Leipzig: Őrült egy év volt, az biztos! – Willi Orbán

 

– Mondhatjuk, hogy tökéletesen zárta az évet?
– Nem panaszkodhatunk, elvégre megterhelő időszak végén érkeztünk az Augsburg elleni Német Kupa-meccshez, s ott remekül játszottunk – válaszolta lapunknak Willi Orbán, a Leipzig és a magyar válogatott hátvédje, aki góllal vette ki a részét múlt héten kedden az Augsburg elleni 3–0-s győzelemből. – Az év végére kicsit mindenki elfáradt, szerencsére a sikerélmény és az endorfin gyorsítja a regenerációt, márpedig az őszünk számos szép pillanatot hozott. Ugyanakkor furcsa a mostani helyzet. Miközben a lassacskán mögöttünk hagyott esztendőről beszélünk, a téli szünetünk véget is ért, a héten ismét edzésbe állunk, mert január másodikán már a Stuttgart otthonában lépünk pályára.

– Miben fejlődött a legtöbbet a Leipzig az elmúlt évben?
– Immár sokkal több nemzetközi tapasztalattal vagyunk felvértezve, elvégre elődöntőt játszottunk a Bajnokok Ligájában. Ebben a sorozatban találkozunk a legkeményebb ellenfelekkel, játsszuk a legintenzívebb meccseket, ám az, hogy bejutottunk a legjobb négy közé, most meg továbbléptünk a csoportunkból, azt mutatja, jó úton járunk. Emellett mi, játékosok közelebb kerültünk egymáshoz, erősebbnek érzem a csapategységet, mint egy évvel ezelőtt. Remek szakember irányításával dolgozunk, jó futballt játszunk, úgyhogy bizakodhatunk a jövőt illetően.

– Miben lett erősebb az együttes Julian Nagelsmann érkezésével?
– Többet birtokoljuk a labdát, a passzoló játékos több lehetőség közül választhat. Taktikailag nagyon rugalmasak vagyunk, akár egy meccsen belül is tudunk váltani. De említhetném azt is, hogy az utóbbi időben a klasszikus középcsatár nélküli játékkal kísérleteztünk, ezzel a felállással remekül lehet üres területet nyitni a támadók előtt.

– Személy szerint mi jut majd eszébe erről az esztendőről?
– Őrült egy év volt, az biztos. A járvány minden ember emlékezetébe beleégett, nekünk, labdarúgóknak meg kellett barátkoznunk a zárt kapus meccsekkel, de igyekszem a szépre emlékezni. A klubcsapatommal és a válogatottal egy­aránt sok szép pillanatot éltem át, az Izland elleni győzelem pályafutásom egyik legérzelemdúsabb estéje volt. A nemzeti csapatban játszott meccsek másféle kihívást jelentenek, elvégre ott nincsenek meg azok az automatizmusok, amelyeket a klubcsapatában elsajátít a játékos. Emiatt sokkal többet kell beszélni a társakkal, sokkal nagyobb szerepet kap a helyezkedés, a védekezés.

– A térdműtéte után az esztendő első felében nem léphetett pályára, emiatt klubjában kiszorult a kezdőcsapatból. Gondolta volna akkor, hogy később pályafutása egyik legjobb éveként tekinthet vissza kétezerhúszra?
– A sérülésem utáni időszak nagy lépést jelentett hátrafelé, most viszont arról beszélünk, hogy erőnlétileg és mentálisan sem éreztem még ennyire a topon magam. Huszonnyolc évesen optimális futballistakorban vagyok, és bízom benne, hogy még nem értem el a csúcsformámat. Tapasztalat, kiegyensúlyozottság, erős test és szilárd akarat – nagyjából ez a recept a profi futballban. Évek óta a legmagasabb szinten kell megállnom a helyem, és nagyon motivál, hogy ne csak fél évig vagy egy idény erejéig nyújtsak jó teljesítményt. A mostani időszakban viszont a regeneráció mögött kicsit minden háttérbe szorul. Ismerem a testemet, tudom, mire képes ez a gép, de csak akkor lehet csúcsra járatni, ha az adott mérkőzés után minden a pihenés, az alvás és a feltöltődés körül forog.

