PSG: hiába várták Neymart az első edzésre, következménye lesz

Vágólapra másolva!
2019.07.08. 21:13
null
Neymar vasárnap még a Maracanában tombolt, nem volt nehéz kiszúrni az öltönyös előkelőségek között (Fotó: AFP)
Neymar nem jelent meg hétfőn a Paris Saint-Germain első edzésén, ezért a labdarúgóklub vezetői közölték, „megteszik a megfelelő lépéseket”.

 

A közlemény szerint a brazil csatárnak hétfőn kellett volna visszatérnie klubjához, de a megállapodás ellenére hiába várták, és távolmaradására nem kért engedélyt.

„A klub sajnálattal veszi tudomásul a helyzetet, és megteszi a megfelelő lépéseket” – írták honlapjukon.

Neymar honfitársa, Leonardo, a PSG sportigazgatója úgy nyilatkozott, a klub intézményét mindenkinek tiszteletben kell tartania, legyen az Neymar, vagy például Cristiano Ronaldo. A katari tulajdonos, Nasszer al-Kelaifi még keményebben fogalmazott, kijelentette, a játékosoknak többet kell tenniük, többet kell dolgozniuk, mint eddig, mert nem szórakozásból vannak a csapatban. Aki pedig ezzel nem ért egyet, az előtt nyitva állnak az ajtók, nyugodtan távozhat. Hozzátette, nem akar többé sztárallűrökkel megáldott futballistákat a klubnál.

A közleményre reagálva Neymar édesapja Rio de Janeiróban azt nyilatkozta a Fox Sports televíziónak: a PSG-nél jól tudták, hogy a fia nem lesz ott a nyári felkészülés első napján. Elmondása szerint a csatár a Neymar Intézet elnevezésű jótékonysági szervezet vezetőjeként tevékenykedik ezekben a napokban, a programja egy évre ismert és tervezett, elhalasztani nem lehetett. Hozzátette, a francia fővárosba jövő hétfőn tér vissza.

Neymar bokaszalag-szakadás miatt nem lépett pályára a vasárnap véget érő Copa Américán, amelyet hazája válogatottja házigazdaként megnyert.

A Twitteren közben többen is felhívták a PSG vezetőinek figyelmét, nézniük kellett volna a Copa vasárnap esti döntőjét, és akkor nem lepődtek volna meg Neymar távolmaradásán, a brazil ugyanis a helyszínen szurkolt honfitársainak, ami a tv-közvetítésbe is többször bekerült – igaz, a felvételeken nem is tűnt már sérültnek.



Az elmúlt hetekben egyre erősödtek azok a médiaértesülések, miszerint a 222 millió eurós vételárával világcsúcstartó futballista idén nyáron visszatér korábbi csapatához, az FC Barcelonához. A katalán klub elnöke, Josep Maria Bartomeu a múlt héten azt nyilatkozta, Neymar el akarja hagyni a francia fővárost, hogy visszatérjen Spanyolországba, de a PSG vonakodik eladni.

Nem Neymar az egyetlen brazil, aki az elmúlt napokban nem kezdte meg csapatával a felkészülést. Felipe távolmaradásáról Kisvárdán tudnának meséli. De az Újpest sem járt sokkal jobban az elefántcsontparti Lacina Traoréval.

Legfrissebb hírek

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
12 órája

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik