Bundesliga: a Leipzig még nem tárgyalt Gulácsival a szerződéséről – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 11:44
null
Gulácsi Péter a Bundesliga egyik legjobb kapusa (Fotó: AFP)
Német lapértesülés szerint az RB Leipzig egyelőre nem egyeztetett Gulácsi Péterrel, a lipcsei klub magyar válogatott kapusával a szerződéséről, amely alapján egy záradék miatt a futballista a nyáron 12.5 millió euróért távozhat.

 

A helyi sajtó februárban Gulácsi Pétert szóba hozta a Borussia Dortmunddal és az olasz Serie A-ban listavezető Internazionaléval. Állítólag Gulácsi 2023-ig szóló megállapodásában van egy kivásárlási záradék, amelynek értelmében a 30 esztendős kapus idény nyáron 12.5 millió euróért cserébe távozhat.

A sport.de a Bild értesülésére hivatkozva azt írta, a Leipzig illetékesei még nem tárgyaltak a magyar válogatott alapemberével arról, hogy a szerződését módosítsák a kivásárlási záradék miatt.

Eközben a Dortmundban Roman Bürki január közepe óta nem lépett pályára tétmérkőzésen. Állítólag a szakmai stáb megelégelte a svájci kapus hibáit, ezért mostanában honfitársa, a 33 éves Marvin Hitz-cel kezdődik a BVB összeállítása. Ez pedig felerősíti a Gulácsival és a Dortmunddal kapcsolatos pletykákat.

Török sajtóhír szerint a Leipzig Ugurcan Cakirral, a Trabzonspor válogatott kapusával pótolhatja Gulácsit, ha a magyar játékos távozik. A Bild szerint azonban Cakirért 15 milliót kér a klubja, ami idén nyáron nem biztos, hogy belefér a lipcsei költségvetésbe.

Gulácsi Péter 2015 nyarán a Red Bull Salzburgtól igazolt a Lipcséhez. A mostani idényben 37 tétmérkőzésen lépett pályára, ebből 17 találkozón nem kapott gólt.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
6 órája

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
12 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
12 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
15 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16
Ezek is érdekelhetik