Mia san mia – 120 éve alapították meg a Bayern Münchent

A Bayern már 1910-ben játékost adott a Nationalelfnek: Max „Gaberl” Gablonsky gyorsaságára bátran építhetett a csapat, nem véletlen, hogy a német 4x100-as váltóval a stockholmi olimpia atlétikai versenyeit is megjárta a csatár.

Az első bajnoki címet 1932-ben Dombi Richárd irányításával nyerte meg a klub. Az edzőt 1888. február 27-én (azaz napra 12 évvel a Bayern születése előtt) Bécsben a Monarchia állampolgáraként Richard Kohn (alkalmankénti átírásban: Cohn) néven anyakönyvezték, és valójában inkább osztrák volt, hiszen mind a hat válogatott mérkőzését osztrák színekben játszotta (ebből négyet Magyarország ellen). A zsidó polgári hátterű Dombi önmagát következetesen magyarnak mondta, miután 1910-től Magyarországon teljesített katonai szolgálatot, és amikor a Wiener AC és az Austria Wien után az MTK-hoz szerződött (1914 és 1917 között játszott fedezetként a Hungária néven futó együttesben) felvette a Dombi (a sajtóban sokszor Domby) nevet. Münchenbe a legendás elnök, Kurt Landauer hívta meg 1931-ben, és a Kohn néven dolgozó, de angolosan Little Dombinak becézett tréner meg sem állt a bajorokkal a bajnoki aranyig. A náci térhódítás azonban Kohn-Dombit már az FC Barcelona élén, Landauert pedig Svájcban találta, és a zsidó hátterű FC Bayernre is szomorú idők vártak. A Harmadik Birodalom az 1860 Münchent preferálta, a Bayernnek 1943-ra már NSDAP-tag elnöke lett (Josef Sauter), de a klub így is csak a regionális ligákban tengődött.

Az igazi újjászületésre ugyanis még sokat kellett várni. A Bayern 1957-ben (december 29-én!) megnyerte a Német Kupát – „természetesen” egy magyar, a kámoni (ma Szombathely) születésű kapus, Fazekas Árpád vezérletével. Fazekas '56-ban döntött úgy, hogy a szabad világot választja, 1957 októbe­rében rögtön egy kivédett büntetővel mutatkozott be a Bayern gólvonalán, 2018-ban 88 évesen hunyt el, Münchenben óriási becsben tartják az emlékét. Akárcsak az ugyancsak emigráns Csernai Pálét, aki az ellentmondásos megítélésű Aranycsapat-centerhalfot, Lóránt Gyulát váltotta a Bayern kispadján. Előbb német bajnoki címig, majd 1982-ben a BEK-döntőig vitte az akkoriban nem a legfényesebb éveit élő csapatot, és hiába költözött a rendszerváltozás után haza, az 2013-as haláláig minden Bayern-meccsen ott várta Münchenben a két tiszteletjegy.

Az első kupagyőzelmet még nem Bayern-játékosként ünnepelhette Sepp Maier, Franz Beckenbauer és Gerd Müller, a világfutball három későbbi ikonikus figurája, az előbbi kettő 1959-ben, a Nemzet Bombázója 1964-ben lett a klub labdarúgója. Különösebb szakmai tudás sem kellett ahhoz, hogy a macskaügyességű kapus, a tanári karmester és a bajor gólgép köré klasszis csapat épüljön, amely már 1967-ben megnyerte a KEK-et, 1974-től pedig sorozatban háromszor a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A müncheni nyári játékokra felhúzott impozáns Olimpiai Stadionban 2005 nyaráig volt albérlő a klub, azóta az Allianz Arena az otthona, amely ma már a tulajdona is – a színváltós külső homlokzat pirosban fénylik, ha a Bayern, fehérben, ha éppen a német válogatott játszik benne. (És minden bayernes legnagyobb szívfájdalma, hogy a 2012-es hazai rendezésű BL-döntő, a Finale Dahoam máig megmagyarázhatatlanul a Chelsea sikerével zárult...)

