Németország: hiába Müller jó formája, Löw már nem számít rá

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 09:50
null
Nagyon úgy tűnik, hogy Thomas Müller végérvényesen háttérbe szorult Joachim Löwnél (Fotó: AFP)
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint a jövő évi Európa-bajnokságon sem kerülhet vissza a csapatba Thomas Müller, a Bayern München támadója, hiába lendült kiváló formába az elmúlt hetekben.

 

Az 52 éves szakember a Kicker című szaklapnak nyilatkozva hozzátette, ő maga is örül annak, hogy Müller ismét remekül futballozik, de Joachim Löw szövetségi kapitány korábban egyértelmű döntést hozott a válogatottbeli szerepeltetését illetően.

„A kapitány világosan kimondta, hogy azokat a játékosokat tartja meg, akik az utóbbi időben meggyőztek bennünket. Emellett többször hangsúlyozta, hogy bízik a fiatal futballistákban” – jelentette ki Bierhoff.

Löw tavaly márciusban személyesen ment el Münchenbe, hogy bejelentse, három tapasztalt világbajnokára, Mats Hummelsre, Jérome Boatengre, valamint Müllerre nem számít az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A német válogatott kapitánya idén februárban úgy fogalmazott, „viszonylag kicsi az esély” arra, hogy Müller visszatérhessen a válogatottba, ha a keret minden tagja egészséges. A koronavírus-járvány miatt aztán az idén nyárra tervezett Eb-t jövőre halasztották.

A 30 éves, 100-szoros válogatott Müller a világjárvány miatt félbeszakított és május közepén újraindult Bundesligában címvédő és listavezető Bayernnél a mostani szezonban hét gólnál és 18 gólpassznál tart – vezeti a gólpasszranglistát.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
13 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 09:11

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 00:09

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:57
Ezek is érdekelhetik