Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Két évvel a svájci világbajnokság után idehaza igencsak sűrűsödött a levegő a válogatott körül. Már személyi kultuszról suttogtak a pártirodákban és a kocsmák mélyén, és ez nemcsak Sebes Gusztávra irányult, hanem a játékosok egy részére is.

Az év első felében négy hivatalos mérkőzést játszott az „Aranycsapat”, és ezekből egyet sem nyert meg… (Illetve egyet Bejrútban Libanon ellen igen, de ezt akkoriban még nem ismerték el országok közötti találkozónak, csak 2000-ben.) Puskásék februárban kikaptak Törökországban (1:3), itthon ikszeltek a jugoszlávokkal (2:2), majd kikaptak a csehszlovákoktól (2:4), és Belgiumban is sikerült belefutni egy akkoriban kínosnak számító 4:5-be.

Így érkeztek meg az előző vb-n döntőt játszó magyarok Lisszabonba.

A portugálok szerint ez már a negyedik mérkőzés volt a két ország között, holott az akkori magyar nyilvántartás szerint csak a második. Ők viszont számon tartottak egy 1926-os Hungária-Sabaria kombinált csapat ellen, valamint egy a profi válogatott ellen vívott mérkőzést is. (Nemcsak a Libanon ellenit, de 2000-ben az MLSZ ezeket is hivatalossá nyilvánította.)

Ezekben a napokban Portugáliában rendezték a 30. FIFA kongresszust, és az ünnepi program részeként szervezték meg a vendéglátók a mérkőzést. Ezen a kongresszuson iktatták be a FIFA ötödik elnökének az angol Arthur Drewryt, és itt szavaztak arról, hogy 1962-ben Chile lesz a világbajnokság házigazdája.

„A határtalan lelkesedéssel küzdő portugál együttest nem sikerült kétvállra fektetnünk, s meg kellett elégednünk az eléggé kétes értékű döntetlennel. öt mérkőzés közül hármat elvesztettünk s mindössze két döntetlent sikerült kivívnunk. A jelek szerint tehát a hullámvölgy mélyén vagyunk. Százezreket érdekel hazánkban az a kérdés, hogy mikor sikerül kikeverednünk ebből a hullámvölgyből, mikor kerül sor már azokra a mélyreható változásokra, amelyekre labdarúgósportunk vezetése, számos élvonalbeli játékosunk életmódjának, felfogásának megváltoztatása, az utánpótlás felkarolása tekintetében feltétlenül szükség van…” – szította kulturáltan a hangulatot a Képes Sport, a kor hangvételét ismerve azért ez már azt jelezte, hogy Sebes Gusztávnak meg vannak számlálva a kapitányi napjai.

A Népsport sem fukarkodott a kritikus jelzőkkel… „Ezen a mérkőzésen csapatunk – a 37 fokos hőség ellenére – már valamivel jobb teljesítményt nyújtott, mint előző mérkőzésein. Főleg a hátvédsor és a fedezetek játékán látszott javulás. A támadósor a mezőnyben igen szépen, tetszetősen adogatott, technikailag nagyszerű megoldásokat láthattunk a magyar csatároktól, hiányzott azonban az előretörés és a gólhelyzetek megfelelő kihasználása. Hét-nyolc biztosnak látszó gólhelyzetet hagytak ki csatáraink. Különösen feltűnő volt a sok oldalt adogatás, korszerű támadást igen keveset vezettek a játékosok. Általában mindkét félidőben nagy mezőnyfölényben volt a magyar csapat, az előbbi okok miatt azonban nem tudott igazán eredményes lenni. Kétségtelen az is, hogy a portugál csapat gyakran szinte áttörhetetlen védőfalat állított a 16-os vonal előtt. Hét-nyolc, sőt gyakran kilenc ember szállta meg a kapu előtti teret, s a magyar csapat nem tudta megtalálni a módot ennek a védőfalnak az áttörésére. A mérkőzés nagy részében erőtlenek voltak csatáraink, nem mozogtak eleget, gyakran állva várták a labdát, s időt engedtek a portugál védőknek a közbelépésre. A portugál együttes az elején nagyon belerohant, a II. félidőre azonban elkészült erejével, s ekkor a magyar csapat már igen nagy fölényben játszott. Hozzájárult ehhez a nagy fölényhez Passos sérülése is, aki az egész II. félidőt sántikálva játszotta végig.”

