Ökölvívás: 13 év után visszatér a ringbe a legendás öklöző

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 10:50
null
Oscar De La Hoya készen áll a visszatérésre! (Fotó: Getty Images)
A hat különböző súlycsoportban is világbajnoki címet szerző profi ökölvívó, Oscar De La Hoya bejelentette, hogy júliusban 13 év után visszatér a ringbe.

 

A 48 éves Oscar De La Hoya kijelentette, hogy július 3-án ismét felveszi a küzdelmet, de hogy kivel, arról egyelőre nem beszélt. A Yahoo Sports beszámolója szerint Floyd Mayweather ellen szeretne ringbe lépni, ami nem meglepő, hiszen 2007-es mérkőzésük mindkét fél számára hatalmas bevételt hozott.

De La Hoya 1992-ben amatőrként olimpiai bajnoki címet szerzett, a hivatásosok táborában hat vereség mellett 39 győzelmet aratott, közte harmincat kiütéssel. A legutóbbi meccse 2008-ban volt, amikor kikapott Manny Pacquiaótól, egy évvel később bejelentette a visszavonulását, azóta pedig promóterként tevékenykedik a profi bokszban.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik