NFL: aktív nap a Patsnél - egy csere, egy igazolás, egy sérülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 19:25
null
Chandler Jones egy darabig nem rémítgetheti az irányítókat (Fotó: Action Images)
Igencsak aktív napot tudhat maga mögött a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots, érkezett két új játékos, egy pedig lesérült.

 

PEYTON MANNING AZ ÚJ KIRÁLY, A RAMSÉ AZ ÉV JÁTÉKA – RED ZONE!

A csütörtöki csoportrangadón a New York Jets futásaival alaposan szétzilálta a védőfalából Sealver Siligát a harmadik, a linebackerek közül Jerod Mayót a hatodik fordulóban elvesztő Hazafiak védelmét, ezt pedig lépések követték.

Előbb a kiürült – Jamie Collins és Dont'a Hightower maradt opcióként – linebackersorba érkezett a Tennessee Titans által 2011-ben a 2. kör elején draftolt Akeem Ayers, majd a védőfal erősítésére a futás megállításában jeleskedő Alan Branch a szabadügynökpiacról.

Felhőtlenül nem örülhetnek azonban a New England-iek, mert eközben csípősérülés miatt egy hónapra kidőlt az együttes legjobb irányítósiettetője, Chandler Jones.

A csütörtöki ellenfélnél sem semmittevéssel teltek a napok, Percy Harvin megkaparintása után hosszabbítottak Jeremy Kerley elkapóval, aki négy évre, 16 millió dollárért írt alá.

A ligával kapcsolatos további hír, hogy a másságát nyíltan vállaló Michael Samet a Dallas Cowboys sem marasztalta sokáig.

NFL 2014, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2014.10.24 2.25 Denver Broncos–San Diego Chargers Tv: Sport2
2014.10.26 14.30 Atlanta Falcons–Detroit Lions (Londonban)
2014.10.26 18.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2014.10.26 18.00 Tennessee Titans–Houston Texans
2014.10.26 18.00 Kansas City Chiefs–St. Louis Rams
2014.10.26 18.00 New England Patriots–Chicago Bears Tv: C8 (20.00-tól)
2014.10.26 18.00 New York Jets–Buffalo Bills
2014.10.26 18.00 Tampa Bay Buccaneers–Minnesota Vikings
2014.10.26 18.00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks
2014.10.26 18.00 Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins
2014.10.26 21.05 Arizona Cardinals–Philadelphia Eagles Tv: Sport2 (22.15-től)
2014.10.26 21.25 Cleveland Browns–Oakland Raiders
2014.10.26 21.25 Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts
2014.10.27 1.30 New Orleans Saints–Green Bay Packers
2014.10.28 1.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins Tv: Sport2
Szabadnapos. New York Giants, San Francisco 49ers
Legfrissebb hírek

Az NFL legtehetségesebb irányítója és legmegosztóbb karaktere – Aaron Rodgers-portré

Amerikai sportok
2025.01.27. 18:44

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

72 évesen ismét vezetőedzőnek áll Bill Belichick

Amerikai sportok
2024.12.12. 17:03

NFL: Darnold parádézott, a Vikings az utolsó negyedben söpörte el a Falconst

Amerikai sportok
2024.12.08. 23:19

NFL: öt meccs után ismét győzni tudtak Aaron Rodgersék

Amerikai sportok
2024.11.01. 08:10

NFL-legek: véget ért Jacobs hatéves várakozása, egyre félelmetesebb a Baltimore és a Lions

Amerikai sportok
2024.10.23. 14:45

NFL: Mahomesék nyerték a Super Bowl visszavágóját, Washingtonban szaladt bele a késbe a Panthers – videók

Amerikai sportok
2024.10.21. 09:08
Ezek is érdekelhetik