Az 1972-es Európa- és az 1974-es világbajnokságot megnyerő National­elfben Beckenbauerékon kívül már Paul Breitner, Hans-Georg Schwarzenbeck és a későbbi elnök, Uli Hoeness is alapember volt, de általánosságban is igaz, hogy jó német válogatott azóta is elképzelhetetlen erős müncheni különítmény nélkül. A nyolcvanas években a kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rummenigge, a kilencvenesekben Lothar Matthäus garantálta a világszínvonalat, később – a teljesség igénye nélkül – Jürgen Klinsmann, Oliver Kahn, Stefan Effenberg, Mario Basler, Michael Ballack, Bastian Schweinsteiger, Philipp Lahm, Thomas Müller és Manuel Neuer hordozta magában a Bayern-gént. Még akkor is, ha a bulvármédiának is állandó témát adó, emiatt FC Hollywoodnak is gúnyolt münchenieket gyakran éri a nem megalapozatlan vád, hogy ha kell, gond nélkül lerabolják a Bundesligát, ahogyan mind a mai napig teszik.

Légiósaik is rendre a legmagasabb nívót hozták el Bajorországba, közülük csak világbajnokból és vb-döntősből vagy tucatnyi volt, Jorginhótól Lizarazun, Lúción, Luca Tonin és Van Bommelen át Ribéryig, Robbenig, Xabi Alonsóig, Javi Martínezig vagy a mai négytagú francia kontingensig. De a Marseille aranylabdása, Jean-Pierre Papin is nagy kedvenc volt az Isar partján, ahol Kuffour, Zé Roberto, Alaba vagy Lewandowski miatt sem kell szégyenkezniük a Bayern híveinek.

Akiknek a Fradi legendás három „E”-je (Erkölcs, Erő, Egyetértés) helyett három „A” jutott – viszont az Adidas, az Allianz és az Audi olyan betonbiztos pénzügyi hátteret garantál a német futballtörvények miatt ma is ötven százalék felett tagi tulajdonban lévő egyesületnek, hogy immár sorozatban majdnem három évtizede nyereséggel zárja az aktuális pénzügyi esztendőt. Az UEFA FFP-jét (financial fair play) szinte a Bayernnek találták ki, amit még úgy sem túlzás kijelenteni, hogy a példás gazdálkodás ellenére Uli Hoeness elnök azért majdnem két évet, összesen 637 napot töltött börtönben, majd házi őrizetben hétrendbeli adócsalás miatt, miután 2013-ban az illetékes hatóságnál feljelentette önmagát...

A klub ettől még büszkén viseli címerében Bajorország kék-fehér pepita rombuszait, az öltözőjében kötelező a német nyelv (úgy, ahogy még az olasz tréner, Giovanni Trapattoni is megtanulgatta...), mint ahogyan a részvétel és a hagyományos bajor népviselet, a bizarr bőrnadrág is az Oktoberfesten. A német futball négy világbajnoki aranyérméből összesen tizenkilenc Bayern-játékos vette ki a részét. 1954-ben még csak a védő Hans Bauer képviselte az akkori bajor kiscsapatot, 1974-ben és 2014-ben is heten voltak, az 1990-es együttesben pedig a négy müncheni mellett az olasz Internazionale Matthäus, Brehme, Klinsmann triója is előtte vagy utána a Bayern alkalmazottja volt. Az 1986-os világbajnokság óta egyedül a 2000-es Eb-re futott ki úgy a német válogatott, hogy olyan játékos volt a csapatkapitánya, aki sohasem játszott a Bayernben. Oliver Bierhoff nem is hozott szerencsét, a csoportkörben búcsúzott a csapat.

A világfutball legnagyobbjai között öt BEK-, illetve BL-győzelemmel (először 1974-ben, legutóbb 2013-ban kerültek trónra a müncheniek), továbbá a Gerd Müller, Beckenbauer és Rummenigge összesen öt Aranylabdájával igencsak magas polcon ülő Bayernt sokan utálják, még többen imádják, világszerte 4433 a szurkolói klubok száma, mintegy 400 ezer regisztrált taggal. És semmi sem utal arra, hogy a jövőben egy kicsit is csökkenne a világ labdarúgásának tendenciáira a pályán és azon kívül is mindig figyelő, a most futó idényben is a tűzben három vasat tartó müncheniek vonzereje.

Mia san mia – mondja a büszke bajor, azaz: vagyunk, akik vagyunk. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak vannak, lesznek is.