Svájc elődöntő után az ő feladata volt, hogy átadja a mérkőzés legjobbjának járó trófeát Cristiano Ronaldónak, s néhány nap múlva elmondhatta, hogy immár dolgozott BL-, El, Eb- és NL-döntőn, valamint európai Szuperkupa-mérkőzésen is. A kezdetekkor, tíz évvel ezelőtt azonban éppen az itthon gyűjtött tapasztalat jelentette az előnyt.

„Amikor az UEFA 2009-ben felkért, legyek media officer, azt emelte ki, hogy a legnagyobbra a hétéves szakmai gyakorlatomat tartja. Aggódtam, hogy megállom-e a helyem svájciak, németek, franciák között, és mára tudom, elsősorban a tapasztalatom, U17-es, futsal- meg női meccseken végzett korábbi sok munkám miatt vettem viszonylag könnyen az akadályokat. Meg azért, mert kelet-európaiként értem a szabályokat, de éber vagyok, és nem veszem természetesnek, hogy mindenki be is tartja őket. Huszonegy éves koromban kezdtem az MLSZ-ben, az a kilenc év gyakorlat addigra már hatalmas kincs volt. Sokat nem látom a családomat, meg a barátaimat sem, nem tudtam elmenni érettségi találkozókra. A feleségemet és születése óta a lányomat próbálom ezért kárpótolni – mármint ha az annak számít, hogy ma már igyekszem többet velük lenni.”

Az első BL-meccse media officerként a Debrecen–Liverpool volt.

„A most kispesti N'Gog egyetlen gólja döntött” – emlékszik. Büszke rá, hogy dolgozhatott magyar csapattal, és szeretne újra hazai klubokat látni a BL-ben. Miután egyébként Dinnyést az UEFA az MLSZ-től „veszi kölcsön” a nemzetközi munkákra, előfordulhat, hogy ütköznek a feladatok, s bár megesett, hogy a magyar U20-as válogatott új-zélandi vb-je miatt BL-döntőt kellett kihagynia, örülne, ha a magyar sikerek minél gyakrabban lehetetlenítenék el a külföldi szerepvállalását. Ilyen eset volt a 2016-os Európa-bajnokság is, amelyen Dinnyés Márton végre a magyar csapat mellett, s nem külföldi együttes mellé beosztva dolgozhatott. De vissza az út elejére!

„Egy másik magyar vonatkozású helyszín, a Kolozsvár volt a következő állomás, ahol az akkori CFR szinte minden évben BL- vagy El-csoportkörben szerepelt. A legnagyobb élményt az jelentette, hogy megismerkedtem a helyi magyar újságírókkal, és velük töltöttem az ilyenkor nem túl sok szabadidőmet, megismertem a várost.” Utána az új bukaresti nemzeti stadionba – az Otelul Galati hazai meccseire –, majd pedig Moszkvába, a Szpartakhoz osztotta be az UEFA, de közben dolgozott a bukaresti El-döntőn, Prágában a 2013-as Bayern München–Chelsea Szuperkupa-meccsen, amelyen Pep Guardiolával és José Mourinhóval kerülhetett munkakapcsolatba, és ott volt a spanyolok mellé beosztott UEFA-sajtósként a 2012-es kijevi Eb-döntőben is.

„Az igazi nagy lépés ezután következett a karrieremben, mert 2013-ban engem jelölt ki az UEFA a Juventus media officerének. Öt évig dolgoztam a csapat hazai BL-meccsein Torinóban, és a korszakot jellemzi, hogy a Juve ezalatt egy mérkőzését veszítette csak el, számomra az utolsót. Kétszer jutott BL-döntőbe a gárda, szóval sűrű és tartalmas időszak volt Antonio Conte és Massimiliano Allegri mellett. Nagyon sokat tanultam. Megerősítem, a Juve igazi nagy klub, annak minden sajátosságával. A klubmúzeumban megörökített nagy egyéniségek és sikerek között egyébként magyar vonatkozásokra is bukkanhat az ember: a kispadon elhunyt sikeredző Károly Jenőtől a gólkirály Hirzer Ferencig több honfitársunkra is tisztelettel emlékeznek. Korábban nem voltam igazán az olasz futball rajongója, de Torinóban az lettem, és letettem az olasz nyelvvizsgát is.”

Az UEFA közben felkérte, hogy dolgozzon a szervezet médiabizottságában is, amelyben a tagságát az idén hosszabbították meg, míg média officerként a Juventus után tavaly került az angol bajnok Manchester Cityhez, amellyel október elsején a Dinamo Zagreb elleni hazai mérkőzéssel már a második idényét kezdi el. Ezzel régi álma vált valóra: a futball őshazájában dolgozni.

„A City szenzációs klub, egyáltalán nem olyan közelről, amilyennek távolról gondolják. Miközben a BL-trófeáért száll harcba, megvan a bensőséges, helyi klubhangulat is. Komolyan veszik a közösségépítést, a női labdarúgást. Helyi zenekarok játszanak a meccsek előtt, igazi angol pie-t szolgálnak fel szünetben. Mindent elmond, hogy amikor odakerültem, a pályagondnokkal – egyébként ez talán a legstresszesebb állás – Fülöp Marciról is megemlékeztünk, aki játszott néhány meccset kölcsönben a klub színeiben…”

Bár számos nagy csapat öltözőjében megfordult, sajtótájékoztatóra kísérte a legismertebb edzőket, játékosokat, mégsem a BL-meccsekre a legbüszkébb.

„Hanem arra, hogy a vezetőségünk támogatta a részben nemzetközi minták alapján elindított helyszíni menedzserprojektemet, és ennek eredményeként minden hazai tévés meccsen ott vannak a fiatal MLSZ-kollégák, és segítik a klubok és a televízió együttműködését, például azt, hogy pontosan kezdődjön a meccs. Elsőre elég unalmas sztori, pedig a lényeg, hogy közben a csapatok is megszokják a rendet, a fiatal szakemberek pedig felbecsülhetetlenül fontos helyszíni gyakorlatot szereznek, amit semmilyen diploma vagy workshop nem pótolhat.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 14-i lapszámában jelent meg.)