Német Kupa: Münchenben a 11-esek hoztak döntést

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 23:33
null
Az 1860 München egy osztállyal magasabban sorolt ellenfelet ejtett ki a kupából (Fotó: AFP)
A Dynamo Dresden a Paderbornt, az 1860 München a Darmstadtot búcsúztatta a Német Kupa főtáblájának első fordulójában. Utóbbi mérkőzésen tizenegyesekkel kerekedett felül a harmadosztályú müncheni csapat a másodvonalból érkező ellenfelén.

A Dynamo Dresden fordulatos hajrát követően lépett a legjobb 32 közé a Német Kupában. A 88. percben Tim Kripping mentett nem sokkal a gólvonal elől a Paderborn ziccerénél, hogy aztán fél perccel később remek kontra végén – a nyáron az Union Berlintől kivásárolt – Julius Kade mellre vegye a labdát a vendégek ötösének előterében, majd a kiszolgáltatott kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezze a házigazda győztes találatát (2–1).

Münchenben a hajrá sem hozott döntést: hiába szerzett vezetést a 75. percben az 1860 München Phillip Steinhart révén, öt percre rá Luca Pfeiffer egyenlített (1–1) – meccsben tartva a Darmstadtot. Mivel a ráadás sem hozott gólt, jöhettek a tizenegyesek – a szétlövésnél egy másik Pfeffer, Patric hibázott a vendégektől az első körben, ami megpecsételte a másodosztályú együttes sorsát.

NÉMET KUPA
1. FORDULÓ

1860 München (III.)–Darmstadt (II.) 1–1 – 11-esekkel 5–4
Dresden (II.)–Paderborn (II.) 2–1

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Meglepetés a Német Kupában, a harmadosztályú Bielefeld kiejtette a Werdert

Német labdarúgás
2025.02.25. 22:43

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

Német Kupa: a kiesés széléről táncolt vissza a Leverkusen, majd hosszabbításban nyert

Német labdarúgás
2025.02.05. 23:53

Undav gólja döntött az Augsburg ellen, a Stuttgart jutott be elsőként a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
2025.02.04. 22:50

Hosszabbítás után búcsúzott a Hertha a Német Kupában

Német labdarúgás
2024.12.04. 20:50

Dárdai Bence kezdő volt, továbbjutott a Wolfsburg a Német Kupában

Német labdarúgás
2024.12.04. 19:52
Ezek is érdekelhetik