Palacio és Guarín góljával nyert az Inter

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 22:42
null
Rodrigo Palacio (középen) egy gólt és egy gólpasszt jegyzett (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Serie A-ban az Internazionale magabiztosan szerezte meg otthonában a három pontot a Pescara ellen.

 

Féltették kedvenceiket az interesek az Internazionale–Pescara bajnoki előtt, a kiscsapat ugyanis jó formában érkezett Milánóba, a hazaiak pedig legutóbbi nyolc mérkőzésükből csak kettőt nyertek meg. Nos, a Handanovic – Silvestre, Cambiasso, Chivu – Jonathan, J. Zanetti, Benassi, Á. Pereira – Guarín – Palacio, Cassano összeállításban kiálló Interé volt az első helyzet, amelyet Javier Zanetti és Antonio Cassano hozott össze Rodrigo Palaciónak, aki nem tudta a labdát átemelni a kifutó kapus fölött.

A következő ziccer előtti utolsó passz is Cassanóé volt, de Álvaro Pereira a másik ötössarkon, a bal oldalin, egyszerűen eltörte a remek labdát. A kettő között az 1994-es születésű debütáns, az egyáltalán nem lámpalázas Marco Benassi is veszélyeztetett egy szép lövéssel, de a jég a 30. percben tört meg: Zanetti ívelt fel Cassanónak, aki sarokkal indította (a levegőbe felugorva!) Rodrigo Palaciót, aki 15 méterről kilőtte a bal alsót.

Megnyugtatta a gól a milánóiakat, akik továbbra is nyomás alatt tartották ellenfelüket, majd a szünet után nem sokkal tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés, amikor Palacio szolgálta ki ügyesen Fredy Guarínt, aki közelről nem hibázott.

A remekül játszó Zanetti, Cassano kettős a kissé megrendült pescarai védelem asszisztálása mellett előbb Palacióval, aztán Guarínnal rúgatott kis híján gólt, majd a 67. percben Cassano helyett pályára léphetett a téli igazolás Tommaso Rocchi. Aki góllal mutatkozhatott volna be közönségének, de a pescarai védő, Marco Capuano második nagy mentését is felvillantotta a mérkőzésen. Az utolsó fél órára a vendégek is felbátorodtak, de szépíteni nem tudtak – mint ahogyan az Inter sem szerzett újabb gólt.

Megérdemelten és magabiztosan tartotta otthon az Inter a három pontot.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 14 2 3 40–13 +27 44
2. Lazio 19 12 3 4 28–19 +9 39
3. Internazionale 20 12 2 6 32–22 +10 38
4. Napoli 19 12 3 4 37–18 +19 37
5. Fiorentina 19 10 5 4 36–21 +15 35
6. Roma 19 10 2 7 43–33 +10 32
7. Milan 19 9 3 7 36–27 +9 30
8. Parma 19 8 5 6 27–25 +2 29
9. Udinese 19 6 9 4 29–26 +3 27
10. Catania 19 7 5 7 26–27 –1 26
11. Chievo 20 7 3 10 21–33 –12 24
12. Atalanta 19 7 3 9 18–28 –10 22
13. Bologna 20 6 3 11 25–26 –1 21
14. Torino 19 4 9 6 20–22 –2 20
15. Sampdoria 19 6 3 10 22–28 –6 20
16. Pescara 20 6 2 12 17–37 –20 20
17. Genoa 19 4 5 10 20–30 –10 17
18. Cagliari 19 4 4 11 17–35 –18 16
19. Palermo 19 3 6 10 16–29 –13 15
20. Siena 19 4 5 10 17–28 –11 11

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, a Napolitól és az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik