Videó: köpésért kapott piros lapot a Gladbach-játékos

Vágólapra másolva!
2020.12.19. 18:11
null
Thuram és Posch esete csúnyán végződött (Fotó: AFP)
Csapatával, a Borussia Mönchengladbachhal és önmagával is kiszúrt Marcus Thuram, aki a Hoffenheim elleni bajnokin azért kapott piros lapot, mert közvetlen közelről arcon köpte Stefan Poscht. A kiállítás 1–1-nél történt, a Hoffenheim a 85. percben szerzett góllal megnyerte a találkozót.

Thuram és Posch szóváltásba keveredett egymással, közvetlen közelről kiabáltak egymásnak, s a francia az ellenfél arcába is köpött. A játékvezető videón visszanézte az esetet, és felmutatta a piros lapot Thuramnak.

Az 1–1-es állásnál emberelőnybe kerülő Hoffenheim megnyerte a mérkőzést, Thuram pedig hosszú eltiltásra számíthat.

Korábban Ozan Kabakot, a Schalke játékosát négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtották, mert leköpte a földön fekvő Ludwig Augustinssont, a Werder játékosát.

Thuram esete annyiból súlyosabb, hogy közvetlen közelről köpte arcon ellenfelét, ráadásul a koronavírus-járvány miatt világszerte szigorúbban járnak el az ilyen esetekben. Tavasszal a FIFA orvosi vezetője még azt is szorgalmazta, hogy csupán a pályára köpésért sárga lapot adjanak a labdarúgóknak.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Frankfurt; ritka lassú lövéssel fordított a Hoffenheim, Gift Orban is betalált

Német labdarúgás
2025.02.16. 19:30

Maszurasz duplázott, a BVB kikapott a Bochum vendégeként

Német labdarúgás
2025.02.15. 17:50

Anton öngóllal „segítette” volt csapatát, otthon kapott ki a Dortmund

Német labdarúgás
2025.02.08. 20:25

Bundesliga: remek kezdésének köszönhetően nyert a Leverkusen a Hoffenheim ellen

Német labdarúgás
2025.02.02. 19:28

Kétszer is vezetett, mégsem nyert a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.01.26. 17:51

Kétgólos hátrányból felállva ikszelt a címvédővel a Gulácsit és Orbánt is pályára küldő Leipzig, nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.01.25. 17:50

A Leverkusen a Mönchengladbach ellen folytatta győzelmi sorozatát

Német labdarúgás
2025.01.18. 20:23

Három gól, két kiállítás, a végén stuttgarti siker Gulácsiék meccsén; hengerelt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.01.15. 22:35
Ezek is érdekelhetik