A Darnyi Tamás, Deutsch Tamás, Fábián László alkotta magyar delegáció színvonalas prezentációt tartott, ám figyelembe véve, hogy a 2014. évi vízilabda Eb rendezésének a legnagyobb esélyese Budapest, a LEN nem támogatta kellőképp a magyar kandidálást.
A vízilabda Eb színhelyéről a LEN Büro május 13-án, reykjavíki ülésén dönt. Gyárfás Tamás LEN-alelnök szerint ha a Magyar Vízilabda-szövetség pályázata legalább olyan színvonalas lesz, mint amilyen a Fábián László vezette csapaté volt Luxemburgban, akkor nem lehet elvenni tőle a győzelmet.
A 2014-es kontinensbajnokságra rajtunk kívül még Isztambul és Belgrád kandidál. A jelentkezőknek a reklámjogok ötven százalékáért anyagi felajánlást kell tenniük. Mint ismeretes, a 2010. évi vízilabda Eb rendezéséért Debrecen és Nagyvárad közösen pályázott – akkor Kósa Lajos polgármester a társrendezővel együtt egymillió eurót ajánlott, mégis Zágráb kapott bizalmat, annak ellenére, hogy a horvátok csak 800 ezret fizettek. Elsősorban az döntött a javukra, hogy a magyar szövetség az elmúlt fél évtizedben négy úszó Eb-nek lehetett a házigazdája, így a magyarokból már egy kicsit sok volt...