 

– A jó szerepléssel párhuzamosan bizonyára az elvárás is nőtt a Leipziggel szemben. A csapat immár meccsről meccsre győzelmi kényszerben lép pályára?
– Igen, de mindig azt mondom, a győzelmi kényszert ki kell érdemelni. Csak akkor elvárás minden mérkőzésen a három pont megszerzése, ha a korábbi évek eredményeivel a csapat ezt megalapozta. A nyomás része a profi futballnak, együtt kell élni vele.

– A győzelmi kényszer előbb-utóbb trófeával is párosul?
– Bízom benne, mert egyfajta küldetésnek tekintem, hogy aranyérmet nyerjek a csapattal. Távozni és visszavonulni sem akarok úgy, hogy nem nyertem trófeát a Leipziggel. Ehhez a Német Kupában kell a legkevesebb meccset megnyerni, de természetesen a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját sem engedjük el. A német bajnokságban minden évben ott van a Bayern München, amelynek éppen az a legnagyobb erőssége, hogy amikor elő kell lépni és erőt demonstrálni, megteszi. Annyit tehetünk, hogy hiszünk magunkban, a lehető legtöbb meccset nyerjük meg, és bízunk benne, hogy ezzel megszorongathatjuk a rekordbajnokot. A Bajnokok Ligájában egyelőre nem szabad messzebbre tekinteni a Liverpool elleni nyolcaddöntőnél, mert már ott is két tökéletes nap és legalább száznyolcvan perc tökéletes futball kell a továbblépéshez.

– A meccsek után rendre szerényen nyilatkozik, szavaiból érződik a futball iránti alázat - árulja el, saját magát hova helyezi a Bundesliga térképén? Ha azt mondom, hogy a német élvonal egyik legjobb védője, egyetért a kijelentéssel?
– Magamról sohasem nyilatkoznék így, de elég megnézni a Leipzig mutatóit. Többnyire mi kapjuk a legkevesebb gólt, és a legtöbb kapott gól nélküli meccset is mi játsszuk. Évek óta ebben a csapatban számítok kezdőjátékosnak, márpedig a Bundesligában nem lehet több idényen keresztül a liga egyik legjobb védelmének oszlopos tagja az ember, ha nem tartozik a legjobb védők közé. Gulácsi Péter sem állhatna a gólvonal előtt ilyen csapatban, ha nem lenne a Bundesliga egyik legjobb kapusa.

 

– Mi vár Szoboszlai Dominikra Lipcsében?
– Nagy konkurenciaharc. Az osztrák bajnokságot nem lehet összehasonlítani a Bundesligával, sokkal intenzívebb edzések és meccsek várnak rá, de mivel mindössze húszéves, még sokat fejlődhet. A válogatottnál az első perctől igyekezett magára vállalni a felelősséget, és bizonyította, már most tud segíteni a csapatnak. Megkönnyítheti a beilleszkedését, hogy perfekt beszél németül, Julian Nagelsmann sok újdonságot mutathat neki. „Gulával” évek óta bizonyítunk a német bajnokság egyik legerősebb csapatában, Dominikban is megvan a lehetőség, hogy idővel eljusson erre a szintre.

– Ha már az ünnepek idején beszélgetünk, önnek mit jelent ez az időszak?
– A mostani esztendő nyilván kivétel, de többnyire a családdal töltött időt. Amikor kisgyerek voltam, eleinte édesapám is velünk karácsonyozott Németországban, később az anyukámmal töltöttem az ünnepeket. Arra is emlékszem, hogy egy héttel szenteste előtt már mindent átnéztem, hogy megtaláljam az ajándékokat, de nem bizonyultam túl jó nyomozónak. Most, felnőtt fejjel a pihenést jelenti ez az időszak, ilyenkor van lehetőség arra, hogy egy pohár bor mellett átgondoljuk a mögöttünk hagyott esztendőt – mivel az év többi napján nem iszom alkoholt, ilyenkor talán belefér.