A jól játszó Lantos Mihályt leszámítva a Népsport az Aranycsapat megmaradt tagjairól szépen egyenként leszedte a keresztvizet… „Buzánszky valamivel jobban játszott, mint legutóbb, de nem támadta meg kellő időben a szélsőjét”, „Bozsik az I. félidőben egészen jó teljesítményt nyújtott, szünet után azonban visszaesett”, „Budai sokszor futott el jól, néha szépen is adott be, gyakran azonban pepecselt és gólhelyzetben is kivárt”, „Kocsis erőtlen volt. Bár jól helyezkedett, s volt néhány szép leadása is, nem futott lyukra, ő a kapu előtt is több hibát vétett”, „Puskás jól irányított, de nem tört kapura és általában elkésve lőtt…”

A portugáloknál többen is pályára léptek Guttmann Béla öt évvel később BEK-győztes Benficájából: Costa Pereira kapus, a balhátvéd Angelo Martins és a portugál vezető gólt szerző center, José Aguas. (A mieink közül 1961-ben már barcelonaiként Kocsis Sándor, egy évvel később a Realban Puskás Ferenc játszott a Benfica elleni vesztes BEK-döntőben, ezt sem gondolta volna senki 1956-ban…)

A hazautazás előtt még egy mérkőzést játszott a csapat. Az összeállítások alig változtak, csak éppen Budapest–Lisszabon néven játszottak a felek, így ez nem volt – és később sem lett – hivatalos nemzetek közötti a találkozó. Ezen a meccsen 3:0-ra győztünk.

Ami pedig a 2:2-t illeti: tavaly össznemzeti eufória követte, hogy Szoboszlai Dominik utolsó pillanatban szerzett góljával ugyanerre az eredményre mentette a portugálok elleni világbajnoki selejtezőt. Változik a világ…

Július 15-én ismét pályára lépett a nemzeti tizenegy. A Népstadionban kiváló játékkal 4:1-re átgázolt a lengyeleken. A kispadon már a július 6-án kinevezett Bukovi Márton ült.

Puskás Ferenc: „Miklós bácsi!”

A portugáliai emigrációba kényszerülő Horthy Miklós már kormányzóként is sűrűn feltűnt a labdarúgó-válogatott mérkőzésein, 1956 nyarán pedig kihasználta, hogy legjobbjaink Lisszabonban játszanak, és családjával kilátogatott a mérkőzésre. Sőt, találkozott is a válogatott néhány játékosával!

Ennek a történetét Skultéty Csaba idézte fel „Mi is volt a Szabad Európa Rádió?” című könyvében. 

„A meccset követő napon jön Puskásnak az ötlete: ha már itt vagyunk, tegyük tiszteletünket Horthy Miklósnál. A gondolatot, az abból eredő következményeket tekintve, nem mindenki tartotta helyesnek. Ha nem is mind, de kiutaztak a főváros melletti Estorilba, és Horthyék villája előtt egyszerűen becsengettek. A kormányzó felesége jött elébük. A meglepett idős hölgy közölte, hogy Horthy pillanatnyilag a tengerparton van, de küld valakit érte. Barátságosan leültette őket. 

Jött Horthy, akinek nyilván jólesett a tiszteletüket tanúsító, neki nem ismeretlen magyar futballisták látogatása. Amire a budapesti népi demokráciából jött vendégek nem gondoltak: hogyan szólítsák Magyarország negyedszázadig volt, odahaza a nép ellenségeként csepült államfőjét. Puskás megoldotta a dolgot: »Miklós bácsi«. A kezdeti zavar feloldódott. Az egyre bensőségesebbé vált társalgás során a nyolcvanötödik évében lévő, a háború vége óta emigrációban élő Horthy Miklós bevallotta, hogy az utóbbi időben gyakran álmodik Budapestről. Majd a csapatkapitányhoz fordulva: »Milyen most gyönyörű fővárosunk?« Mire Puskás: »Ne bánkódjon, Miklós bácsi, ahhoz képest elég jól néz ki...«” 

A nem mindennapos találkozás létrejöttét valószínűsítik a Népsportot a mérkőzésről tudósító Pálfai János sorai is. Az Egy hét Portugáliában című, június 28-i cikkben így írt: „Sok a szálló és a szép villa Estorilban. Teljesen idegenforgalomra rendezték be Portugáliának ezt a szép kis helységét. Van is benne az év minden szakában igen sok külföldi. Több volt király, kormányzó és trónkövetelő is él Estorilban. Akár a ritka vadak egy számukra készített parkban.” Kormányzó, értjük.