Videó: bajnok lett a Chapecoense, őrült körülmények közt

K. D.K. D.
2021.01.30. 16:21
Ha valaki nem követi a brazil futball hétköznapjait, akkor is garantáltan emlékszik a Chapecoense csapatára. A brazil alakulat 2016-ban 19 labdarúgóját veszítette el egy repülőgép-szerencsétlenségben. Most pedig megnyerte a másodosztályt. Ráadásul nem is akárhogy…

Elképesztően nehéz éveken van túl az élvonalból kieső Chapecoense, amely az öt évvel ezelőtti tragédia óta lassan, de biztosan kezdi újjáépíteni csapatát.

Most pedig végre egy kis örömre is volt okuk. Sőt, nem is olyan kis örömre…

A helyzet a következő volt a brazil másodosztályban: a Chapecoensének mindenképpen nyernie kellett az utolsó fordulóban a Confianca együttese ellen, és legalább kétgólos különbséggel kellett begyűjteniük a három pontot, hogy megelőzzék a tabellán az azonos ponttal és gólkülönbséggel álló América Minirót.

Egészen a 96. percig azonban úgy tűnt, nem fog összejönni a hőn áhított bajnoki cím, ugyanis csak egy góllal vezetett a Chape. Ekkor viszont kapott egy büntetőt a csapat, a labda mögé pedig Anselmo Ramón állt.

Mutatjuk, mi történt ezután…


A tökéletes, higgadt panenkázó mozdulat a 99. percben bajnoki elsőséget jelentett a Chapecoensének.

A trófeát pedig nem más emelhette a magasba, mint a repülőgép-szerencsétlenség túlélője, Alan Ruschel.

A tragédia túlélője, Alan Ruschel a trófeával (Fotó: Twitter)
A tragédia túlélője, Alan Ruschel a trófeával (Fotó: Twitter)
Legfrissebb hírek

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
18 órája

Neymar kihagyhatja a brazilok első meccsét

Foci vb 2026
Tegnap, 16:49

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21

Désiré Doué: Ez őrület, őrület!

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:39

Havertz nagy gólját Dembélé büntetővel egyenlítette ki – videók a BL-döntőből

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 19:39

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18
Ezek is érdekelhetik