Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Az utolsó pillanatig maradtak izgalmas kérdések az olasz bajnokságban: a Bajnokok Ligája-szereplést érő harmadik és negyedik hely még kiadó volt, a pozíciókra pedig a záró forduló előtt a Milan, a Roma, a Como és a Juventus is pályázott. A sok matematikai kalkulációt nem egyszerűsítette az a tény, hogy a torinói városi derbi a szurkolók összecsapása miatt mintegy egyórás késéssel vette kezdetét, így amikor már véget értek a mérkőzések a többi pályán, Torinóban még javában zajlottak az események...
Úgyhogy nem is lehetett volna olaszosabb a befejezés, hát még ha figyelembe vesszük, hogy mi történt a San Siróban a Milan és a Cagliari mérkőzésén. Ahogy az előzetesen is várható volt, a nagy tétért játszó Milan bekezdett, és már a 1. percben megszerezte a vezetést Alexis Saelemaekers lövését követően. Meseszerű kezdés, gondolták sokan, csakhogy a folytatásban jelentősen visszaesett a hazai csapat játéka és ezt megérezte a Cagliari, amely a 19. percben Gennaro Borrelli közeli lövésével váratlanul kiegyenlített.
Sőt, a második félidőben már a Cagliari vezetett a San Siróban: az 56. percben Juan Rodríguez fejelt Mike Maignan kapujába. Ezután Luka Modricot és Rafael Leaót is bevetette Massimiliano Allegri a kispadról, ennek ellenére nem sokkal később a Cagliari növelhette volna előnyét, Maignan azonban megmentette csapatát, majd nem sokkal később ismét a vendégek hagytak ki egy hatalmas gólszerzési lehetőséget – a Milan a 77. perchez érve örülhetett annak, hogy csak egygólos hátrányban volt telt házas közönsége előtt.
Eközben a Roma a nagyszerű formában futballozó Donyell Malen góljával megszerezte a vezetést Veronában, ráadásul a Nicolás Valentini kiállítása miatt a hazaiak ekkor már emberhátrányban futballoztak. A Como is magabiztosan, 4–1-re vezetett a bennmaradásért még küzdő Cremonese otthonában, ráadásul a 72. perctől kezdve – hasonlóan a Romához – emberelőnyben játszhatott. A Roma és a Como győzelme tehát ekkor már nemigen forgott veszélyben.
De vissza a San Siróba: a hajrához közeledve a Milan mindent egy lapra feltéve támadott, és ekkor már nyomás alá is helyezte a Cagliarit, amelynek egyébként már teljesen mindegy volt, hogy milyen eredményt ér el az utolsó fordulóban. Mégis a 87. percben újabb gólt szerezhetett volna a Cagliari, Paul Mendy egy az egyben, teljesen üresen vezette a labdát Maignanra, a francia kapus azonban kivédte a nagyon gyámoltalanul gurított labdát.
A 90 perc letelte után még öt perc hosszabbítás következett a Milan meccsén, a Cagliari beszorult, de kihúzta a lefújásig – a San Siróban hatalmas füttykoncert tört ki, a Milan vereségével lemaradt a Bajnokok Ligájáról. Ott lesz viszont a legrangosabb európai kupasorozatban a Como, amely közben 4–1-es győzelmet aratott a Cremonese otthonában, és a Veronát 2–0-ra legyőző Roma is.
A mintegy egyórás késéssel kezdődő torinói derbin a Juventus hiába vezetett Dusan Vlahovics duplájával 2–0-ra a Torino ellen, a hazaiak egyenlíteni tudtak, így döntetlennel ért véget a mérkőzés. A Juve így csak a hatodik helyen zárt a bajnokságban, és a következő idényben az Európa-ligában indulhat.
OLASZ SERIE A
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Milan–Cagliari 1–2 (Saelemaekers 1., ill. Borrelli 19., J. Rodríguez 56.)
Cremonese–Como 1–4 (Bonazzoli 54. – 11-esből, ill. Je. Rodríguez 35., Duvikasz 50., L. Da Cunha 73., 80 – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Grassi 70., Djurics 71., Okereke 71. (mindhárom Cremonese, utóbbi kettő a kispadról)
Lecce–Genoa 1–0 (Banda 5.)
Hellas Verona–Roma 0–2 (Malen 55., El Shaarawy 90+2.)
Kiállítva: Valentini 49. (Verona)
Torino–Juventus 2–2 (Casadei 59., Ché Adams 83., ill. Vlahovics 23, 53.)
KORÁBBAN
Napoli–Udinese 1–0 (Höjlund 24.)
Kiállítva: Kabasele (64., Udinese)
Parma–Sassuolo 1–0 (M. Pellegrini 79.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bologna–Internazionale 3–3 (Bernardeschi 25., Pobega 42., Zielinski 48. – öngól, ill. Dimarco 22., P. Esposito 64., A. Diouf 86.)
Lazio–Pisa 2–1 (Dele-Bashiru 33., Pedro 35., ill. Moreo 23.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Fiorentina–Atalanta 1–1 (Piccoli 39., ill. Comuzzo 82. – öngól)
| 1. Internazionale | 38 | 27 | 6 | 5 | 89–35 | +54 | 87 |
| 2. Napoli | 38 | 23 | 7 | 8 | 58–36 | +22 | 76 |
| 3. Roma | 38 | 23 | 4 | 11 | 59–31 | +28 | 73 |
| 4. Como | 38 | 20 | 11 | 7 | 65–29 | +36 | 71 |
| 5. Milan | 38 | 20 | 10 | 8 | 53–35 | +18 | 70 |
| 6. Juventus | 38 | 19 | 12 | 7 | 61–34 | +27 | 69 |
| 7. Atalanta | 38 | 15 | 14 | 9 | 51–36 | +15 | 59 |
| 8. Bologna | 38 | 16 | 8 | 14 | 49–46 | +3 | 56 |
| 9. Lazio | 38 | 14 | 12 | 12 | 41–40 | +1 | 54 |
| 10. Udinese | 38 | 14 | 8 | 16 | 45–48 | –3 | 50 |
| 11. Sassuolo | 38 | 14 | 7 | 17 | 46–50 | –4 | 49 |
| 12. Torino | 38 | 12 | 9 | 17 | 44–63 | –19 | 45 |
| 13. Parma | 38 | 11 | 12 | 15 | 28–46 | –18 | 45 |
| 14. Cagliari | 38 | 11 | 10 | 17 | 40–53 | –13 | 43 |
| 15. Fiorentina | 38 | 9 | 15 | 14 | 41–50 | –9 | 42 |
| 16. Genoa | 38 | 10 | 11 | 17 | 41–51 | –10 | 41 |
| 17. Lecce | 38 | 10 | 8 | 20 | 28–50 | –22 | 38 |
| 18. Cremonese | 38 | 8 | 10 | 20 | 32–57 | –25 | 34 |
| 19. Verona | 38 | 3 | 12 | 23 | 25–61 | –36 | 21 |
| 20. Pisa | 38 | 2 | 12 | 24 | 26–71 | –45 | 18 |









