Ukrajna: visszavonul a Bayernnel BL-t nyerő védő

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 20:34
Bejelentette visszavonulását Anatolij Timoscsuk, az ukrán labdarúgó-válogatott rekordere.

„Nem keresek már új klubot, befejeztem a futballt” – nyilatkozta pénteken a 37 éves játékos. Timoscsuk már megszerezte az edzői képesítést, vannak is ajánlatai, de úgy fogalmazott, egy
ideig még trénerként sem vállal munkát.
ideig még trénerként sem vállal munkát.

A védekező középpályásként, illetve középhátvédként szereplő futballista rekordot jelentő 144 alkalommal lépett pályára az ukrán válogatottban, amelynek 2012-től tavalyig csapatkapitánya volt. Játszott a 2006-os németországi világbajnokságon, valamint a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű, illetve a tavaly nyári franciaországi Európa-bajnokságon is.

Az 1995-ben kezdődött profi karrierje során játszott a Voliny Lucsk, a Sahtar Doneck, valamint az orosz Zenit és a német Bayern München csapatában, utolsó klubja pedig a kazah Kajrat Almati volt.

Hazájában három, Oroszországban és Németországban két-két alkalommal lett bajnok, ezen kívül a Zenittel 2008-ban UEFA-kupát, a Bayern Münchennel pedig 2013-ban Bajnokok Ligáját nyert.

 

Legfrissebb hírek

Haratint bejelentette új csapata, nem sorozzák be a hadseregbe

Minden más foci
2025.01.18. 10:35

Letartóztatták a Ferencváros négyszeres bajnokát, besorozhatják a hadseregbe

Minden más foci
2024.12.16. 13:42

Könnyű győzelemmel hangolt az Eb-re a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.11.24. 19:31

Az osztályozó elérésétől sem lett közkedvelt Szerhij Rebrov

Minden más foci
2024.11.21. 09:09

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Szomorú ukrajnai pályakörkép – FOTÓGALÉRIA

Képes Sport
2024.11.06. 10:36

Albánia visszavágott a grúzoknak a szeptemberi zakóért, őrült végjátékban gyűrték le Izlandot a törökök

Minden más foci
2024.10.14. 23:00

Izland három perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát Wales ellen, Chory duplájával nyertek a csehek

Minden más foci
2024.10.11. 23:02
Ezek is érdekelhetik