A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Két rossz formában lévő csapat találkozott egymással Udinében. A friuliak az előző négy bajnokijukat kivétel nélkül elveszítették, míg a vendég lecceiek a legutóbbi öt bajnokijukból négyen pont nélkül maradtak, a Monza elleni siker számított némi szépségtapasznak.
Bár bátran kezdett a hazai csapat, a 12. percben a Lecce került előnybe: Antonino Gallo szögletét a berobbanó Kialonda Gaspar fejelte kapura, Maduka Okoye csak belekapni tudott a labdába, hárítani nem tudott. A 33. percben növelte előnyét a Lecce, egy újabb szöglet után Gaspar fejelte vissza a labdát, Tiago Gabriel kapura bólintotta azt, és az ötösnél álló Konan N'Dri még beletette a mellkasát, így Okoye tehetetlen volt.
A folytatásban a Lecce nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagyott ki, Willem Geubbels egyszerűen képtelen volt a kapuba találni. Az Udinese ezt kihasználhatta volna, de Jakub Piotrowski találatát videózás miatt visszavonták, a visszajátszások alapján a lengyel légiós lábujjának a vége lóghatott be... A 86. percben Jamil Siebert viszont lezárta a meccset, külsővel szépen lőtt a jobb sarokba, Okoye ebbe is csak beleérni tudott.
Az Udinese rossz sorozata folytatódott, a Lecce fontos győzelmet aratott, amely akár ennél is nagyobb különbségű lehetett volna.
OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Udinese–Lecce 0–3 (K. Gaspar 12., N'Dri 33., Siebert 86.)
Később:
15.00: Fiorentina–Como
18.00: Milan–Atalanta (Tv: Match4)
20.40: Juventus–Lazio
Pénteken játszották
Frosinone–Sassuolo 4–2 (Calo 9., Raimondo 26., 30., 57., ill. Berardi 15., Thorstvedt 37.)
Szombaton játszották
Venezia–Napoli 1–0 (Adams 49.)
Bologna–Internazionale 1–3 (Pobega 10., ill. Thuram 44., Augusto 69., Bonny 83.)
Roma–Genoa 2–0 (Castro 50., Lulli 68.)
Hétfőn játsszák
18.30: Monza–Cagliari (Tv: Match4)
20.45: Parma–Torino (Tv: Arena4)









