Felkészülés: a „törőcsikes” Vasas egy góllal kapott ki az iráni válogatottól

Vágólapra másolva!
2010.07.17. 23:37
Címkék
Az ausztriai edzőtábor zárásaként szombaton a Vasas az iráni labdarúgó-válogatott ellen játszott felkészülési mérkőzést. A vasassc.hu tájékoztatása szerint az angyalföldiek 1–0-s vereséget szenvedtek.

Az iráni válogatott spanyol légiósait leszámítva a legerősebb összeállításban lépett pályára a magyar csapat ellen. A korábbi ázsiai aranylabdás, a Bayern Münchenben is megforduló Karimi csak a kispadon foglalt helyet a mérkőzés elején, aztán becserélték, és az ő gólja döntötte el a találkozót.

A vasassc.hu tájékoztatása szerint a találkozó előtt a hangosbemondón keresztül elmondták, hogy hatszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes csapat érkezett Magyarországról. Ami igaz is, csak éppen a következő információ – mely szerint a klub legnagyobb legendája Törőcsik András – volt hamis...

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
IRÁNI VÁLOGATOTT–VASAS 1–0 (0–0)
Bad St. Leonhard, 150 néző
Vezette: Schellander (Leitner, Wieser)
Irán: Mirzapur – Hosszeini (Hejdari), Noszrati, Omranzadeh, Asdzsari (Hadszati) – Nuri (Rezai), Hadadifar (Ali Karimi), Mobali (Mejdavudi), Halatbari (Asobi) – Zanidpur (Noruzi), Anszarifard
Vasas: Végh (Tulipán) – Balog, Arnaut, Gáspár (Kovács G.), Miluesnics (Polényi) – Bakos, Pavicsevics, Arsics (Mundi) – Hrepka (Beliczky), Ferenczi (Majoros), Stajics (Pantskhava)
Gólszerző: Ali Karimi (53. perc)
Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
2 perce

Rutinos támadóval erősített a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
9 perce

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
11 perce

NBA: már csak egy pont kell LeBron Jamesnek az ötvenezerhez

Amerikai sportok
23 perce

Közel hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
24 perce

Északisí-vb: Kläbo már 12-szeres világbajnoknak mondhatja magát

Téli sportok
54 perce

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
58 perce

Röplabda: mindkét nemnél lesz újonc Magyar Kupa négyes döntőjében

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik