Serie A: Taktikai bestia, a futballpálya állata – Antonio Conte 50 éves

„Lu sule ci te ite, te scarfa.” „Akit lát a nap, melegíti is.”

Ötven évvel ezelőtt született Antonio Conte a mintegy százezres délolasz településen, Leccében. A város népe nemcsak a köznyelvi olaszra csak nyomokban emlékeztető nyelvjárásáról híres, de furfangos gondolkodásáról, elmés megjegyzéseiről is. Leccei közmondásokból válogatva villantunk fel egy-egy részletet az Internazionale vezetőedzőjének életéből, amelybe a Juventus középpályásaként nyert Bajnokok Ligája-győzelem mellett belefért a Juventus, majd a Chelsea edzőjeként elért négy bajnoki cím és az olasz szövetségi kapitányi kaland is. Az autókölcsönzőt üzemeltető Cosimino és a menyasszonyi ruhákat varró Ada legidősebb gyermekeként világra jött Antoniónak ma is biztos talajt ad a gyermekkorban kapott útmutatás, szellemi háttér.

„Aggi furtuna e futtite a mare.” „Legyen szerencséd, és vesd magad a tengerbe!”

Első leccei emlékeiről, az önállósodás útjáról így beszélt az edző a La Repubblica napilap riportjában: „Katolikus nevelést kaptam, a Sant' Antonio imaház igazodási pontot jelentett, menedéket az utca csábításai elől. Hogy vágytam arra vasárnaponként, hogy a ministránsok közül rám essen az atya választása, én vihessem a nagy gyertyát! Ha így történt, felvillanyozott, beragyogta az egész napomat. A szüleim szemében a foci nem számított a tanuláshoz képest, meg kellett ígérnem, hogy a futball nem megy az iskola rovására. Hálás vagyok nekik, mert hagytak kibontakozni, a szabadság eszközével segítettek megtalálni a magam útját.”

„Utai, utai, utai, megghiu te la casa mia nu truai.” „Keringj, keringj, keringj, az én házamnál jobbat úgysem találsz.”

Tizenhat éves és nyolc hónapos volt Antonio, amikor a Lecce középpályásaként először játszott Serie A-mérkőzést, 1986 áprilisában a Pisa elleni 1–1-es döntetlennel esett át a tűzkeresztségen. Két évvel később szerződtetett az olasz klub egy 21 éves tehetséges magyar csatárt, az átigazolásnak a Népsport korabeli cikkei szerint sajátos mellékzöngét adott, hogy egyesek a maffiát feltételezték az üzlet hátterében (olyannyira komolyan vették az ügyet, hogy a Lecce hivatalos telexüzenetben tiltakozott a vádaskodás ellen). Vincze István – mert ő volt a Tatabányáról Olaszországba csábított futballista – Leccében hamar megtalálta a közös hangot a nála nem sokkal fiatalabb helybeli fiúval.

„Antonio volt a szobatársam, nagyon rendes srácot ismertem meg benne – idézte fel a Serie A-ban töltött kétéves közös időszakot lapunk megkeresésére a 44-szeres magyar válogatott Vincze István. – Segített nekem a nyelvtanulásban, és kellett is a mankó, mert a déli dialektust sokszor még az olaszok sem értették. Az edzéseken, meccseken kívül vele és Francesco Morieróval töltöttem a legtöbb időt, és a közös témák sem hiányoztak – buli, csajok, satöbbi… Amikor édesapám meglátogatott, odavoltak a marhapörköltjéért, az erős paprikát viszont nem bírták. Eleinte Antonio nem számított alapembernek, de már akkor is nagy küzdő volt. A Lecce játékosaként figyelt fel rá Giovanni Trapattoni, onnan vitte el a Juventushoz. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Chelsea a Rapid Wiennel játszott Bécsben, a vendégei lehettünk, a meccs után azonban nem volt alkalmunk beszélni, mert a szállodában félrevonult tárgyalni Roman Abramoviccsal, a tulajdonossal. Bár a régi telefonszáma már nem él, valahogy azért üzenek neki születésnapja alkalmából.”

„Ci nu tene cervieddhru tene anche.” „Akinek nincs agya, van lába.”

Na, ez a leccei bölcsesség nem áll Contéra, akiről pályafutása során bebizonyosodott, hogy agya is, lába is megvan a játékhoz.

„Közepes tehetségnek tartottak. Volt viszont szívem, akaratom, kitartásom ahhoz, hogy átlépjem a korlátaimat” – adott kritikus jellemzést önmagáról a fáradhatatlan harcos, szerényen elhallgatva erényeit, amelyek a Juventus vezéregyéniségévé, csapatkapitányává emelték. A válogatottban is nyomot hagyott, bár utólag az 1994-es világbajnoki és a 2000-es Európa-bajnoki ezüst fényét elhalványítja a következő nemzedék 2006-os berlini vb-aranyáé.

„Nu bbulare mutu autu mò ca tieni l'ale, ca sempre si suggettu allu catire.”„Most, hogy szárnyaid vannak, ne repülj túlságosan magasra, mert bármikor földre zuhanhatsz.”

Manapság Contéról tíz emberből kilencnek az ösztönzésben világbajnok, 3–5–2-es hadrendet tökélyre csiszoló, szakmája minden fogását ismerő edző alakja ötlik fel, és csak ez után a valamikori játékosé.

A Juventus szédületes scudettosorozatát három diadallal elkezdő, majd a Chelsea-t is a csúcsra segítő tréner érdemeit hangsúlyozni felesleges (a korábbi sienai fogadási csalásban játszott szerepét és minimális büntetését most ne boncolgassuk). Stílusáról többet elmond a mi szavainknál játékosai, kollégái véleménye – következzen néhány tömör jellemzés az ünnepeltről.

„Taktikai bestia, a futballpálya állata. Ha edző leszek, sokat merítek a módszereiből” – Daniele De Rossi.

„Már játékoskorában sejtettük, hogy jó edző válik belőle. Aztán kiderült, tévedtünk: nem jó edző lett, hanem zseni…” – Pavel Nedved.

„Al Pacinóra emlékeztet a Minden héten háború című filmből. Szavai tüzelnek mindenkit” – Gennaro Gattuso.

„Mintha joystickkel irányítaná a csapatát, a játékosok a szándéka szerint mozognak a pályán” – Paolo Condó olasz újságíró.

„Azt hiszem, az ő csapata játszotta a legszebb futballt, amelyet valaha a Juventustól láttam. Pedig sok nemzedéket volt már alkalmam megnézni, sajnos” – Arrigo Sacchi.

A nyáron Antonio Conte új ösvényre tévedt, az Inter edzője lett. Bármily magabiztosan tapossa útját, lecceiként megtaníthatták arra, kiszámíthatatlan, mi következik az első ötven után.

„Ci lassa la strata ecchia pe lla noa, sape cce lassa ma nu ssape cce troa.” „Aki régi útról újra tér át, tudja, mit hagy maga mögött, de nem tudja, mi vár rá.”